Napi horoszkóp szeptember 20.: a Skorpiók csapatban bizonyíthatnak, a Vízöntők nyugodtan dőlhetnek végre hátra

NAPI HOROSZKÓP SZEPTEMBER 20.
KOS (március 21-április 20)
Embertelen mennyiségben befektetett munka után végre megérkezik a várva várt siker a hét második napján, te pedig egyszerűen el sem akarod hinni, hogy az, amin olyan régóta dolgozol, elhozza az általad várt eredményt. Most azonban hihetetlenül boldog vagy, hisz ugyan nem az életed múlt rajta, mégis nagyon sokat jelent számodra. Ünnepeld méltóképp azt, amit elértél, végre dőlj hátra és élvezd a munkád gyümölcsét, de mégse hagyd, hogy a siker megrészegítsen és elvegye a józan ítélőképességed! Ha megfürödtél a csillogásban és egy kicsit feltöltődtél, keress új kihívásokat!
BIKA (április 21-május 20)
A hét második napján megtapasztalhatod a kendőzetlen őszinteségből fakadó, mellbevágó érzést, valaki ugyanis úgy nondja el a véleményét, hogy teljesen figyelmenkívül hagyja az érzéseidet. Emiatt az első pillanatban szinte az asztalt is az illetőre borítanád dühödben, ám ha egy kicsit megnyugszol és racionálisan látod a helyzetet, rá fogsz jönni arra, hogy tulajdonképp van némi igazság abban, amit hallottál. Érdemes egy kis önkritikát gyakorolnod és megpróbálnod levetközni azokat a rossz tulajdonságaidat, amelyek másnak is szemet szúrnak. Hidd el, nincsen hibátlan ember, te sem vagy az, de ha dolgozol az ügyön, a népszerűségi indexed is nőni fog és a lelkiismereted is sokkal nyugodtabb lesz!
IKREK (május 21-június 21)
Az utóbbi időben valamilyen módon mindig úgy hozta az Élet, hogy háttérbe szorultak a saját céljaid és sok esetben az értékrendeden és elveiden jóval túlmutató ügyekbe keveredtél akaratodon kívül csak azért, hogy mások elvárásainak megfelelhess. Most azonban eljött az idő, hogy vastagon meghúzd azt a bizonyos határvonalat, amely nem teszi lehetővé még azt sem, hogy ilyen helyzeteknek akár csak a közelébe is kerülhess. Gondold végig, mi a fontosabb, másokat boldoggá tenni, vagy a saját értékrendedned megfelelő úton elérni a boldogságod!
RÁK (június 22-július 22)
Közvetlenül a határidő lejárta előtt kezdesz bele valamibe, amihez sokkal több időre lett volna szükséged, ám mivel egészen idáig nem volt rá alkalmad, most kell szupergyorsan kihozni a dologból a lehető legtöbbet. Ne is koncentrálj másra, zárd ki a külvilágot és igyekezz csak erre a feladatra összpontosítani. Lehetséges, hogy nem az általad remélt eredmény születik, de legalább mások számára nem fog úgy tűnni, hogy karba tett kézzel, tétlenül üldögéltél és semmit nem próbáltál meg. Legközelebb oszd be jobban az idődet, hogy mindenre legyen elég kapacitásod, most azonban ne hibáztasd magad, mert akármennyire tiltakozol, esetenként megesik, hogy túl sok terhet akasztanak a nyakadba. Különben ne feledd: teher alatt nő a pálma!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Olyan feladattal bíznak meg a hét második napján, amely minden szempontból igencsak távol áll tőled, ám nemet mégsem tudtál mondani, mert nem akartál konfliktusba kerülni. Az első pillanatban azonban a fejedet vakarva álldogálsz, hiszen fogalmad sincs, hogyan oldd meg a szituációt, korábban ugyanis nem találkoztál efféle helyzettel. Mivel nincs más választásod, mint nekirugaszkodni, szedd össze minden tudásodat, használd fel az évek során szerzett sok-sok tapasztalatot, vess be mindent, amit csak tudsz és cselekedj. Meglátod, minél előbb végzel a dologgal, annál hamarabb szabadulsz fel a nyomás alól!
A teljes napi horoszkópot ide kattintva olvashatod!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...