Ledöbbensz, milyen egyszerű és nagyszerű dologra használható a kis, dobozos üdítő lehajtott két "füle"

Borítókép: Ledöbbensz, milyen egyszerű és nagyszerű dologra használható a kis, dobozos üdítő lehajtott két "füle" Forrás: Getty Images
Bárcsak előbb ráakadtam volna erre a hack-re, ami ha nem is kimondottan az "életmentő" kategória; elég sok alma-szőlő-baracklé folttól és veszekedéstől megkímélt volna minket anno, amikor kicsik voltak a gyerekek.

"Mamaaa, vegyél kicsi dobozos almalevet is az útra, lécci!!!! Nem szeretnék drágaságom, megint megnyomod véletlenül erősebben a dobozt, aztán ülhettek még órákig a ragacsban a húgoddal... ahogyan a múltkor is. Apád pedig teljesen ki lesz borulva!" – ismerős esetleg a párbeszéd neked is?

Kisebb korukban a mieinkkel is sokszor megesett, hogy az utazáshoz, akárhol kisírt pici dobozos üdítőjüket a kelleténél kissé erősebben facsarták, fogták meg.

Az eredmény: a szívószál mellett gejzírként feltörő almalé, ami aztán beterít mindent, ami csak az útjába kerül.

Meggyőződésem - és zárójeles megjegyzésem - egyébként, hogy a dundi kis ujjacskák, a fejlődésben levő finommotorikus készségek, no meg a gyermeki kíváncsiság és a türelmetlenség együttese eleve determinálja az ilyen kiszerelésű innivalók „sorsát”.

Nemrég azonban egy olyan interneten keringő hack-re bukkantam, ami új dimenziókat nyit(hat) a kis dobozok használatában. Az egész ráadásul azon a végtelenül egyszerű felfedezésen alapszik, hogy ezeknek a dobozoknak a két, oldalra hajtott fülét fogóként értelmezi.

S hogy mi a trükk? Íme! Végy egy kis dobozos almalevet, vagy bármit, a lényeg a csomagoláson van. Hajtsd fel az oldalra leragasztott két fület, és hopp; máris megvan a két fogantyú, amit, ha megragad a gyermek két kézzel, máris nem a dobozt kell nyomorgatnia. Volt-nincs apró mancsokkal „kimasszírozott” almalé! Hát nem zseniális?

Galériánkban további hasznos tippeket találsz, amiket érdemes megfogadni, ha sokat autóztok a gyerekekkel