Napi horoszkóp március 3.: a Nyilasok a szokásosnál feszültebbek, a Halak végre kikapcsolódhatnak

NAPI HOROSZKÓP MÁRCIUS 3.
KOS (március 21-április 20)
Úgy érzed, a szerencse valamilyen oknál fogva a mai nap folyamán egyszerűen elpártolt mellőled, bármiféle taktikához folyamodsz, valahogy mindennel lukra futsz. Mielőtt azonban sutba dobnád az összes, folyamatban lévő projektet, érdemes pontról pontra venned azokat a lehetőségeket, amelyekkel kiküszöbölhető az, hogy megakadjanak a fogaskerekek és folyamatosan leálljon a gépezet. Hidd el, nem mindig mennek olajozottan a dolgok, ám ez korántsem jelenti azt, hogy nem lehet sikeres a célba érés. Fel ne add, ne hagyd, hogy minden megtett méter kárba vesszen!
BIKA (április 21-május 20)
A hét első napja a határidős feladatok jegyében telik számodra, mely miatt érthető módon bizonyos mértékben frusztrált vagy, hisz el tudtad volna másképp is képzelni ezt a napot, nem számítottál rá, hogy egyik pillanatról a másikra kell majd eredményt felmutatnod, a siker érdekében tehát iszonyatos kapkodásba kezdesz. Semmiképp nem érdemes a hasznos, munkára szánt idődet bosszankodásra pazarolnod, szedd össze a gondolataidat, ne hagyd, hogy a kétségbeesés uralja a tetteidet, végy egy nagy levegőt és láss neki a tennivalóknak, mielőtt felelősségre vonnak érte. Nyugtasson a tudat, hogy nem minden nap ilyen őrület, vannak lazábbak is, amikor nem kell satuba szorítva teljesítened!
IKREK (május 21-június 21)
A nagy hajtás közepette a hét első napján végre ki tudsz lépni a mókuskerékből, itt az idő tehát, hogy átadd magad a romantikának! Ma lehetőséged adódik ugyanis arra, hogy viszonylag hosszabb időt tölts kettesben a szerelmeddel, ezáltal szintet lépjetek a kapcsolatotokban. Főzzetek együtt egy finom vacsorát, társasjátékozzatok, bújjatok össze egy izgalmas film közben, beszélgessetek nagyokat, kerüljetek közelebb egymáshoz. Hálás lehetsz ezekért az együtt töltött pillanatokért, hisz manapság ritkán adódik belőle!
RÁK (június 22-július 22)
Úgy érzed, valaki a közvetlen környezetedben vitát próbál generálni közötted és egy számodra fontos személy között a hét első napján. Ebben a pillanatban fogalmad sincs ugyan, hogy mi az illető szándéka ezzel, ám azzal pontosan tisztában vagy, hogy nem hagyhatod kibontakozni. Ragadd meg tehát az alkalmat, ülj le vele négyszemközt beszélni és kérdezd meg, pontosan mi a célja. Amennyiben rájössz, hogy valójában ártani akar, abban az esetben igyekezz határozottan megálljt parancsolni neki, egyúttal felhívni a figyelmét arra, hogy komoly következményekre számíthat, ha nem hagyja abba a kisded játékát. Mutasd meg, milyen fából is faragtak!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Túl sok teendőt ütemeztél be a hét első napjára, amelyekből amennyiben nem húzol ki néhányat, abban az esetben bizony gyorsan káoszba fog fullad az egész. Abszolút tiszteletreméltó hozzáállás az, hogy sok mindent szeretnél elvégezni, ezáltal több időt a szeretteiddel tölteni, ám sokkal okosabban teszed, ha kevesebb terhet teszel a válladra, ezáltal a kudarc is elkerülhető. Hidd el, kisebb csomaggal sokkal könnyebben járható az út!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Valaki, aki fontos számodra, a hét első napján nagy hibát követ el és hozzád fordul segítségért, mintegy automatikusan elvárva azt, hogy kirántsd a slamasztikából. Mivel azonban neked is vannak határaid, elvrendszered, értékrended, ebből következően számodra is van egy vonal, amit nem lépsz át semmi esetre sem. Épp ezért világosan hozd az illető tudtára, miközben nem bántod meg őt -hisz könnyen lehet, hogy te vagy az egyetlen szalmaszál, amibe kapaszkodhat-, hogy ez bizony most az a gödör, amelyből egyedül kell kimásznia. Lelkileg mindenképp mellette állsz és támogatod, de fizikailag nem tudsz beleavatkozni. Ne legyen emiatt lelkiismeret furdalásod, hisz mindenki önmagáért és az általa elkövetett tettekért felel!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Olyasféle dolgok miatt aggódsz a hét első napján, amelyeket nem tudsz befolyásolni, hiszen akárhogy próbálod, nem vagy képes más emberek gondolatait egy irányba terelni. Mielőtt azonban túlságosan magadra veszel egy-egy szituációt, igyekezz mantrázni magadban azt, hogy neked a saját utadat kell figyelned, nem másokét egyengetned. Mindenki magának tapossa ugyanis az utat, neked nem kell rálépni az övékre. Igyekezz anélkül boldog lenni, hogy felesleges terheket cipelnél, hidd el, sokkal felszabadultabb életet élhetsz majd!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Nem igazán vagy a “pillanatnak élő”-típus, sokkal inkább preferálod azt, ha minden pillanatot ki tudsz számolni, ezáltal nem érhet meglepetés sem. Mindennek ellenére azonban a hét első napján hasznos leckét kapsz azt illetően, hogy az Élet bizony nem egy matekpélda. Váratlan helyzet ránt ugyanis ki az általad vizionált tökéletességből, mely miatt hirtelen válsz egyfelől dühössé, másfelől kétségbeesetté. Mielőtt azonban felhúznád a nyúlcipőt, érdemes belemerülnöd a dolgok mélyébe és kideríteni, mi az, amit ebből a helyzetből elsajátíthatsz és mintegy haszonnal kamatoztathatod a jövőben. Igen, nem mindent lehet kimatekozni és sokszor nem is érdemes!
NYILAS (november 23-december 21)
Magad sem érted az okát, de a hét első napján valahogy könnyebben pattan el a cérnád, nem igazán tudsz felülkerekedni apró-cseprő dolgokon, amelyek a szokásosnál jobban felértékelődnek. Mivel rendkívül zavaró számodra, hogy nem férsz a saját bőrödben, épp ezért érdemes még azelőtt fedezékbe vonulnod, mielőtt másokon töltöd ki a benned uralkodó feszültséget. Próbálj elmélyülni a gondolataidban, igyekezz megtalálni az okát annak, ami a frusztrációidat okozza, s amennyiben lehetséges, próbáld megoldani őket. Amíg nem teszel ugyanis mindennek pontot a végére, addig nem is fogsz tudni felszabadulni, így jobb, ha mielőbb nekilátsz!
BAK (december 22-január 20)
Mások számára kissé szokatlan hobbit találtál magadnak, ennek okán egyfajta kakukktojásként kezelned, neked azonban ennek ellenére tetszik. Semmi baj nincs azzal, ha olyan dolgokat is kipróbálsz, amelyek nem akadályozzák mások életét és tulajdonképp téged sem hátráltatnak a haladásban, egyúttal örömödet leled benne. Ne is foglalkozz azokkal, akik emiatt mintegy földönkívüliként kezelnek, inkább arra összpontosíts, hogy boldog legyél és amennyiben ezt úgy tudod elérni, hogy közben van néhány furcsa hobbid, ám legyen! Hidd el, mindenkinek van valamiféle hóbortja!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
A hét első napján valami roppant módon zavar, legszívesebben szóvá is tennéd, ám egyelőre nem a legmegfelelőbb az időpont arra, hogy véleményt nyilváníts. Érdemes tehát ebben a pillanatban a józan eszed szerint csendben maradnod és kivárnod azt a szituációt, amely lehetővé teszi az állásfoglalást. Épp ezért bármilyen nehéz is, igyekezz önuralmat gyakorolni, fogd fel ezt az időszakot úgy, hogy amennyiben egy tanulási folyamatként tekintesz a helyzetre, még tapasztalatokat is szerezhetsz, miközben összeszedheted a gondolataidat! Hidd el, eljön a te időd is!
HALAK (február 20-március 20)
A hét első napján végre nem fojtogatnak a határidők, alig vártad, hogy letudd a kötelező tennivalóidat és azokkal a dolgokkal foglalkozz, amelyekre más napokon szinte biztosan nem jut időd. Nyugodtan add tehát át magad a hobbidnak, olyasféle elfoglaltságokba merülj bele, amelyek feltöltenek, így újult erővel térhetsz majd vissza a kötelező feladatokhoz. Ne hagyd, hogy bárki elcsábítson, ez a nap ugyanis csak rólad szól!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...