Hogyan vedd rá a gyereket, hogy segítsen a házimunkában?

gyerek,szülő,házimunka,takarítás,tanácsok Forrás: pinterest
A gyerek részvétele a "muszáj" feladatokban nem csak azért fontos, hogy rendet tanuljon, vagy terhet vegyen le a válladról, de a lelki, érzelmi fejlődéséhez is hozzájárul.

Ha a gyerekek segítenek a házimunkában, azzal nemcsak a szüleik dolgát könnyítik meg, hanem ezáltal egyes, a lelki fejlődésükhöz kapcsolódó szükségleteik is teljesülnek. Azaz, a gyerekek bevonása az otthoni feladatokba nemcsak hasznos, hanem egészséges is! A kicsik azáltal, hogy részesei lesznek a háztartás működtetésének, tudatosítják mások szükségleteit, egyben a saját érzelmi jólétükhöz is hozzájárulnak. Azokban a gyerekekben, akik úgy érzik, hogy részvételük fontos a család életében, rögzül, hogy szükség van rájuk, így felnőttként kisebb valószínűséggel magányosodnak el, írja Dr. Dan Mager amerikai pszichológus a Psychology Today oldalon.

Néhány családban azonban a szülők vonakodnak átadni az otthoni feladatok egy részét. Úgy gondolják például, hogy a gyerekeket így is túlságosan leterheli az iskola, nem akarják még ezt fokozni. Más szülők azon a véleményen vannak, hogy a gyerekek játsszanak és tanuljanak, ne dolgozzanak. A szakember olyan szülőkkel is beszélt, akik elismerik hogy minden családtag részvétele fontos a házimunkában, de ha a gyerekeik nem végzik el az otthoni feladatokat, rájuk hagyják.

Egy 1001 amerikai felnőtt részvételével készült felmérésben a kutatók azt találták, hogy a válaszadók 75 százaléka szerint a rendszeres feladatok felelősségteljesebbé teszik a gyerekeket. 63 százalék úgy vélekedett, hogy a gyerekek a házimunkából sokat tanulnak. Mégis, noha a válaszadók 82 százalékára annak idején rendszeresen bíztak egyes otthoni feladatokat, csak 56 százalékuk nyilatkozta, hogy ezek elvégzését valóban meg is követelték tőlük.

A Kaliforniai Egyetem családi életet tanulmányozó kutatócsoportja 2001 és 2005 között 1540 órányi videót rögzített 32 olyan középosztálybeli, legalább két gyermekkel rendelkező los angeles-i családról, ahol mindkét szülő dolgozott az otthonon kívül is. Azt találták, hogy a házimunka oroszlánrészét a szülők végezték el. Ha gyerek mégis belekezdett valamibe és nem boldogult, anyja vagy apja nagyon gyorsan átvette tőle. A 32-ből 22 családban a gyerekek akkor sem voltak hajlandók segíteni, ha megkérték őket. Nyolc családban a szülők nem is tettek erre kísérletet. Mindössze két olyan család volt a 32-ből, ahol a gyerekek érdemben kivették a részüket a házimunkából. Mindez a kutatócsoport egyik tagját olyan szarkasztikus megjegyzésre sarkallta, miszerint a videók végignézése és kiértékelése a valaha feltalált leghatékonyabb fogamzásgátló.

A helyes hozzáállás az, hogy ha a gyerek nem boldogul, akkor kisegítjük, de a feladat elvégzése továbbra is az ő felelőssége marad. A gyerekek a részvétel által azt is megtanulják, hogy a szülő nem azért van, hogy utánuk pakoljon. Ha a csemete feladatokat kap, megérti, hogy neki is hozzá kell járulnia a környezete rendjéhez, tisztaságához.

gyerek,szülő,takarítás,házimunka
Forrás: unsplash
Hogyan vonjuk be a gyerekeket a házimunkába?

Egy huszonöt évet átfogó longitudinális kutatás szerint a huszonéves fiatalok sikerének egyik legjobb előrejelzője az, hogy három-négy évesen résztvettek-e a házimunkában. Azok, akiket már korán bevontak, az így elsajátított felelősségérzetet kiterjesztették életük más területeire is.

Már az egészen kicsi gyerekek is képesek apróbb feladatokat elvégezni. Minél korábban bevonjuk őket, annál jobb, feltéve, ha a rájuk bízott feladat összhangban van a fejlettségi szintjükkel. A legkisebbek például a szülő segítségével megtanulhatják elpakolni a játékaikat, vagy étkezés után leszedni a tányérukat.

Nagyobb gyerekek és a kamaszok esetén Mager szerint érdemes arra építeni, hogy ők már nagyon vágynak egyes felnőtt előjogokra. Tanulják meg, hogy az okostelefon, a kimenő, a zsebpénz nem csak úgy „jár”, hanem megszerzésükhöz hozzá kell járulni az otthon fenntartásához. A döntés lehetősége (elvégre a gyerek választhatja azt is, hogy lemond a feladatról és a vele járó jutalomról) hozzájárulhat a cselekvőképesség, a hatékonyságérzet fejlesztéséhez, és segíthet megértetni a tettek és a következmények közti összefüggést.

Tény, sok esetben nem könnyű rábírni a gyereket a rendszeres házimunkára, de mindenképpen tartsunk ki és legyünk következetesek. Amikor új feladatot bízunk rá, előbb mindig mutassuk meg, hogyan kell csinálni. Az első néhány alkalommal legyünk mellette és segítsünk, amíg bele nem jön. Utána viszont már legyen kizárólag az ő feladata! Ne dőlünk be a kifogásoknak, és készüljünk fel rá, hogy unásig kell majd ismételnünk magunkat.

Sokszor fogjuk úgy érezni, hogy már annyi időt és energiát visz el a húzódozó gyerek bevonása, hogy az is egyszerűbb lenne, ha elvégeznénk a munkát mi magunk. Ez sem ok arra, hogy bedobjuk a törülközőt: a befektetett energia hosszútávon meg fog térülni, nekünk is, és neki is.

Azoknak a gyerekeknek, akik segítenek otthon, megnövekszik a felelősségérzetük és erősebben kötődnek a családjukhoz, ami később segít nekik megbirkózni az élet kihívásaival. Ez fokozza a rezilienciát, segíti az érzelmek szabályozását és a stresszel való megküzdést. Az otthoni részvétel nem csupán a házimunkáról szól, hanem létfontosságú készségek megszerzéséről is.

Ha egy kisgyereknél elszakad a cérna, nehéz hirtelen ráérezni, hogyan reagáljunk rá. Senkinek nincs varázsszere, amit garantáltan sikeresen bevethetne ilyenkor, ám az érzelmileg intelligens szülők tudják, mi az a néhány dolog, amit semmiképpen nem érdemes tenni. Mutatjuk!