Napi horoszkóp június 11.: a Szüzeknek érdemes a lényegre koncentrálniuk, a Bakok múltbéli ügyeket zárhatnak le végérvényesen

NAPI HOROSZKÓP JÚNIUS 11.
KOS (március 21-április 20)
Valaki a közvetlen környezetedben borzasztóan inkorrekt módon egyszerűen sarokba szorít a hét közepén, emiatt kezdetben nagyon dühös vagy, legszívesebben ajtóstól rontanál a házba, hisz pontosan tudod, hogy hátsó szándékaitól vezérelve milyen eszközöket használt fel ellened csak azért, hogy előnyt kovácsolhasson magának. Ne hagyd azonban, hogy az érzelmeid és az ösztöneid érvényesüljenek, inkább higgadtan és okosan játsszd meg a bábuidat úgy, hogy a végén el ne veszítsd ezt a bizonyos játszmát. Ne feledd: az nevet, aki utoljára nevet!
BIKA (április 21-május 20)
Valaki a környezetedben olyasféle természetű ügybe keveredik, amelyben te jártál már, mi több, sok esetben meg is égetted magad, így most kutyakötelességednek tartod, hogy figyelmeztesd az illetőt. Az illető azonban rendkívüli módon félreértve a helyzetet mégis roppant elutasító veled szemben, arrogáns módon reagálva a helyzetre. Ez az a pont tehát, amikor neked nem kell erőszakkal megvédened sem önmagától sem az előtte álló helyzettől, egész nyugodtan fordíts tehát hátat, hiszen figyelmeztetted, tettél azért, hogy a lelkiismeretedet ne zavarja semmi, a többi pedig abszolút nem rajtad múlik. Az már kinek-kinek a maga felelőssége, hogy miképp esik szakadékba a figyelmeztető tábla ellenére!
IKREK (május 21-június 21)
Valaki akaratán és tudtán kívül olyasmivel bánt meg a hét közepén, amelyről nem is gondolta volna, hogy ilyen mély nyomot hagy majd benned. Ne haragudj azonban az illetőre, hisz egyáltalán nem ez volt a szándéka, hogy maradandó károsodást okozzon, sokkal inkább próbálta volna egy bizonyos dologgal kapcsolatban felnyitni a szemed, te azonban túl hevesen reagáltál. Érdemes elgondolkodnod azon, hogy talán azért ejtett rajtad sebet, mert igaz lehetett az, amit mondott. Amennyiben megpróbálsz a sértettségedtől elvonatkoztatni, meg fogod látni, hogy igenis volt értelme annak, amire az illető igyekezett rávilágítani!
RÁK (június 22-július 22)
Akad valaki a környezetedben, aki olyannyira nem tart kompetens személynek semmilyen tekintetben, hogy egyetlen önálló gondolatot sem enged kibontakoztatni, amely tőled származik. Rendkívül dühítőnek tartod azt, hogy nem lehetsz önmagad, amit azonban biztosan tudsz, hogy semmiképp nem szeretnél vastag álarcokat magadon viselni csak azért, mert valaki domináns szerepet kíván betölteni kettőtök kapcsolatában. Állj ki azért, amit képviselsz, nyugodtan add magad és ne az határozza meg a viselkedésedet, hogy mások mit próbálnak rád erőltetni. Mutasd meg, hogy veled nem lehet packázni!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Hosszú és céltalan bolyongás után a hét közepén végre úgy tűnik, hogy megtaláltad az utat, amelyre érdemes rálépned ahhoz, hogy egyfelől sikereket érhess el, másfelől anyagilag is bebiztosítsd magad. Ne késlekedj tehát, indulj el, hisz nem tudhatod, mikor jön a vihar, amely megakadályozhat a céljaid elérésében. Neked egyetlen dolog lebegjen a szemed előtt, mégpedig az, hogy az út végén rendkívül kifizetődő lesz a sok fáradtság, a sebek, illetve az áldozatok, amelyeket annak érdekében hoztál, hogy végül gondtalanul élhesd az életedet! Hajrá!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
A hét közepén megmagyarázhatatlan okoknál fogva el vagy foglalva olyan ügyekkel, amelyek mások számára semmiféle jelentőséggel nem bírnak, te azonban valahogy mégis úgy érzed, fontos lehet időt szánnod rájuk. Ezzel azonban semmi mást nem érsz majd el, minthogy a saját, értékes időd és energiád megy el arra, hogy lehetséges módon szürke, semmitmondó ügyekből próbáld kihozni a legtöbbet. Sokkal inkább érdemes az életednek azon szegmenseire fókuszálnod, amelyekből kihozhatsz valamiféle pozitív eredményt, ahelyett, hogy holmi délibábokat kergetsz és úgy nyugszik a Nap, hogy ma sem sikerült a kitűzött célodhoz közelebb kerülnöd. Szelektálj, máskülönben el fogsz veszni a sűrű bozótosban!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
A kissé zűrös ügyeidet tekintve végre meglátod fényt az alagút végén a hét közepén, hamarosan tehát lezárhatod mindazokat az dolgokat, amelyek folyamatosan kellemetlen perceket okoznak. Rendkívül megnyugtató számodra az, hogy végre nem kell azon kattognod folyamatosan, hogy mi lesz, ha lecsap rád Damoklész kardja, nyugodtan élheted tehát végre az életedet. Amennyiben sikerül pontot tenned a dolgok végére, abban az esetben egy ideig igyekezz nem belebonyolódni olyan helyzetekbe, amelyeket mások még csak meg se közelítenek. Hidd el, sokkal pihentetőbb éjszakáknak nézel elébe, ha hátrahagyod a zűrös ügyeket!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Egészen mostanáig azt gondoltad, hogy könnyen megoldhatsz egy korábban rád bízott feladatot, ennek megfelelően nem is annyira vetted komolyan az egészet, a hét közepén azonban rá kell jönnöd, hogy hanyagságod miatt olyan hibákat követtél el, amelyek kijavítása nélkül nemigen tudod sikerrel abszolválni. Még nem késő észbe kapnod, épp ezért szedd össze magad és vedd sorra azokat a pontokat, amelyek javításra szorulnak. Hidd el, a lelkiismereted is tisztább lesz ezután, legközelebb pedig érdemes az adott helyzetnek megfelelő komolysággal hozzáállni egy-egy feladathoz!
NYILAS (november 23-december 21)
Valaki a környezetedben folyamatosan igyekszik megakadályozni az általad kitűzött, számodra fontos cél elérését, ez pedig iszonyúan feldühít. Szíved szerint az arcába vágnád, hogy jobban teszi, ha távol tartja magát tőled, amennyiben ugyanis beleköp a levesedbe, abban az esetben nagyon megbánhatja. Mivel azonban te ennél jóval intelligensebb és diplomatikusabb ember vagy, illetve sokkal hidegebb vér csörgedezik benned, épp ezért inkább próbálod megérteni, hogy mi az illető valós szándéka, illetve mi az érdek a dolog mögött. Könnyen lehet, hogy csupán félt attól, hogy ne vallj kudarcot vagy ne kerülj bajba. Nem biztos, hogy ártani szeretne, épp ezért ne reagáld azonnal túl a helyzetet!
BAK (december 22-január 20)
Úgy érzed, történt egy bizonyos dolog a múltban, amelyből akkor eszeveszett menekülésed okán nem sikerült úgy kijönnöd, ahogy akkor a helyzet megkívánta. Emiatt vannak még ma is álmatlan éjszakáid, amelyek érthető módon azzal telnek, hogy azon morfondírozol, vajon hogyan is kellett vagy lehetett volna lezárni. Mielőtt azonban hosszabb távon befolyásolná a közérzetedet, előtte érdemes visszalapoznod és gyorsan pontot tenni az ügy végére. Hidd el, alapjaiban fog megváltozni a hangulatod!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Az események alakulását ugyan nem tudod befolyásolni a hét közepén, mégis megpróbálod aszerint alakítani a helyzetet, ahogy neked a legjobb. Amennyiben elegendő figyelmet szentelsz neki, talán mindenki elégedett lehet, hisz a maguk útján mennek tovább a dolgok, neked csak el kell őket indítani. Most kell koncentrálnod, zárd ki a külvilágot és csak azzal foglalkozz, amit mindenképp meg kell csinálnod. Így nem fogod nyugtalanul érezni magad amiatt, hogy befejezetlen munkát hagytál magad után. Este nyugodtan ülj be a barátnőddel egy hangulatos étterembe és vacsorázzatok egy jót, hisz neked is jár néha a kikapcsolódás!
HALAK (február 20-március 20)
Fontos dologban kell döntésre jutnod a hét közepén, tanácstalan vagy azonban abban a tekintetben, hogy a mérleg mely serpenyőjébe helyezd a súlyt ahhoz, hogy végül a lehető legjobban gyere ki a helyzetből. Ülj tehát le, és gondold át alaposan, mik a pro és kontra érvek, mi az, ami a hasznodra, illetve a hátrányodra válik a döntés következményeként. Amennyiben túl gyengének érzed magad ahhoz, hogy kimondd a végső szót, nyugodtan keress egy hozzád közelálló személyt és meséld el neki az aggályaid, hátha ketten ki tudjátok számolni, mi lehet a megoldókulcs erre a gordiuszi csomóra!