Napi horoszkóp július 10.: a Skorpiók alaptalanul aggódnak, a Bakoknak érdemes lejjebb adniuk a büszkeségükből
Forrás: Unsplash by David Menidrey
NAPI HOROSZKÓP JÚLIUS 10.
KOS (március 21-április 20)
Szorult helyzetedben olyan személytől érkezik a segítség a hét második felében, aki más napokon a legtávolabb áll tőled, nem is igazán szimpatizálva veled. Most azonban mintegy életmentésnek tűnik a dolog, hisz nélküle nem biztos, hogy sikerrel tudtad volna megugrani az elég gördülő akadályt. Légy hálás és mondj köszönetet az illetőnek, hisz nem mindenkinek dobnak mentőövet a nyílt tengeren történő fulladozás közben. Ékes bizonyítékot kaptál ma arról, hogy érdemes félretenned az előítéleteidet és a pozitív dolgokat keresni másokban, lehet ugyanis, hogy például a szóban forgó személy nem is olyan negatív és unszimpatikus ember, mint amilyennek azelőtt gondoltad!
BIKA (április 21-május 20)
A hét második felében elég közel kerülsz a célodhoz, szinte karnyújtásnyira állsz annak elérésétől, ám valahogy érthetetlen okoknál fogva mégis hirtelen megremegnek a lábaid. Elbizonytalanodsz, nem tudod eldönteni, hogy ez-e igazán a te utad, illetve hogy valóban képes vagy-e győzelmet aratni. Ne hagyd azonban, hogy a negatív gondolatok elbizonytalanítsanak, csakis a célodra koncentrálj annak érdekében, hogy a végén a sikert ünnepelhesd. Amennyiben ugyanis néhány téveszme miatt letérsz az útról, abban az esetben hosszú ideig bánni fogod, hogy néhány méterrel a cél előtt feladtad az egészet!
IKREK (május 21-június 21)
Valakit borzasztóan nehezen engedsz el, mindenáron ragaszkodsz hozzá, még annak ellenére is, hogy megbántott a közelmúltban és csalódnod kellett benne. Ennek ellenére mégsem tudsz szabadulni tőle, egyfolytában azon rágódsz, hogy mi és miért történt, illetve miképp tudnád rendezni a viszonyt vele, ami sajnos egyáltalán nem hat rád építően. El kellene döntened, hogy maradsz-e a múltadban, avagy a saját épülésed érdekében könnyes búcsút veszel az illetőtől és megpróbálsz a jövődre összpontosítani. Építkezni csak erős és szilárd alapokról lehet, igyekezz tehát minél biztosabb és meg nem ingatható várat felhúzni, ami sokkal komolyabb lábakon áll, mint az előző. Megtanultad a leckét, levontad a megfelelő konzekvenciát, itt az ideje tehát tovább lépni!
RÁK (június 22-július 22)
Végre van valaki az életedben, akiben megtaláltad a lelki társadat, aki szavak nélkül is megért, tulajdonképp elég csupán szemmel kommunikálnotok. Különösen szerencsés embernek mondhatod magad, hiszen ritkán fordul elő, hogy olyan személyt akad az utadba, akiben minden körülmények között, vakon megbízhatsz, akire bármikor számíthatsz. Próbáld tehát foggal-körömmel megtartani, ehhez azonban neked is tenned kell valamit a kapcsolatért. Igyekezz bizonyítani, hogy ez kölcsönös, hogy te is teszel érte legalább annyit, mint amennyit ő tesz érted. Becsüld meg az ilyen embert!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Fáradhatatlanul próbálsz a környezeteddel megértetni valamit, ami fontos számodra, ám a hét második felében sajnos be kell látnod, hogy folyamatosan a széllel szemben futsz. Nem akarják ugyanis megérteni az álláspontodat, épp ezért nem is hajlandóak elfogadni. Tegyél egy utolsó kísérletet arra, hogy az általad logikusnak vélt vonal mentén haladva megértesd velük a saját szemszögedből vizsgálva a dolgot, ha pedig ezek után sem értik, akkor bizony soha nem is fogják, feleslegesen futod tehát a köröket. Lépj tovább és önmagadra összpontosíts, abból nem lehet baj!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Amíg mások a nyaralásukat töltve épp a tengerparton barnulnak, addig te inkább azon bosszankodsz, hogy a határidő lejárta előtt végezz egy rád bízott feladattal, amelyet a felettesed sózott a nyakadba. Mivel azonban szeretnél mihamarabb szabadulni, épp ezért eszeveszett kapkodással szeretnél végre pontot tenni a végére, amellyel csak azt fogod elérni, hogy elhasalsz és csúnyán belebuksz az egészbe. Mielőtt ez bekövetkezne, igyekezz belátni, hogy nem tudsz túljárni a folyamat eszén, amennyiben ugyanis az akadályt kikerülöd, később biztosan vissza kell majd térned ahhoz, hogy azt megugorva lezárhasd az ügyet. Okosan taktikázz, a tudás és tapasztalat bőven megvan benned ahhoz, hogy technikailag kivitelezhető legyen a dolog, hajrá!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Akad valaki a környezetedben, aki mindenféle szemérmesség nélkül szeretné learatni a babérokat egy bizonyos ügyben, amit abszolút nem is rejt véka alá. Mindezt igencsak gátlástalanul nélkül teszi úgy, hogy az már mindenki számára feltűnő, amit te is roppant zavarónak találsz. Épp ezért, amennyiben elég erős vagy hozzá, megvan a lehetőséged arra, hogy megállíthasd a rombolásban, ám ez esetben számolnod kell azzal, hogy garantáltan nyakig benne leszel a konfliktusban, amire nem biztos, hogy szükséged van. Mielőtt tehát bármit tennél, előtte mindenképp érdemes végiggondolnod, hogy neked mi a jobb. Lehet, hogy amíg nem érint a dolog, hisz nem lenne bölcs dolog beleavatkozni valamibe, amihez semmi közöd!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Olyasmi miatt aggódsz a hét második felében, amire abszolút nincs ráhatásod, így nem is tudod befolyásolni, épp ezért be kell látnod, hogy nincs értelme valamiért a tíz körmöd lerágni, ami már az elején eleve el van rendelve. Próbálj más dolgok felé nyitni és csak akkor áldozz erre a bizonyos dologra bármennyi időt és energiát, ha látsz egy halvány reményt arra, hogy felmutatható és fogyasztható eredményt tudsz majd a végén produkálni. Amennyiben azonban nincs esélyed arra, hogy sikerélményt szerezz, abban az esetben jobban megéri továbblépned és nem vesztegetned az idődet felesleges dolgokra. Vedd észre az utadba kerülő lehetőségeket és ne félj élni velük!
NYILAS (november 23-december 21)
Magadnak is csak halkan mered bevallani, de nagyon félsz kimondani bizonyos dolgokat, amelyek már régen nyilvánvalóak, ám a következményektől félve inkább folyamatosan a szőnyeg alá söpröd őket. Nem biztos azonban, hogy ez a legjobb taktika, hisz egyszer csak, egy váratlan pillanatban az egész a fejeden landol majd és annál kellemetlenebb lesz számodra, épp ezért érdemes mérlegelned, hogy ha nem is szívesen teszed, de legyőzöl minden félelmet magadban és szembenézel a kicsit savanyúbb dolgokkal is, avagy egyfajta önámításban éled az életed azzal a kockázattal, hogy a kellemetlen titkok bármikor napvilágot láthatnak és mások szeme láttára kell a felelősséget vállalnod. Gondold végig és dönts okosan!
BAK (december 22-január 20)
A hét második felében elakadsz egy bizonyos folyamatban, a benned lévő büszkeség azonban nem engedi azt, hogy bevalld és segítséget kérj másoktól. Ez viszont azt is jelenti, hogy tetszik vagy sem, egy jó darabig még egyhelyben fogsz álldogálni, hisz a kiutat nem látod, segítséget pedig nem fogadsz el. Ezzel azt is kockáztatod, hogy esetleg lecsúszhatsz a sikerélményről, épp ezért ha önzetlen vagy magaddal szemben és megadod a lehetőséget, akkor ragadd meg valakinek a kezét és hidd el, hogy ezzel nem válsz automatikusan kiszolgáltatottá is!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Maximalista ember lévén képes vagy az utolsó szuszt is kihajtani magadból annak érdekében, hogy elérd a céljaidat és sikeres lehess, a környezetedtől pontosan ugyanezt a hozzáállást elvárva. Mindeközben el kell tudnod fogadni azt is, hogy másoknak nem biztos hogy ugyanazok a célkitűzéseik, mint neked, épp ezért nem éri meg konfliktushelyzetbe kerülni csak azért, hogy rákényszeríts embereket bizonyos dolgokra. Hidd el, sokkal kevesebb energialeadással jár az, ha a saját utad járod, arra koncentrálva, hogy elérhesd az álmaidat, és ha ebben társaid is akadnak, azt értékeld, de ne helyezz nyomás alá senkit emiatt!
HALAK (február 20-március 20)
Akad valaki a környezetedben, aki mindig minden körülmények között melletted áll, te azonban ahelyett, hogy értékelnéd a gesztust, inkább egyfajta teherként éled meg azt, hogy folyamatosan beleszól mindenbe, olyasmikkel kapcsolatban is, amik csak és kizárólag rád tartoznak. Mielőtt viszont meggondolatlanul megbántanád, tekints úgy a helyzetre, hogy az illető csupán jót akar neked, nem mint egy ártó szellem legyeskedik körülötted. Nem akar semmi rosszat, csak és kizárólag a te kényelmedért dolgozik. Különösen szerencsésnek mondhatod magad, hisz nem mindenkinek van őrangyala, aki minden lépését vigyázza, tanuld meg ezt értékelni!











