Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak

NAPI HOROSZKÓP MÁJUS 14.
KOS (március 21-április 20)
Nagy feladat teljesítése vár rád a mai nap folyamán, amelyhez bizony nem csak fizikai, de lelki erőnlét is szükséges lesz, épp ezért igyekezz megfelelően felkészülni rá. A siker érdekében zárd ki az életedből azokat a zavaró tényezőket, amelyek akadályozhatnak a célod elérésében, amennyiben pedig eljön a nagy pillanat, akkor egyetlen nagy lendülettel rugaszkodj el. Okosan taktikázva olyan maradandó élményeket szerezhetsz, amelyek hosszútávon motiválhatnak majd minden tekintetben. Csak ügyesen!
BIKA (április 21-május 20)
Kissé úgy tűnik, hogy a széllel szemben futsz, olyasmivel kapcsolatban szeretnél bizonyítani, amiről nem látszik, hogy hosszútávon eredményt hozna. Bár gyakorlatilag mindenki próbál lebeszélni róla, te mégis nagyon kitartó vagy, s amikor a többiek már lemondtak az egészről, te még mindig keményen dolgozol. Igazad lesz, hisz a kitartás meglepő eredményt hoz, váratlan fordulat lendíti ugyanis előre az ügyet, s a dolog végül kedvező fordulattal zárul. Az elért sikert csakis a kitartásodnak és magabiztosságodnak köszönheted, s a környezeted is elismerően bólint. Valld be, az élethez mázli is kell!
IKREK (május 21-június 21)
Folyamatosan aggodalmaskodsz egy bizonyos dolog miatt, amelyre jelen pillanatban abszolút mértékben nincs ráhatásod, tőled független körülmények ugyanis azok, amik elrendelik majd a végeredményt. Amennyiben azonban minden tőled telhetőt megtettél a siker érdekében, egyszerűen csak engedd el és ne rimánkodj a sikerért a nap 24 órájában. Ne görcsölj, igyekezz kikapcsolódni, foglald el magad és meglátod, pillanatok alatt elszáll a körömrágási mániád. A dolgok pedig egyszerűen maguktól, különösebb aggodalmad nélkül is megtörténnek, pont, ahogy az Univerzumban el lettek rendelve!
RÁK (június 22-július 22)
Valaki a környezetedben annyira domináns szerepet tölt be, ami akarva-akaratlanul arra kényszerít, hogy folyamatosan a különböző helyzetekben történő helytálláshoz bizonyítsd rátermettséged. Nem biztos azonban, hogy mindenképp arra szorulsz, hogy non-stop azon járjon az eszed, vajon miféle csodát tudsz mutatni, amely lenyűgözhetné az illetőt. Próbálj inkább óvatosan bánni ezzel és mérlegeld, van-e olyan mérvű referencia személy az életedben, aki miatt érdemes mindenféle, helyenként veszélyes, de tőled mindenképp távol álló manőverekkel észrevétetned magad. Egyszerűen csak érd be azzal, hogy számodra fontos emberek elismernek azért, amilyen valójában vagy!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
A mai nap tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy elvégezd az utolsó simításokat egy általad fontosnak tartott projekten, hogy aztán végre lezárhasd és más dolgokkkal foglalkozhass. Koncentrálj tehát, zongorázd végig a folyamatot annak érdekében, hogy ne maradjon semmiféle porszem, mely később problémát okozhat bármilyen formában egy váratlan pillanatban. Amennyiben sikerül befejezned, akkor bonts ki egy pohár bort és tarts egy maratoni moziestet, miközben pizzát majszolsz és abszolút nem aggodalmaskodsz semmi miatt. Így kell ezt csinálni!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Akadnak körülötted olyan személyek, akik érzelmileg közel állnak hozzád, épp ezért nagyon fontosnak tartod, hogy olyasmivel kapcsolatban figyelmeztesd őket, amivel kapcsolatban neked nincsenek épp pozitív tapasztalataid. Mivel azonban nem szeretnéd magadra haragítani őket, épp ezért nem tudod, hogy a kommunikáció melyik formáját válaszd annak érdekében, hogy ne kerüljetek konfliktusba. Nem érdemes ezen sokáig morfondíroznod, amennyiben ugyanis fontosak vagytok egymásnak, abban az esetben megértik majd a mondanivalódat anélkül, hogy megorrolnának rád. Ne bonyolítsd agyon a helyzetet!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Számodra különösen nagy jelentőségű küldetés teljesítésére készülsz, épp ezért minden tudásodat bevetve dolgozol az ügyön, mintegy hatalmas eredményt remélve. Ennek okán eléggé feszült vagy a környezetedben élőkkel, nincs türelmed gyakorlatilag senkihez, ez azonban lépten-nyomon konfliktushelyzetbe sodor. Mielőtt tehát bárkit akaratodon kívül megbántanál, igyekezz kicsit elvonatkoztatni és akár némi testmozgással levezetni a benned lévő feszültséget. Persze, fontos a kitűzött cél, ám azt sose feledd, hogy ennek érdekében másokat nem áldozhatsz fel. Ne okozz magadnak kellemetlen perceket csak azért, mert az átlagosnál könnyebben pattan el a húr, igyekezz önuralmat gyakorolni!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Hatalmas kitartásodnak köszönhetően ma végre el tudod érni azt a célt, amelyre hosszabb ideje vágytál. Végre bizonyosságot nyer számodra, hogy megérte végigmenni az úton és erre az egyetlen egy dologra koncentrálnod, hisz a mag, amit elvetettél, gyönyörű virágot termett a hét második napján. Nem kell szerénykedned, bátran húzd ki magad és büszkén fogadd az elismerő tekinteteket és gratulációkat, hisz ha valaki megérdemli, az bizony te vagy. Nyugodtan koccintsatok este a barátaiddal, hisz mindent megtettél a győzelemért!
NYILAS (november 23-december 21)
A mai nap folyamán váratlanul olyasmi történik körülötted, ami hirtelen megváltoztatja az útirányodat, melynek nyomán hatalmas erőfeszítést igényel majd az, hogy a tőled elvárt eredményt hozd a nap végére. Noha igencsak fárasztó, hogy minden fronton úgy kell 100 %-os formát nyújtanod, hogy ne kelljen később semmiért szégyenkezned, mégis kész szerencse, hogy szereted a kihívásokat, így ez a helyzet meg sem fog kottyanni. Motiváció kérdése az egész, elszántságban pedig nincs benned semmi hiány. Ha a végén visszatekintesz a mai napra, akkor bizony büszkén és elégedetten kortyolhatod majd a teádat a kanapén ülve, hisz rajtad ma biztosan nem múlt a siker!
BAK (december 22-január 20)
Akad valaki a tágabb környezetedben, akivel gyakorlatilag izzik közöttetek a levegő, ami mostanra olyannyira nyilvánvaló, hogy nehéz nem észrevenni. Gyakorlatilag minden pillanatban flörtöltök ugyanis egymással, megy a verbális adok-kapok közöttetek, ezt azonban nem mindenki fogadja kitörő örömmel. Ne foglalkozz az ellendrukkerekkel, te csak tedd azt, amit a szíved diktál, ugyanakkor ügyelj arra is, hogy ne el ne veszítsd a józan eszedet, hisz ha teljesen a szíved diktálja a tempót, akkor bizony elég meggondolatlan dolgokra is képes lehetsz, amelyet később megbánhatsz. Ésszel ismerkedj tehát!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
A hőn áhított siker érdekében olyasféle áldozatot is hajlandó lennél meghozni egy bizonyos ügyben, amely nehézségi fokát tekintve nem épp a kockázatoktól mentes kategória, számodra azonban rendkívül fontos. A céltudatosság rendkívül nemes tulajdonság, mielőtt azonban fejjel menve a falnak, mindenféle mérlegelés nélkül belevágnál, előtte érdemes józan ésszel végiggondolnod, hogy vajon megéri-e nekifutásból megközelíteni a helyzetet, ha nincsen minden feltétel megfelelő módon és minőségben megadva hozzá. Amennyiben a feltételek nem adottak, abban az esetben tedd talonba a dolgot és majd csak akkor vedd elő, ha minden körülmény ideális!
HALAK (február 20-március 20)
Borzasztóan megszállottan hajtasz egy számodra fontos projekt sikeréért, ennek érdekében képes vagy mindenféle gátlás nélkül a határaidat is átlépni. Kapsz is ezért bőven hideget-meleget a környezetedben élőktől, hisz ahogy beszélsz róla másoknak, az alapján már-már kissé flúgosnak néznek. Ez azonban téged cseppet se érdekeljen, ha valami fontos számodra, tarts ki mellette, ne foglalkozz azzal, mit gondolnak mások, hisz ez a te életed. Épp ezért amíg neked megéri és fantáziát látsz benne, addig menj utána, hisz ha sikerül elérni, roppant büszke leszel magadra, mert bebizonyítod a többieknek, hogy a lehetetlent is meg lehet csinálni, csak fantázia és egy kis kitartás kell hozzá!