Így mondtam el! 12 megható és vicces történet Tőletek, hogyan mondtátok el, hogy babát vártok

Borítókép: Így mondtam el! 12 megható és vicces történet Tőletek, hogyan mondtátok el, hogy babát vártok Forrás: GettyImages/Milos Dimic
Mindenkinek megvan a saját története, hogyan mondta el a párjának, a családnak, hogy babát vár. 12 anyuka meséli el, ők hogyan adták a szeretteik tudtára az örömhírt.

Már sok hónapja próbálkoztunk, amikor egyszer csak pozitív lett a terhességi tesztem. Épp aznap ünnepeltük a második házassági évfordulónkat és készültünk a közös vacsira a kedvenc éttermünkben. Mivel már jól ismertek bennünket, megkérhettem a pincért, hogy a párom étlapjába csempésszen be egy pótlapot, amelyen Anne Geddes egyik édes babás fotója és az alábbi szöveg állt: „Megfogantam, köszönöm apa és anya! Igyekszem nagyra nőni.” Az egész étterem minket ünnepelt. (Ági)

Mivel már régóta szerettünk volna babát, én minden hónapban teszteltem magam, hátha megjelenik a két csík, de sajnos majdnem kilenc hónapnak kellett eltelnie, mire az áhított eredményt láthattam magam előtt. Nyaralás alatt kellett volna megjönnie, de már előtte éreztem, hogy valami más van készülőben, ezért még elutazásunk előtt beszereztem egy tesztet. Amikor már harmadik napja késett, megcsináltam és pozitív lett!

Nagyon nehéz volt megállni, hogy azonnal a nyakába ne ugorjak a páromnak, de szerettem volna meglepni, ezért lefényképeztem a pozitív tesztet és beállítottam a telefonján képernyővédőnek, majd küldtem neki egy sms-t, hogy észrevegye.

Majdnem eldobta a telefonját örömében. (Évi)

Amikor pozitív lett a teszt eredménye, sokat gondolkodtam rajta, hogyan tudnám a bejelentést felejthetetlenné tenni. Aztán nagyszerű ötletem támadt: mivel a párom imádja a marcipánt, elrohantam a legközelebbi cukrászdába, hogy készíttessek egy pozitív terhességi tesztet marcipánból. Szerencsémre még aznap elhozhattam és vacsi után a párom elé tehettem a desszertet, amit ő jóízűen és boldogan elfogyasztott. (Viki)

Nálunk a férjem tudta meg elsőként a nagy hírt. A párom születésnapi partija előtt, sebtében csináltam meg a terhességi tesztet és a nagy rohanásban el is feledkeztem róla. Másnap reggel a párom ágyba hozta a reggelimet, kényeztetett, én meg nem tudtam mire vélni ezt a nagy kedvességet. Amikor mindent megköszönt, már kezdtem gyanakodni, hogy megőrült. Akkor derült fény a megváltozott viselkedése okára, amikor elővette a pozitív tesztet. Persze azonnal sírva fakadtam örömömben. (Ildi)

Augusztus végén pár napot a Balatonnál töltöttünk. Nagyon csalódottnak éreztem magam, amikor a menstruáció előtti jeleket tapasztaltam magamon és ennek megfelelően a kedvem is elromlott. Amikor már több napja nem jött meg, titokban készítettem egy tesztet és majdnem elájultam, amikor megláttam a két csíkot. Rátettem a nyakláncomra, mint egy medált és így hordtam. Kíváncsi voltam, a párom mikor veszi észre. Már az egész strand tudta, neki két napba telt… (Viki)

Anyósoméknál töltöttük a hétvégét, ott csináltam meg a tesztet, ami végre pozitív lett! Bevittem a szobánkba, letettem az éjjeli szekrényre, mert úgy terveztem, hogy este mondom el a páromnak. Közben megérkezett a férjem testvére a családjával. Ebéd után a gyerekek építőkockából meg legóból várat építettek, mi pedig beszélgettünk. Arra lettem figyelmes, hogy anyósom nagyon néz valamit, majd feláll és örömkiáltással a nyakamba ugrik.

A hároméves Marci épp háztetőnek használta az én terhestesztemet, amelyet akkor már az egész család körbeállt.
(Mirjam)

Kedvenc lovagi éttermünkben megbeszéltem az illetékessel, hogy ők adják tudtára a férjemnek második babánk érkezését. A páromat lovaggá ütötték. Ismételnie kellett egy szöveget, amelybe beleillesztették, hogy majd 18 év és 8 hónap múlva a vagyona felét a másodszülöttére kell íratnia. Nem esett le neki, mert annyira koncentrált, hogy jól mondja az "eskü" szövegét. Ám amikor gratuláltak neki, hogy üdv a klubban ismét, én pedig a fülébe súgtam, hogy apa lesz, már mosolygott, ölelt és potyogtak a könnyei. Kívánom, hogy minden nőnek így örüljön a párja, amikor elmondja neki a nagy hírt! (Ildi)

Karácsony előtt volt, amikor pozitív lett a tesztem. Nem akartam hinni a szememnek, ezért gyorsan csináltam egy másikat is. A férjem aznap éjszaka is dolgozott, nem szerettem volna telefonban elújságolni a nagy hírt, ezért reggel, amikor hazaért, reggelizés közben belekezdtem a mondandómba: "Emlékszel, mikor azt mondtad nekem egyszer, hogy milyen jó nekünk, mert mindig első karácsonyunk van? Első együtt töltött, majd első együtt élős, majd első házasként? Most sem szakad meg a lánc, most is első lesz, méghozzá első hármasban....” (Dóri)

Pénteken, munka után csináltam meg a tesztet, mert már napok óta furán éreztem magam. Miközben írtam a bevásárló listát, rápillantottam a tesztre és meglepetésemre két csík rajzolódott ki rajta. Annyira boldog voltam, hogy ráírtam a listára: „Tesco gazdaságos gyereket ne vegyél, mert már úton van egy”. Amikor a páromnak odaadtam a boltban és szokása szerint végigolvasta, először csak nézett, majd pár másodperc múlva felkapott és nagyot kiáltott: „Apa lettem”. Azóta a boltban az eladók, akik jelen voltak a nagy pillanatban, mindig mosolyognak, amikor meglátnak bennünket a kisfiunkkal, hiszen ismerik a történetünket. (Karola)

Ha eredeti és vicces ötletet keresel, hogyan árulhatnád el a párodnak, hogy babát vártok, kattints a galériára!