Napi horoszkóp augusztus 9.: a Bikáknak érdemes higgadtsággal kezelniük a jelenlegi helyzetüket, az Oroszlánok a szokásosnál nehezebb feladat előtt állnak

NAPI HOROSZKÓP AUGUSZTUS 9.
KOS (március 21.-április 20.)
Nyakadon egy rakás el nem végzett feladat, a feletteseid pedig folyamatosan a fejedre koppintanak emiatt, ami pedig roppant kétségbeejtő számodra, hisz mégsem szeretnél bajba kerülni. Annak érdekében tehát, hogy ne uralkodhasson el a káosz az életedben és a felelősségre vonást is megúszd, igyekezz összeszedned magad és ne kényszerszülte, tűzoltásként bevetett megoldásokkal pontot tenni mindennek a végére, sokkal inkább egy átgondolt folyamat mentén abszolváld a le nem zárt feladatokat. Hidd el, nagyobb sikereket érhetsz el így, mintha csak futnál, csőbe szorult fejjel előre!
BIKA (április 21.-május 20.)
Kezd a kezeid közül kicsúszni egy számodra fontos ügy megoldása, ez pedig rendkívülien kétségbe ejt, ennek okán eszeveszetten rohangálsz körbe, mindenáron keresve a megoldókulcsot. Mielőtt azonban akkorát hasalnál, amekkorát a Világ nem látott még, érdemes megállnod és higgadtan végiggondolnod, miként tudnád abszolválni sikerrel a dolgot, hisz azt beláthatod, a kétségbeesés sok jót nem szült még. Ha szükségesnek látod, fújj visszavonulót annak érdekében, hogy nyugodtan megtalálhasd a megoldást. Higgy magadban!
IKREK (május 21.-június 21.)
Akadnak a közvetlen környezetedben olyan személyek, akik kifejezetten provokatívak, nem engednek másokat érvényesülni, minden mondatukban a számítást lehet kiolvasni, téged pedig rendkívülien irritálnak. Nem is kell barátkoznod velük vagy alkalmazkodni hozzájuk, a te értékrended ugyanis mérföldkövekkel távolabb áll attól, amit ők képviselnek. Igyekezz távol tartani magadtól az ilyen személyiséggel bíró embereket, hidd el, nekik önmagukkal is nehéz megbékélni!
RÁK (június 22.-július 22.)
A hét második napja váratlan fordulatot hozhat egy olyan ügyben, melyben mostanra abszolút monotonitással, az eredeti célodról helyenként meg is feledkezve haladsz csigalassúsággal előre. Borzasztóan örülsz tehát, hogy végre történik valami, hogy felcsillan a befejezés reménye. Épp ezért rendkívüli koncentrációval érdemes minden pillanatban azon dolgoznod, hogy lezárhasd és továbbléphess, más, nagyobb perspektívákat rejtő feladatok után. Hidd el, időnkét szüksége van az embernek a lassításra is, nézd a dolog pozitív oldalát, talán nem is véletlenül ragadtál bele ebbe a helyzetbe!
OROSZLÁN (július 23.-augusztus 23.)
Olyasfajta feladat előtt állsz, amelyhez minden tudásodra szükséged lesz, ám valamilyen oknál fogva nem érzed át a helyzet súlyát, szíved szerint egyszerűen hátradőlnél, feltennéd a lábaid ės dögös ruhákat keresgélnél a neten. Mivel azonban ez most nem az az időszak, amely a legalkalmasabb arra, hogy hátrahagyd a kötelezettségeidet, épp ezért érdemes megráznod magad és nekiveselkedni a feladatnak, hisz mielőbb szánod rá magad, annál előbb dőlhetsz majd hátra. Ne vesztegesd az idődet, a lehetőség ugyanis nem mindig lesz majd adott!
SZŰZ (augusztus 24.-szeptember 23.)
Borzasztóan zavar az, hogy nem tudod befolyásolni az ügyeidet, noha szíved szerint két kézzel tolnád előre őket. Minden igyekezeted ellenére azonban mégis valahogy az az érzésed, hogy állsz egyhelyben és egyszerűen nincs ráhatásod sem az események alakulására, sem a tempóra. Ne veszítsd el a lelkesedésed, lehet, hogy most nem haladsz rohamléptekkel az úton, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy abszolút ne lennél mozgásban. Ne sürgesd a dolgokat, könnyen lehet ugyanis, hogy minél inkább ütöd a vasat, annál nagyobb esély lesz arra, hogy megégeted magad!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...