A Tejútrendszer porszemei vagyunk - Nyilas Újholddal ezt tudatosítsd

Borítókép: A Tejútrendszer porszemei vagyunk - Nyilas Újholddal ezt tudatosítsd Forrás: Getty Images
November 23 szerda, ismét Újhold, immáron a Nyilas zodiákus jegyben, mely a legmagasabb tudást, bölcsességet, a felfelé kapcsolódást szimbolizálja. Most tudunk ráérezni, hogy honnan jövünk valójában, érdemes átgondolnunk, hogy mire tanít a múltunk. Ehhez a gondolathoz fogok visszakapcsolni még, mert a hitünk, a tudásunk a nagy egészről, most egész erőteljesen megjelenhet.

Újholdról akkor beszélünk, amikor az égen, központi csillagunk a Nap együtt áll a Holddal. Ilyenkor aktuális igazán valami új dologba belekezdeni, hiszen a növekvő Hold energiát adhat nekünk.

Ha tudunk, beszélgessünk valakivel a múltunkból a múltunkról, hogy mélyebb megértést kapjunk innen és önismeretünk fejlődjön. Ha megbeszélni valónk van, akkor most esélyes ezt kellemesebb hangnemben végigvinni úgy, hogy mindkét fél képes önmagát megőrizni. Könnyebb alá-fölé rendeltség helyett partnerként kommunikálni, ami előre lendítheti a kapcsolatot. Talán a szívünket is könnyebben megnyitjuk a másik felé, feltárva sebezhetőségünket. A legmélyebb bizalom önmagunkban, az ösztöneinkben segíthet abban, hogy valódi megoldásokat találjunk együtt, kapcsolatunk emelkedjen.

Az a fontos, hogy legyünk jelen, hogy uralkodva belső erőinken ne a győzelem, hanem a jó megoldások legyenek előtérben. Fókuszba kerülhet a család, az otthon is, hiszen ha belegondolunk az elkövetkezendő egy hónapban már karácsonyra készülünk. Töltsünk időt a szeretteinkkel, vonjuk be a gyerekeket az előkészületekbe, kreatívkodjunk, most ennek jön el az ideje. A külső zajok helyett figyeljünk befelé, gondoljuk végig, hogy mitől szép az ünnep, mitől lesz mosoly az arcokon, mi az igazán fontos nekünk.

Itt az idő arra is, hogy azokat a régi szokásokat, visszahúzó gondolatokat, hitrendszereket, vélt igazságokat is eltávolítsuk magunktól. Nem kell mindent elhinni, amit látunk, mindent szűrjünk meg a saját bölcsességünkön keresztül. Minden olyan kapcsolat is megszakítandó, ami benne tart ezekben a visszahúzó kötöttségekben, ahol nem érezzük magunkat jól a szívünk mélyéről. Ezeket úgyis tudjuk, a zsigereink megsúgják, csak talán elnyomjuk, mert nekünk is van benne valami haszon. Talán jó magunkat sajnáltatni, „bizonyíthatjuk”, hogy szegény én mit szenved és elszenved. De ezek csak játszmák, ehelyett akár a boldogságra is fókuszálhatnánk.

Nincs szükség erre. A napokban posztoltam egy képet arról, hogy mekkora a mi naprendszerünk a nagy egészben, mondjuk a Tejútrendszer viszonylatában. A Galaxisunknak 5 ölelő karja van, spirál alakban helyezkedik el. A mi kis univerzumunk is csak egy porszemnyi, hát még benne a Föld és a bolygón mi emberek.

Csak gondolj bele: te és én a porszemek milliomod részei vagyunk a nagy egészben. Mennyire tűnik jelentősnek ebből a szemszögből mondjuk az a problémád, hogy mit gondol rólad a szomszéd. De még az sem, hogy mit gondol az anyád, a párod, akárki, aki közel áll hozzád. Akkor miért ne vennél ma fel a piroshoz lilát? Vagy festenéd kékre a hajad? Miért ne állhatnál ki magadért?

Vagy mondjuk azt csinálnád végre, amit szívből szeretnél csinálni?

Küzdj magadért – ez is egy aktuális üzenet – mutasd meg ki vagy és vállald, szeresd magad. Ehhez először magaddal kell szembenézni, a belső küzdelmeket lejátszani és azt a megerősödött, hittel teli embert megmutatni a külvilágnak, akivé lettél. És jobb elébe menni a dolgoknak, saját döntésből cselekedni, mint csak sodortatni magunkat.

Ne add fel magad, ne szolgálj (csak egyenrangúként szívből), kishitűség miatt lemondani magadról az önmagad meggyalázása. Mert gondolj bele, hogy te és én a porszem milliomod része mégis itt vagyunk, tapasztalunk, azt választottuk, hogy az anyagi világban is teszünk, próbálkozunk. Rengeteg lélek nincs itt, mi küzdünk és megéljük a létezés csodáját.

Bátrak vagyunk, mert bizony nem könnyű és olyan vállalásokkal jöttünk, amit nem tud akárki bevállalni.

Nekem is megvan a feladatom és neked is. És ez nem csak annyi, hogy valamit elmaszatolunk itt a létezésben, aztán vége. Küldetésed van! Mindenkinek! Olyan időben születtünk, amikor össze kell raknunk a szívet, a lelket és az észt is, hogy a világ jobbuljon.

Ehhez szeretnék én is hozzájárulni és egy kutatást végzek egy coaching témában, de asztrológiai aspektusait vizsgálva. Van egy kérdőívem, amit rögtön a honlapom kezdő oldalán megtalálsz. Nagyon hálás vagyok minden kitöltésért, ezt természetesen nagy kedvezményekkel ki is fejezem mindenki számára. Részleteket a www.melingo.hu oldalon leírtam.

Remélem, te is megtaláltad már vagy ha nem, akkor már keresed azt, amivel hozzá tudsz járulni a nagy egészhez. A szív a fontos. Ha a szívedre hallgatsz a döntéseidben, akkor nem véthetsz nagy célt. Ha már úton vagy, akkor előbb utóbb a fizikai síkon is lázható lesz a változás, be fognak indulni a dolgok. Ha változtatni kell a hitrendszereden, akkor tedd meg. Most nincs itt az ideje a rideg, makacs kitartásnak olyan elvek mellett, amik már nem szolgálnak. Fájdalmas lehet? Persze! De ezt már minden írásomban olvashatod, hogy fejlődni kell és ez sokszor nem kellemes.

Gyújts egy gyertyát, mécsest minden nap, ha kell és nézd a lángot 1-2 percig, csendesedj el. Érezd, hogy fényes, hogy meleg és hogy minden, ami nem emel téged, azt fénnyé varázsolja.

Csináld ezt kitartóan, amíg csak jól esik és változni fog körülötted minden. A fénybe csak a fényes tud megérkezni. Ha te fényes vagy, akkor csak a fény talál meg.

Az önismereti út egy életen át tartó folyamat. Ezek a kérdések pedig többször is felvetődhetnek menet közben: Vajon miért születtem erre a világra? Jó helyen vagyok? Merre tovább? Mit kellene most tennem?

Az asztrológiai elemzés és az ön- és sorsismereti coaching abban segít, hogy kihozhasd magadból azt a legjobb embert, aki a szíve szerint képes élni elégedetten és boldogan. Nem tanácsadás, hanem egy személyes fejlődést támogató folyamat, hogy önbizalommal telve élj; ne függj senkitől a továbbiakban.

Abban támogatlak, hogy tisztában legyél azzal, hogy ki vagy, mit akarsz elérni az életben és ezt hogyan kezdd el megvalósítani.

ITT tudsz tőlem kérdezni vagy időpontot egyeztetni:

Email cím: melinda@melingo.hu

Weboldal: www.melingo.hu