Ez a cikk a Gyereklélek magazinban jelent meg először.

Ma egy átlagos magyar gyerek majdnem annyi időt tölt a neten lógva, mint amennyit tanulással, s több mint feleannyit, mint amennyi időt alvásra fordít. És biztos, hogy a többszörösét annak, mint amennyit veled beszélget. Miért olyan ijesztő ez?

„Plázázás”

Egyrészt azért, mert amíg a mi szüleink legalább tudták, hogy kikkel lógunk, hol bandázunk, addig mi már nem látjuk, hogy a gyerekeink hol járnak a világhálón, mit csinálnak, kikkel kerülnek kapcsolatba. Persze testben ott gubbasztanak a kanapén és merednek a kütyüre, de közben az életük nagyobb része a virtuális térben zajlik. Ezt kell megértenünk: hogy az a „hely”, ahová mi (a digitális bevándorlók) vendégként be-bekukkantunk, nekik (a digitális bennszülötteknek) majdhogynem az otthonuk. Mint amikor bemész egy plázában található pékségbe kenyeret venni, majd hazaindulsz, miközben ők a „plázázásért” magáért vannak ott. Ebben a digitális térben teremtenek és tartanak fenn kapcsolatokat, ott érik őket élmények, ott élik meg a szerelmet, ott beszélgetnek (még ha a „szavak” jó része emotikon is.)

Kiterjedt identitásburok

Ha ezt – még ha nem is ujjongva – el tudjuk fogadni, akkor könnyebben megértjük a függésük jellegét. Egyrészt, úgy tűnik, függenek magától a kütyütől. Kutatások igazolják, hogy sokan szinte fizikailag rosszul érzik magukat, nyugtalanok, ha nem tudják maguk mellett a telefonjukat. Ahogyan Miklya Luzsányi Mónika író, publicista fogalmaz, az úgynevezett identitásburok egyre inkább kiterjed a kütyüre is: olyan, mintha a testük része lenne (ahogyan egy rövidlátónak a szemüvege, egy házas embernek a jegygyűrűje). Ezért sem biztos, hogy célravezetőek egyes iskolák vagy tanárok szabályai, miszerint óra előtt be kell adni a mobiltelefonokat (az is kérdéses, egyáltalán jogos-e ilyet követelni).
Természetesen a függés mélyebb rétege nem magáról az eszközről szól. Hanem a fent említett világhoz való hozzáférésről. Egy az ezredfordulón Amerikában végzett gondolatkísérlet azt az eredményt hozta, hogy a többség jobban megijedne, ha elvágnák az internet-hozzáférését, mint ha egyedül maradna a vadonban. (Mellesleg tudtad, hogy ma már az internet-hozzáférés az EU deprivációs indexének része? Ez a gyerekek jóllétét méri, és azt jelzi, hogy minek kell biztosítottnak lennie ahhoz, hogy a gyerekkor teljes legyen, a gyerek ne nélkülözzön, és így ki tudja bontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket. A szeretet, az étel, a pihenés, a ruházkodás stb. mellett ma már a listán szerepel az is, hogy felléphessen a netre.)

Csőlátás

Bár elsőre rémisztő a netezéssel töltött óraszám, ennél még fontosabb kérdés, hogy mit csinálnak a gyerekeink a világhálón. Ha ahhoz hasonló tevékenységeket, mint amiket a való életben is művelnének (beszélgetés, játék, zenehallgatás, filmnézés, információgyűjtés, ad absurdum: olvasás), talán nincs olyan nagy baj. Akkor kapcsoljon be nálad a vészcsengő, ha gyermeked offline szinte teljesen passzív, ráadásul online tevékenysége vészesen leszűkül egy vagy két területre. Semmi más nem érdekli, csak hogy netezhessen, s leépíti a kapcsolatait – nemcsak a szüleivel, hanem a kortársaival is. „Ekkor a virtuális világ nem valós kapcsolatrendszereinek leképzése már nem a személyiség fejlődését segítő eszköz, hanem egy olyan cső, amiből nem tud kilátni” – mondja Miklya Luzsányi Mónika. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulnod.

Mi a baj a kütyüzéssel?

Herczegh Tímea gyermekpszichológus: „Akkor van baj, amikor a gyerekek olyan mértékben bevonódnak, hogy közben megfeledkeznek a külvilágról: arról, hogy mennyi az idő, hogy éhesek, hogy pisilniük kell. A negatív hatások ráadásul nemcsak kütyüzés közen érvényesülhetnek, hanem utána is. Nehezen zsilipelnek, nehezen váltanak át egyik világból a másikba. Különösen kilencéves kor előtt veszélyes ez, hiszen csak akkortájt kezdenek el két lábbal a földön állni, addig valóságként élnek meg mindent, amit látnak: könnyedén összemosódik realitás és fantázia. Sok gyerek szinte ott nő fel, ebben a cybervilágban, ami nagyon komoly problémákat okozhat a személyiségük fejlődésében, kapcsolataik alakulásában. A való élet ugyanis a házasságról, a gyereknevelésről fog szólni, arról, hogy hogyan tudok egy teamben együtt dolgozni másokkal, kapcsolódni a külvilághoz, hogyan értem meg azt, hogy kinek mi a gondja, mit akar mondani, miért ideges, mitől szomorú. Ezeket a dolgokat azok a gyerekek, akik túl sokat kütyüznek, sokszor nem értik, nem tudnak velük mit kezdeni.”

Muszáj feltennünk a kérdést, hogy mi helyett töltik az idejüket az online térben?

Nagyrészt valószínűleg ahelyett, hogy (eleget) beszélgetnénk velük. Egy olyan gyerek, akivel időt töltenek a szülei, akinek a dolgai, élményei, érzései iránt érdeklődnek, akinek a kérdéseire válaszolnak, minden bizonnyal kevésbé lesz hajlamos arra, hogy minden szabad vegyértékével a virtuális térben keressen kötődést, hogy információ- és szeretetéhségének enyhítésére kizárólag ott keressen táplálékot. Sajnos a valóság az, hogy sok családban nagyon keveset beszélgetnek a gyerekekkel. Dr. Zacher Gábor toxikológus dobta be jó pár évvel ezelőtt a köztudatba azt az infót, miszerint átlagosan naponta 7 percet töltünk érdemben a gyerekeinkkel. Egy másik kutatás ennél picit biztatóbb képet fest: a The Economist által közölt adatok szerint, míg 1965-ben egy anya naponta átlagosan 54 percet töltött a gyermekével, addig 2012-ben 104 percet. (Az apák 16 percről 59 percre ugrottak.) De vajon mennyi ebből a valóban odaforduló, értő figyelem, az őszinte, ráérős beszélgetés?

És egyáltalán: beszélgettél-e már magáról a kütyüzésről a gyerekeddel?
Nem, nem az ideges felhorkanásokra („már megint azt az izét nyomkodod?”) vagy a dühös tiltásokra („azonnal tedd le a mobilodat, különben kihajítom az ablakon!”) gondolunk. Hanem arra, hogy kiderítsd, miért szeret a neten lógni, mit szokott ott csinálni, hogy átbeszéljétek, mik az internet veszélyei, milyen közös családi szabályokat lehetne kidolgozni a kütyüzésre, mi az a digitális intelligencia. Ja, hogy te sem értesz hozzá?

Ja, hogy te is függő vagy?

Digiworkshop

Rasztovits Dávid turisztikai és digitális szakember az általa kifejlesztett digiworkshoppal meghívásos alapon járja az általános iskolákat, és úgy beszélget a gyerekekkel a digitális szokásaikról, ahogyan talán senki más. Igazából nemcsak a kütyüzésről van itt szó, hanem az életről. Úgy látja, a gyerekek maguk is tisztában vannak azzal, hogy sokat gépeznek, és amikor rákérdez, hogy miért, meg is fogalmazzák, hogy azért, mert unatkoznak, és azért, mert nem beszélgetnek velük otthon. Egy apuka maga is segítséget kért tőle, mert rádöbbent, hogy naponta nem tölt öt percnél többet a gyerekével, és felismerte, hogy ez nincs rendben.
Mi történik még a digiworkshopon? „Beszélgetünk a technológia előnyeiről, hátrányairól és arról, hogy mi mindenre lehet még használni a közösségi médiás pörgetésen kívül. Foglalkozom jövőkutatással is, és ez őket is érdekli. Dumálunk az okoskukákról. Vagy arról, hogy a digitalizáció hogyan segíthet a Nagy-korallzátony újraélesztésében. Vagy hogy hogyan lehet klímafórumokon részt venni.”

„Digiterápia”

A csoportos alkalmakon kívül van lehetőség egyéni foglalkozásokra is. Rasztovits Dávidot gyakran megkeresi egy-egy szülő is azzal, hogy érzi, elszaladt a kütyüzés a gyerekénél, nem lehet hozzá szólni, elmaradtak a barátai, nem lehet tudni, milyen tartalmakat követ a neten, ott kikkel tart kapcsolatot, egyszóval féltik őt. Dávid néhány kapott infó birtokában tanulmányozza egy kicsit a gyerek digitális lábnyomát. Mennyi időt tölt a neten? Mely közösségi oldalakon jelenik meg? Mennyit árul el ott magáról? Milyen tartalmakat és milyen fotókat posztol? (Azokon felismerhető-e a környezete? Nem mutat-e magából túl sokat?) Milyen nyilvánossági fokozatot állít be a posztjaihoz? Mennyire biztonságosak a jelszavai? Három ismerkedő, alapozó alkalom után kezdődhet a gyerek digitális személyiségének formázása, az online tér használatának tudatosabbá tétele. Egyéni szinten ez általában fél éven át tart, kétheti találkozásokkal.

Tiltsuk? Tűrjük?

Bombera Krisztina újságíró, televíziós személyiség: „Tiltani sosem akartam a kütyüzést. Inkább felvértezni a gyerekeimet azokra a tartalmakra, amelyekkel nem szeretném, ha egyedül kellene megküzdeniük. Óvni szeretném őket attól, hogy maguknak vagy másoknak digitálisan ártsanak. Azt nem tudom megakadályozni, hogy olyan világokban kalandozzanak, amelyekből én már keveset értek. Persze, hogy aggódom néha, hogy mit néznek, mi ugrik az arcuk elé akaratlanul akár. Mégsem tettem soha semmilyen szülői szűrőt a telefonjukra, és ez a mai napig dilemma a számomra, hogy jól tettem-e. Bizalom kontra védelem? Sokáig így fogalmazódott meg bennem ez a probléma. Ma már inkább azt mondanám: bizalom= védelem. Nincs itt ellentmondás. Hiszen valójában semmitől nem tudod őket megvédeni: lesznek szerelmesek, össze fog törni a szívük, fognak bulizni. Egyetlen dolgot tudok elérni: azt, hogy bízzanak bennünk és tudják, hogy hozzám és az apjukhoz bármikor fordulhatnak.”

A Szabó család kütyüzési szokásai

Idősebb Szabó Péter, 93 éves (veterán): „Nem tudom, mit nyomogattok folyton, kedveseim, de nem bánom, amíg béke van ebben az országban.”
Ifjabb Szabó Péter és Szabó Péterné, 70 és 68 évesek (babyboomerek): „Buta” telefonjuk van, de asztali gépen és tableten használnak internetet. Olvassák a híreket, ellenőrzik az időjárást, kiterjedt e-mailezést folytatnak és skype-olnak az unokákkal. Vonat- és színházjegyért inkább bemennek a városba.
Kovács Tibor, Szabóék veje, 53 éves (az X-generáció közepe): Az utolsó mohikánok egyike a korosztályában, akinek még „buta” telefonja van – és büszke rá. Az internetet a laptopján használja, ott azonban agyba-főbe. Munkatársai a világ különböző pontjain dolgoznak, a kapcsolattartás miatt az internet fontos munkaeszközük. Szabadidejében blogol, facebookozik, filmeket tölt le.
Kovács-Szabó Emma, 40 éves (az X-esek vége): Részben távmunkában dolgozik, a magán- és a céges levelezését androidos mobilján is olvassa (amit kábé kétévente cserél), online ad hozzá poggyászt a repjegyfoglaláshoz és mobilappal hív taxit. Meghúzott magának egy határt: Facebook igen, Insta nem, Viber igen, Snapchat nem.
Kovács Anna, Tibor első házasságából született lánya, 24 éves (az Y-osok vége): (Mindig legújabb) Apple telefonjára letöltött relaxációs app segítségével készül fel reggelente, költéseit egy másik app tartja kordában. Modellkedik, így Insta-profilját szakmai elhivatottsággal gondozza napi szinten. Pár hónapig tinderezett, de aztán leszedte magát, mert most épp kapcsolatban él.
Kovács Balázs, Tibor első házasságából született fia, 15 éves (a Z-generáció közepe): Még el sem kezdődött a gimnázium, amikor a külön-külön felkutatott leendő osztálytársait már összerántotta egy zárt csoportba. Fortnite-függő. Gameplay videóival növekvő népszerűségnek örvend saját YouTube-csatornáján. 13 éves korában lebukott, hogy pornót néz, akkor az apja (nagy nehezen) rátett egy szűrőt a telefonjára. Azóta a haverja kütyüjén nézik.
Kovács-Szabó Barbi, 4 éves (Alfa): Ha nem tudja megkaparintani az anyja mobilját – amelyen a róla készült, egyperces kis videókat szereti nézni leginkább –, akkor a játék telefonján beszél. Apró ujjaival profin bök és görget. A nagyszülei vonalas készülékét képtelen hová tenni. Nyaraláskor nem tudja értelmezni, hogy az apartmanban lévő tévén miért nem az a mese megy, amit kér.