Napi horoszkóp augusztus 8.: az Oroszlánok különleges eseményt ünnepelhetnek, a Mérlegek érzelmileg közel kerülnek valakihez

NAPI HOROSZKÓP AUGUSZTUS 8.
KOS (március 21-április 20)
Egészen a mai napig úgy haladt minden, általad megkezdett folyamat a maga útján, ahogy azt annak idején kiszámítottad, most azonban azt kell észrevenned, hogy porszem került a gépezetbe, hisz valami oknál fogva elakadtál, egyszerűen nem tudsz továbblépni. Épp ezért most kell leülnöd és végig kell gondolnod, melyik fogaskerék akadt meg, hol kell több olaj ahhoz, hogy minden a terveidnek megfelelően mehessen tovább. Ne akard mindenáron egyedül megoldani a problémát, hisz van, ami neked is túl nagy falat, épp ezért ha kell, hívj olyan segítséget, aki megbízható és tudja, hogy mit csinál. Nem megoldhatatlan a feladat, ne ess kétségbe, csupán időben kell cselekedned ahhoz, hogy elérhesd a sikert!
BIKA (április 21-május 20)
Egy hozzád közel álló személy kellemetlen helyzetbe hoz mások előtt, amivel az első pillanatban nem is igen tudsz mit kezdeni. Fogalmad sincs, hogy mire volt jó neki az, hogy mások előtt nevetségessé tett, mindenképp érdemes azonban hangot adnod a csalódottságodnak, hisz joggal vársz magyarázatot a kérdéseidre és az illető tettére. Igyekezz megértetni vele, hogy a vicc, mint olyan, az azt jelenti, hogy mindenki nevet, ahol azonban csupán az előadó fogja a hasát a nevetéstől, a másik pedig adott esetben döbbenten áll, az a mások kárára történő élcelődés. Értesd meg vele egyszer és mindenkorra, hogy a jövőben igyekezzen kerülni a hasonló szituációkat!
IKREK (május 21-június 21)
A hét második napján olyasfajta feladatban bizonyíthatod a rátermettségedet, amely egyszer, s mindenkorra megváltoztathatja a feetteseid, rólad alkotott véleményét. Ennek érdekében nem kell mást tenned, mint elővenned minden tudásodat és tapasztalatodat, ez ugyanis azon, nem túl gyakran visszatérő alkalmak egyike, amelyet érdemes megragadnod ahhoz, hogy maradandót alkothass. Vedd elő és add ki magadból azt, ami benned van, meglátod, meglesz az eredménye, te pedig megannyi elismerést zsebelhetsz be, ehhez azonban elengedhetetlenül hinned kell magadban!
RÁK (június 22-július 22)
Bár elindultál egy bizonyos úton, jelenleg mégis úgy érzed, meghaladja a képességedet a sok akadály, amelyet meg kell ugranod ahhoz, hogy végül sikerrel teljesíts. Amennyiben valóban a szokásosnál több energiádba kerül az, hogy tökéletes teljesítményt nyújts, abban az esetben talán érdemes lenne másik útvonalat keresned, amíg nem késő. A sűrű sötétség közepéről ugyanis jóval nehezebb megtalálni a fényt, ám most még nem vagy annyira a legmélyén, hogy különösebb nehézséget okozna az, hogy visszafordulj. Olyan célokat tűzz ki magad elé, amelyek a realitás talaján mozogva elérhetőek lehetnek!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
A mai nap egészen különleges számodra, olyasmit ünnepelhetsz ugyanis, amelyre nem minden nap van lehetőséged. Ez a nap csak rólad szól, a sikereidről, arról, hogy mennyiféle, pozitív értékkel áldott meg a Sors, hogy mindig számíthatnak rád a szeretteid. Nem, neked sem tökéletes az életed, bizony jócskán vannak be nem tömött hézagok a mindennapjaidban, mégis hálás vagy azért, ami megadatott, az egészségedért, a munkádért, az egzisztenciádért, a szeretteidért, akik körülvesznek és pontosan tudod róluk, hogy mindenben számíthatsz rájuk. Pozitív kisugárzásod ma mindenkire átragad, hirdesd nyugodtan, hogy az élet ugyan nem fenékig tejfel, te mégis így szereted, ahogy van. Ünnepelj, hisz ez ma a te napod, légy boldog!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
A hét második napján eléggé kiélezett helyzetben követsz el hibát, épp ezért félelmedben azonnal elrohannál a felelősségvállalás elől. A következő pillanatban azonban eszedbe jut, hogy amennyiben gyermeteg módon megfutamodsz, abban az esetben csupán annyit érsz el, hogy később kell majd magyarázatot adnod, teljesen viszont biztosan nem úszod meg azt, hogy vállald a felelősséget. Szedd össze tehát a gondolataidat, gondolkodj megoldás centrikusan és higgy abban, hogy menthető még a helyzet. Nem a szerencse juttatott el odáig, ahol most vagy, olyan tudás birtokában vagy, amelyet kevesen mondhatnak el magukról, épp ezért bizonyítsd a rátermettségedet és mentsd a szituációt. Cselekedj, mielőtt késő lesz!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Teljesen felvillanyoz és izgalommal tölt el az, hogy akad valaki a környezetedben, akivel rövid idő alatt megtaláltad a közös hangot, emiatt úgy gondolod, hogy ebből még akár sokkal szorosabb kapcsolat is kialakulhat. Találd meg azonban azt a sebességet, amivel még nem tűnik nyomulásnak a közeledésed, ne akard az első pillanatban elijeszteni, inkább óvatosan, lépésről lépésre próbáld feltérképezni, ő mennyit lát a kapcsolatban, illetve a későbbiekben okozhat-e majd csalódást neked. Ha úgy gondolod, hogy megéri belevágni, adj egy esélyt a dolognak, óvatosan fedd fel érdeklődésed, de ne add ki magad teljesen, mert annál több lesz rajtad a támadási felület! Csak óvatosan, finoman, a fokozatosság elvét betartva közeledj!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Úgy érzed, biztos alapokon állsz, semmitől nem remeghet meg a lábad, minden eshetőségre fel vagy készülve. A mai napon ennek ellenére olyan váratlan fordulat történik, amely az eddigiekhez képest teljesen másféle taktikát igényel, mint amihez eddig hozzá voltál szokva. Ne aggódj, hisz ha nem lankad a figyelmed és felhasználod a mentőövedet, akkor nincs az a mély víz, amelyben reményvesztetten elsüllyedhetnél. Minden azon múlik csupán, hogy el tudod e hinni azt, amit számtalanszor bizonyítottál már: hogy válságkezelésből kitűnő vagy, amennyiben rendelkezésre áll minden, ami ahhoz kell, hogy mentsd a menthetőt! Bízz a képességeidben!
NYILAS (november 23-december 21)
Az utóbbi időben túlságosan elfoglalt voltál, ennek okán nem jutott időd azokra a dolgokra, amikre azelőtt sokkal több időt áldoztál. Ám mivel mivel a mai napra nem terveztél semmifajta kötött programot, így most lesz lehetőséged felmelegíteni azokat az ügyeket, amelyeket egyéb elfoglaltságaid miatt félretettél. Keresd meg azokat a személyeket, akikkel régóta nem beszéltél, jól fog esni a te lelkednek is és nekik is örömet okozol ezzel. Időnként jól teszed, ha odafigyelsz azokra az emberekre, akik fontosak számodra, ám zsúfolt napjaidon háttérbe szorul a velük való kapcsolattartás, hidd el, hosszútávon profitálhatsz belőle, morális értelemben biztosan!
BAK (december 22-január 20)
Karnyújtásnyi távolságra kerül ma tőled egy komoly lehetőség, neked azonban a félelem és a kidarc az, amely szavak azonnal eszedbe jutnak. Amennyiben azonban szeretnél sikereket elérni, abban az esetben meg kell próbálnod levetkőzni a kishitűséged és fel kell vértezned magad némi önbizalommal ahhoz, hogy képes legyél megragadni a kínálkozó alkalmat és végül kiteljesedhess. Ki vagy éhezve a sikerre és a boldogságra, ne hagyd, hogy csak úgy elússzon az árral, te pedig sóvárogva nézd, ahogy viszi a víz. Állj fel és cselekedj, mert ugyan ma még ott van előtted, de holnap már lehet, hogy késő lesz!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Akad valaki a környezetedben, aki mindenáron bele akar rángatni egy igen rizikós ügybe, amihez nemhogy nem fűlik a fogad, de csak a veszély bűzét érzed ki belőle. Amennyiben helyesek a megérzéseid, abban az esetben ne hagyj magadra erőltetni semmit, ne beszéld rá magad és ne engedd, hogy más rábeszélhessen. Igyekezz gyorsan, világosan és határozottan az illető személy tudtára adni, hogy abszolút nem vagy vevő a dologra, másokat kell tehát keresnie a célja elérésére. Ami téged illet, keress új lehetőségeket és csak olyasmikbe mélyedj bele, amely helyzetek nincsenek eleve elrendelve!
HALAK (február 20-március 20)
Az esetek döntő többségében készen állsz teljes mellszélességgel kiállni mindenkiért a környezetedben, a körülötted élők abszolút tisztában vannak vele, hogy amennyiben segítségre szorulnak, abban az esetben te vagy az a személy, akire bármikor bármiben számíthatnak. Ennek okán rendkívül népszerű vagy, hisz teljes joggal érdemelted ki azt, hogy ennyien szeressenek. Légy azonban óvatos, akadnak ugyanis olyanok is, akik csak azért legyeskednek körülötted, hogy ki tudjanak használni, azt gondolván, hogy önzetlen segítőkészséged egyfajta naivitással is párosul. Mindent elkövetnek tehát azért, hogy mosolyogva, a kisujjadtól a fejed búbjáig kihasználjanak, miközben őket egyáltalán nem érdekled, te, magad, mint ember. Ezeket a személyeket minél inkább tartsd távol, ha kell, határozottan, a hangodat hallatva, mutasd meg, hogy a segítőkészség nem egyenlő a gyermeki naivitással!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...