Napi horoszkóp április 11.: az Oroszlánoknak bele kell állniuk egy bizonyos helyzetbe, a Szüzek túl nehéz terheket cipelnek

NAPI HOROSZKÓP ÁPRILIS 11.
KOS (március 21-április 20)
A hét első munkanapján minden energiádta abba fekteted, hogy valakit jobb belátásra birj egy bizonyos ügyben, az illető azonban semmi esetre sem hajlandó kötélnek állni. Eljön tehát az a pont, amikor neked is érdemes belátnod, hogy nem mindenki érti a mondanivalódat, mitöbb, nem is tartja annyira logikusnak, mint amennyire te. Ezen a ponton el kell engedned a helyzetet, ne akarj saját magadból kivetkőzve ráerőltetni másokra a véleményedet, hiszen korántsem biztos, hogy számukra is olyannyira egyértelmű, mint számodra. Foglalkozz inkább azzal, hogy a te utad sima legyen, a többiek pedig majd egyengetik a sajátjukat!
BIKA (április 21-május 20)
Úgy hozza a helyzet a hét első munkanapján, hogy pont azzal a személlyel bíznak rád közös munkát, akivel a legkevésbé sem találod a hangot, mi több, az esetek döntő többségében kisebb volumenű dolgok miatt is képesek vagytok konfliktusba keveredni. Mivel azonban ezúttal záros határidőn belül kézzel fogható eredményt kell produkálnotok, ezért igyekezz lejjebb adni az ellenszenvedből és próbálj hatékonyan, jó csapatot alkotni vele. Jelen helyzetben senkit nem foglalkoztat, hogy ki és mennyire szereti vagy épp utálja a másikat, sokkal inkább az a lényeg, hogy ne ezen bukjátok el a feladatot. Nyeld le a békát és hajrá!
IKREK (május 21-június 21)
A hét első munkanapján valaki elég arcátlan szívességet kér tőled, már-már elvárva azt, hogy rendelkezésre állj, mindenféle feltétel nélkül. Mivel senki miatt nem vagy hajlandó égő parázson futkározni, épp ezért nagyon határozottan mondj nemet, egyúttal tudasd az illetővel, hogy ez az arcátlanságnak az a formája, amit nemhogy nem tudsz hova tenni, de nem is vqgy hajlandó azonosulni vele. Nem kell feláldoznod magad csak azért, hogy népszerű legyél, ha emiatt hátat fordít neked, azt sose bánd!
RÁK (június 22-július 22)
A környezeted bátor emberként ismer, az esetek döntő többségében nem riadsz vissza az eléd gördülő akadályoktól sem, ez pedig egyfajta általános tiszteletet kölcsönöz számodra. A hét első munkanapján gyorsan a csapat élére kell állnod egy fontos szituációban, amikor helyén kell lennie az eszednek és a szívednek is. Semmiféle félnivalód nincsen, egyszerűen hozd elő magadból azt a tudást, amellyel rendelkezel és akkor nem jelenthet gondot az, hogy ekkora felelősséget vegyél a válladra. A többiek hisznek benned, te higgy magadban és akkor a Világot is meghódíthatod!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Egy hozzád közel álló személy olyan problémákkal küzd, amelyek megoldásában nem titkoltan tőled várja a segítséget. Mivel a te ingerküszöbödet egy ponton át is lépi a feléd támasztott elvárás, épp ezért igyekezz finoman, diplomatikusan a tudtára hozni, hogy van egy lélektani határ, amelyen az ő problémája jóval túl mutat. Igyekezz a segítséget a saját vonalaidon belül megadni, de semmiképp nem lépd át, akármennyire is áll közel hozzád. Ne vidd a bőrödet a vásárra senki miatt!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
A hét első munkanapján számodra is érthetetlen oknál fogva elvállalsz minden rád bízott feladatot, senkinek nem akarsz ugyanis csalódást okozni. Ennek köszönhetően roskadozol a terhek alatt, mely -te is beláthatod- semmi jót nem szül majd. Épp ezért szelektálj, állíts fel egy prioritási sorrendet és annak mentén végezz el valamennyi feladatot a legfontosabbak közül. Tartalékold az energiáidat, hiszen szükséged lesz rájuk más kihívások kapcsán is!
A folytatásért kattints ide!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...