Miért csak három napot igazolhat a szülő?

gyerekorvos,igazolás,iskola,óvoda,szülő Forrás: unsplash
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint pusztán az intézményeken múlna, hogy a szülők több napot igazolhassanak. A mostani helyzet tarthatatlan, a gyerekorvosok napszámban állítják ki az igazolásokat olyan hiányzások esetén is, amikor egyáltalán nem indokolt, hogy a gyereket orvos lássa.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete azt kéri, hogy legyenek egy kicsit rugalmasabbak az intézmények, és a szülők igazolhassanak több napot is, akár 15-öt évente, hiszen ez egy jól működő gyakorlat Európa több országában is. Így elkerülhetőek lennének a felesleges várótermi várakozások, az orvosi látogatások és a valóban beteg gyerekek találkozása az egészségesekkel. Ezek egyrészt önmagában is újabb és újabb fertőzések, majd megbetegedések kockázatát jelentik, és a rengeteg igazolás kiállítása jelentősen növeli az amúgy is túlterhelt gyerekorvosok munkáját. E mellett elkerülhető lenne esetleg egy nyelvvizsga, vagy sportverseny vagy síelés jogellenes orvosi igazolása is, hiszen eddig ez volt a gyakorlat.

Mi is megkérdeztünk szülőket arról, vajon mit szólnának ahhoz, ha több napot igazolhatnának anélkül, hogy orvoshoz kéne vinni a gyereket.

Eddig sem vittük el az orvoshoz a gyereket, csak betelefonáltunk, és az asszisztens kiállított egy igazolást. Mindkettőnknek kellemetlen volt, hogy kamuzni kell, de a félévente három nap édeskevés, nem volt már megoldás. Sokkal jobb lenne, ha csalás nélkül megoldható lenne, hogy igazoljam a gyerek hiányzását. Nem gyakran betegek a gyerekeim, de így is többet hiányoznak az iskolából akár egy nátha, akár más miatt, mint évi 6 nap
mesélte Liza.

„Már szerencsére nincs gyakran olyan fertőzés vagy járványveszély, ami az összes betegségnél indokolttá tenné, hogy orvoshoz forduljunk. Nálunk egyébként az utazások és egyéb hiányzások okozzák a gondot, mázlink van, hogy a gyerekek osztályfőnöke tök normális és mindig igazolja az egy-egy napos hiányzásokat, ha felhívom”- mondta Viola.

Hogy az orvosok ötletét megfogadják-e az intézmények, azt egyelőre nem tudni.