Napi horoszkóp július 23.: a Vízöntőknek érdemes a határaikon belül maradniuk, a Halak konfliktushelyzetbe keverednek

NAPI HOROSZKÓP JÚLIUS 23.
KOS (március 21-április 20)
Borzasztóan feldühít valaki a mai nap folyamán, a füledbe jut ugyanis, hogy az illető mindent megtesz azért, hogy befeketítsen annak érdekében, hogy ő, maga megússzon egy számára kellemetlen helyzetet. Mivel neked abszolút nincs közöd az egészhez, így azonnal tisztázd a dolgot, mindenkivel tudatva, hogy a szóban forgó személy sunyi módon így menekül a felelősségvállalás elől. Nyilván akik ismernek, bizonyára enélkül is tudják, hogy nem te vagy a hibás a kialakult szituációban, akik pedig nem hisznek neked, azoknak legyen a saját dolga, nem érdemes különösebben foglalkozni velük!
BIKA (április 21-május 20)
Fogalmad sincs, miképp tálalj egy igen kényes információt, amit a mai nap folyamán kell elmondanod egy hozzád közel álló személynek anélkül, hogy megbántanád. Egészen eddig a körülmények nem engedték, hogy elmondd neki azt, amit érthető okoknál fogva más nem is mer, viszont mivel nem lehet tovább halogatni a dolgot, így te se húzd tovább az időt. Készülj fel arra, hogy miképp fogod tálalni a részleteket, illetve azt sem árt szem előtt tartanod, hogy nagy valószínűséggel az illető olyan érvekkel áll majd elő, amelyekre eddig nem is gondoltál, hiszen egészen idáig csak a saját szemszögedből vizsgáltad a helyzetet. Ez is arra figyelmeztet, hogy korántsem biztos, hogy mindig neked van igazad, épp ezért érdemes kellő nyitottsággal figyelned mások véleményére is!
IKREK (május 21-június 21)
Valaki olyasmire próbál rávenni a mai nap folyamán, amiben te nem nagyon látsz fantáziát, emiatt meglehetősen szkeptikusan állsz a dologhoz, ám az illető mindent elkövet, hogy meggyőzzön a közös utatok hasznosságáról. Mivel azonban te szuverén személyként rendelkezel egyfajta határozott véleménnyel minden tekintetben, épp ezért azt is el tudod dönteni, hagyod-e magad belerángatni egy számodra nyilvánvalóan kilátástalan dologba. Lehet persze, hogy tévedsz és az illetőnek van igaza, ám ez jó eséllyel csupán később fog kiderülni. Mindenesetre a tied a végső szó, s ha a saját utadat járod, akkor utólag legalább csak magadat hibáztathatod!
RÁK (június 22-július 22)
Fontos számodra, hogy a téged körülvevő környezet boldog és harmonikus életet éljen, ehhez pedig szeretnél mindenképp te is hozzájárulni. Mindez roppant nagyra becsülendő, ám mialatt te mások boldogságán dolgozol, eközben valójában rendkívül magányosnak érzed magad. Itt az idő tehát, hogy önmagadra is gondolj, nem lehet ugyanis mindig mások előtt törni az utat, helyezd a saját érdekeidet és céljaidat előtérbe, ne mindig mások legyenek fontosak. Ne aggódj, hiszen ez nem önzőség, csupán a te sikereid és boldogságod ugyanolyan fontosak, mint másoké!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Segítőkészséged nem ismer határokat, mindig jókor vagy jó helyen, így tehát mindenki tudja körülötted, hogy amennyiben bármilyen nyűgje van, abban az eetben bátran fordulhat hozzád. Miközben azonban sokan kis túlzással a Világ megmentőjeként tekintenek rád, addig bizony elfelejtesz a saját dolgaiddal foglalkozni, emiatt gyakran szembesülsz azzal, hogy a magad ügyeit túl későn, esetenként az utolsó utáni pillanatokban próbálod rendezni. Ennek lenne érdemes mihamarabb véget vetni és ezután csak akkor jótékonykodni, ha az még belefér az életedbe. Lehet, hogy a népszerűségi indexed nem lesz az egekben, de legalább a saját ügyeid sínen lesznek!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Nem igazán érzed magadban a munkához való kedvet, annyira jól esne elmenni egy kis szabadságra és másokhoz hasonlóan feltett lábbal élvezni a nyarat. Mivel azonban szabadság a kanyarban sincsen, épp ezért nincsen más választásod, mint megrázni magad és nekiugrani a mai napra tervezett teendőidnek. Amennyiben ugyanis nem szeretnéd felhalmozni a teenivalóidat, abban az esetben határozd el magad, állj neki, gondold végig, hogy miképp fogsz lépésről lépésre haladni, s kezdj hozzá. Hidd el, ha sikerül befejezned, nagy tehertől fogsz megszabadulni és sokkal nyugodtabban élvezheted a nap hátralévő részét!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
A mai nap folyamán egyre-másra érkeznek a megbízások, melyekkel kapcsolatban úgy érzed, nem mondhatsz nemet, ennek köszönhetően halmozod a tennivalókat. Mielőtt azonban az egész a fejedre omlana tokkal-vonóval, előtte érdemes átgondolnod, hogy jó ötlet-e az, amit most csinálsz, avagy inkább kevesebb terhet vállalsz, illetve elkezded lezárni a folyamatban lévő ügyeket. Vedd sorra a valamennyit és azok lezárására összpontosíts, semmint egy szép júliusi napon elindulj a Világ megmentésére. Hidd el, a kevesebb néha több!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Nagyon szeretnél már hangosan véleményt nyilvánítani egy számodra roppant zavaró üggyel kapcsolatban, mégsem érzed egyelőre alkalmasnak a helyzetet arra, hogy hallasd a hangodat. Jól is teszed, ha csendesen figyeled az eseményeket, nem biztos ugyanis, hogy most megértenének, ráadásul az sem kizárt, hogy még meg is bántanál másokat. Ne aggódj, eljön majd a te időd is, amikor olyan hangosan mondhatod el, mi nyomja a lelkedet, ahogy az a csövön kifér, egyelőre viszont jobban teszed, ha uralkodsz magadon!
NYILAS (november 23-december 21)
Rendkívülien felszabadító érzés számodra az, hogy végre találtál egy olyan célt, amelynek eléréséért érdemes küzdened, amivel kapcsolatban mindenképp pozitív végkimenetelt sejtesz. Hosszú ideje kerestél egy olyan utat, amely még kiaknázatlan és érdemes végigmenned rajta, hiszen ezáltal teljesedhetsz ki. Néhányan persze óvva intenek, azt gondolják ugyanis, hogy túl veszélyes kalandra készülsz, nyugtasd meg azonban őket, hogy abszolút nem akarsz fejjel menni a falnak, mindent átgondoltál, felkészültél, s elég erőt érzel magadban ahhoz, hogy el is érd azt, amit akarsz. Légy hálás a téged körülvevő, aggódó szeretteidért!
BAK (december 22-január 20)
Szeretnél mihamarabb túlesni egy olyan feladaton, amelyhez a legkevésbé sem fűlik a fogad, ennek érdekében teljesen egy irányba nézve hatalmas lendülettel mész előre. Amennyiben azonban azt szeretnéd, hogy végül minden apró részlet hibátlanul a helyére kerüljön, abban az esetben le kellene lassítanod, érdemes lenne összeszedned magad és eldöntened, hogy mi is a célod pontosan: csupán az, hogy gyorsan szabadulj és letudd az egészet vagy szeretnél minőségi produktumot kiadni a kezedből. Erről neked kell határoznod, s annak megfelelően válaszd meg, melyik úton mész tovább!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Fontos számodra, hogy bárminemű feladatban a maximumot nyújtsd, a siker érdekében képes vagy gyakorlatilag szinte a lehetetlenre is, a veszéllyel, mint fontos faktorral sosem számolva, mi több, elvakultságodban hajlamos vagy esetenként elvetni a sulykot és túllépni a kompetenciahatárodon is. Mielőtt azonban nagy galibát okoznál magadnak, érdemes végiggondolnod, hogy mi az, amiért érdemes kockáztatni. A saját érdekedben jobb, ha belátod, hogy nem minden helyzetben éri meg a bőrödet a vásárra vinni, hisz nagyon könnyen megégetheted magad! Gondolkodj, mielőtt cselekszel, ezzel ugyanis rengeted bajtól óvhatod meg magad!
HALAK (február 20-március 20)
Noha általában véve kifejezetten konfliktuskerülő embernek tartod magad, a mai nap folyamán mégis komoly konfliktushelyzetbe keveredhetsz, sikerül ugyanis valakinek kiprovokálnia belőled azt, amit alapesetben senki nem tud. Ne hezitálj sokat, állj bele két lábbal a szituációba, hiszen a te érdekeid forognak kockán és noha utálod a gondolatát is annak, hogy másokkal vitába keveredj, mégis tudod, hogy meg kell védened az igazadat annak érdekében, hogy ne sérüljön a becsületed. Kevés olyan ember van, aki kifejezetten keresi a bajt, ám ha úgy érzed, hogy ok nélkül bántanak, akkor bizony teljes joggal emelhetsz szót magadért!