Műfenyő kisokos: 5 dolog, amit tudnod kell, ha a legszebbet fát szeretnéd megvenni
Amióta csak létezik, a műfenyő vs. igazi fenyő vita minden karácsonykor előkerül. Hogy környezettudatossági szempontból melyik a jobb, arról már itt írtunk, ám a műfenyő mellett még számos más érv is állhat. Például az, hogy az elmúlt években egyre többen döntenek úgy, hogy már december elején feldíszítik a fát, vagy épp még az ünnepek után egészen sokáig szeretnék élvezni otthonukban azt a hangulatot, amit egy karácsonyfa ad. Vagy mert nem hullajtja a levelét, nem szúr, nem kell belefaragni a talpba, és ha jól választunk, akkor minden évben a kedvünk tetsző méretű és formájú fa fog állni a nappalinkban. De ez még nem jelenti azt, hogy amennyiben a műfenyő mellett tesszük le a voksunkat, máris minden gondunk megvan oldva. Szép műfenyőt venni ugyanis nagy kihívás. A választék hatalmas, az árak igen eltérőket, illetve egyből ránk zúdul egy csomó olyan kifejezés, amit elsőre talán nem is értünk. Nos, most ebben szeretnénk neked segíteni, na meg a vásárlásban, ugyanis december 3-6. között JOY-Napok Xmas Special! Szóval, ha műfenyő vásárlása előtt állsz, akkor mi adjuk a kuponokat, és válaszolunk a legfontosabb kérdésekre, amiket meg kell fontolnod!