Hogyan találj rá a neked való pszichológusra?

Hogyan találj rá a neked való pszichológusra?
Forrás: Éva magazin / Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Megtalálni a neked való terapeutát kicsit olyan, mint megtalálni azt a randipartnert, akivel végre szerelembe eshetsz. Nem kell megállnod az első jelöltnél, ha nem érzed a kémiát.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg.

A pszichológus szakértelme és tapasztalata nagyon fontos, de legalább ilyen lényeges a kapcsolat, ami a terapeuta és a kliense között felépül a hónapok során. Ha ez a viszony bizalmi alapú, kölcsönös megbecsülés, őszinteség, átláthatóság és elfogadás jellemzi, akkor fokozatosan képes betölteni a hiányokat, orvosolni a sebeket. Ezért aztán nem éri meg hosszasan üldögélned egy olyan fotelben, ahol nem vagy képes ellazulni.

Az első lépés, hogy magad előtt tisztázd, mi a célod a terápiával. Ezt a kérdést ugyanis a pszichológus is felteszi majd neked. Ne olyan nagy általánosságokban gondolkodj, mint például, hogy szeretnél boldog lenni. Pontosítsd a vágyott állapotot, amennyire csak tudod.

Ezután keress a lakhelyedhez vagy a munkahelyedhez közel rendelő szakembereket. Olvasd át figyelmesen a weboldalukat, nézd meg a fotójukat, és válaszd ki a számodra legszimpatikusabbat.

Ne csak pszichológust válassz, hanem terápiás módszert is


Nem biztos, hogy nálad is az működik majd, ami a barátodnál, aki lelkesen ajánlja a saját pszichológusát. Ha nagyjából tudod már, mi a terápiás célod, tájékozódhatsz afelől, melyek a hozzá illő módszerek. Rengeteg a lehetőség, de íme a lehetséges irányok:

Pszichoanalitikus és pszichodinamikus terápia
Hosszabb távon működnek (hónapok, évek) és mélyebb lélektani munkát jelentenek. Részletes elemzés alá kerülnek a családi és társaskapcsolatok, gyerekkori emlékek, eltemetett érzelmek.

Kognitív, viselkedésmódosító terápia
Pontos célt követ, rövid távú (5 - 20 ülés) és csak az aktuális tünetekre koncentrál, és ezeket kezeli, de a mélyebb okokat nem. A gondolkodás és viselkedés átalakítására fókuszál, adott helyzetekre vonatkoztatva, de abba nem megy bele, miért alakult a gondolkodás és a viselkedés úgy, ahogy.

Humanisztikus, személyközpontú terápia
Melyek a saját igazságaid? Hogyan lehet a nehéz tapasztalatokat önfejlesztésre használni? Milyen utat akarsz bejárni, ha nem az öröklött minták mozgatnak? Hogyan viszonylusz önmagadhoz és hogyan teheted jobbá a magadról kialakított képet? Belső utazásod során a pszichológusod értő figyelemmel kísér, és hagyja, hogy felfedezd igazi önmagad.

Művészeti terápiák
Nem verbális megközelítések (képzőművészet, zene, dráma). Ösztönözik a kreativitást, amit a nehéz érzelmekkel és tapasztalatokkal való munka eszközévé tesznek.

Hipnoterápia és relaxációs, imaginatív, szimbólumterápiás irányzatok
Mindegyik módosult tudatállapotban történő pszichoterápiás munka, mely képes tudatalatti tartalmakat bemozdítani, felszínre hozni. Különösen alkalmas korai élmények, vagy hárítás alá került traumák feldolgozására.

Család- és párterápia
Elakadt kapcsolatok, félrecsúszott kommunikáció, destruktív működés, kibillent egyensúly – néha úgy tűnik, csak egy bizonyos személlyel van baj a rendszerben, de jó eséllyel ő csak tünethordozó egy pár mindkét fele vagy épp egy család minden tagja részese a rendszer kiegyensúlyozatlanságának. Fontos, hogy minden résztvevő elköteleződjön a terápiás munka iránt és elfogadja a közösen kijelölt célokat. Előfordulhat, hogy a párok, családtagok idővel egyéni terápiába kerülnek át.

Csoportpszichoterápiák
Ilyen például a pszichodráma, vagy a pszichodinamikus mozgásterápia. A csoportos munka kevésbé koncentrált, mint az egyéni, de a társas kapcsolatok zavarát rögtön gyakorlatban képes feltérképezni és kezelni és fejleszti a szociális készségeket.

Sok szakember integráltan használja a különféle módszereket, például felváltva alkalmaz pszichodinamikus és imaginatív terápiát.

Melyik való neked?
Mutatunk néhány kérdést, ha felismered köztük a sajátodat, az segíthet a döntésben.

  • Rövid időn belüli megoldást keresel egy bizonyos tünet enyhítésére? Például szorongás fog el, amikor a munkahelyeden prezentálnod kell? Gyors, működőképes eszközökre van szükséges, hogy kontrollálhasd a szorongásod? Próbáld ki a viselkedésterápiát.
  • Úgy érzed, hogy valami múltbéli tapasztalat túl nagy hatással van a jelenedre és szeretnéd megérteni miért? A pszichoanalitikus vagy pszichodinamikus terápia jó választás, de valamilyen módosult tudatállapotban alkalmazott technikával is érdemes kiegészíteni.
  • Célt vagy irányt vesztettél (akár a karrieredben, akár az emberi kapcsolatokban) kapcsolatokban, és szeretnéd világosabban látni, mit is akarsz kihozni az életedből? A humanisztikus irányzat segíthet.
  • Folyton ismételsz bizonyos viselkedéseket vagy mintákat, amelyek érzésed szerint visszatartanak a sikertől? Neked való például a művészetterápia vagy a pszichodráma, de a hipnoterápia vagy rövid távon a kognitív módszer is célra vezethet.
  • Szeretnél az itt és mostban létezni, ahelyett hogy a múlton rágódnál, vagy a jövőt igyekeznél kontrollálni? A személyközpontú terápia de a módosult tudatállapottal dolgozó módszerek is támogatják célod elérést.

Lehet, hogy ezek közül több kérdéssel is rezonálsz. Lehet, hogy a terápiás utad egész rövidke lesz, lehet, hogy évekbe telik majd míg eléred a célt. Sőt, a cél többször is módosulhat majd. Tapasztalsz majd a munka során mélypontokat, euforikus pillanatokat, előfordulhat, hogy ahogy kicsit megkönnyebbülsz, máris ki akarsz szállni. Jegyezd meg, hogy a pszichológus nem tekintélyszemély, hanem támogató. Ha nem érzed a támogatását, beszélj vele erről, és ha rossz érzéseid ezután sem enyhülnek, kérj lezárást. Amennyiben jó szakemberről van szó, képesek lesztek megnyugtatóan rendezni a helyzetet és helyreáll a bizalom. Ezáltal épülhet tovább a terápiás kapcsolatotok, ami megtart és ahogy már említettük, gyógyít.

Éva Psziché Est (online közvetítés) – Hogyan hozd ki a legtöbbet önmagadból?

Éva Psziché Est (online közvetítés) – Hogyan hozd ki a legtöbbet önmagadból?

Időpont: 2020. október 15., csütörtök, 18.30–20.30

Helyszín: az otthonod, a kanapéd, a kedvenc foteled

 

HOGYAN HOZD KI A LEGTÖBBET ÖNMAGADBÓL?

Önismerettel és önmagad iránt érzett felelősséggel belevághatsz abba a folyamatba, melynek eredményeként megtalálod igazi önmagad. Aki mindig fejlődik, mindig változik, mégis te vagy. Gyere, keresd meg a valódi egyéniségedet tapasztalt szakértőink segítségével!

ALMÁSI KITTI: MÁSOK TÜKRÉBEN

Képes vagy-e másoktól függetlenedni, amikor meghozod a legfontosabb döntéseidet? Képes vagy-e elvonatkoztatni attól, hogy másoknak tetszik-e, amit teszel, ha az számodra fontos? Tudod-e látni magadat a saját szemeddel, vagy csak mások tükrében?

Ezekre a kérdésekre és a hogyanokra keresi a választ előadásában dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, akinek célja, hogy minél több embert segítsen abban, hogy a kudarcait inkább tanulásként élje meg, többet lásson és fogadjon el önmagából, és pozitívabb legyen az önbecsülése.

SZONDY MÁTÉ: HOGYAN VISZONYULJ AZ ELMÉDHEZ?

Elképzelhető-e a változás nehéz érzésekkel, önbizalomhiánnyal, szorongó gondolatokkal együtt? Hogyan haladhatunk a céljaink felé akkor is, ha éppen nem bízunk önmagunkban, vagy nem érezzük magunkat elég pozitívnak?

Az érzések, a gondolatok és a viselkedés összefüggéseiről tart előadást dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, aki elkötelezett híve a bizonyítottan hatékony módszerek alkalmazásának és a pszichológiai ismeretek minél szélesebb körben való népszerűsítésének.

MEGLEPETÉSVENDÉG: BALSAI MÓNI
Jászai Mari-díjas színésznő, aki hisz a kommunikáció erejében, egymás elfogadásában, és abban, hogy a dolgok sohasem feketék-fehérek.

AZ EST HÁZIASSZONYA: BOMBERA KRISZTINA

Vendégeinkről és eladásaikról itt olvashatsz többet: evamagazin.hu/evaest

PROGRAM:

  • Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, író, előadó: Mások tükrében
  • Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta, mindfulness-oktató, előadó:
    Hogyan viszonyulj az elmédhez? Érzések, gondolatok és viselkedés
  • Kerekasztal-beszélgetés
    dr. Almási Kitti, dr. Szondy Máté, Balsai Móni és dr. Bombera Krisztina

Magadnak akarsz tetszeni vagy másoknak? Tudod-e, miben vagy páratlan, egyedi és megismételhetetlen? Hogyan törekedj arra, hogy a lehető legjobb „önmagadat” hozd ki magadból?

HA VELÜNK TARTASZ, MEGTUDOD!

Vedd meg az online közvetítésre szóló jegyed október 15-ig csupán 1990 Ft-ért!

1990 Ft

Megnézem

9 intő jel, hogy párterápiára lenne szükségetek:

Nézd meg a galériánkat>9 kép
9 intő jel, hogy párterápiára lenne szükségetek
Tovább olvasok
Kép
Drogok és médiumok – egykori CIA-kísérletek az agyunk manipulálására

Megvan a filmekből ismert jelenet, amikor a kém vagy bérgyilkos nem is tudja magáról, hogy az, de kap egy bizonyos jelet – mondjuk egy jelszót –, amitől hirtelen tudatossá válik számára a feladata? Szürreálisnak tűnik, ugye? A CIA szerint korántsem.

Kép
A maszk és a távolságtartás hatására ezerszer kisebb lesz a vírusterhelés

Egy friss olasz tanulmány jelentkezett ezzel a radikális állítással és az is olvasható benne, hogy a tünetek is kevésbé súlyosak, ha mindenki betartja a Covid elleni védekezés alapvető szabályait.

Kép
Újra együtt a Doktor Szöszi színészgárdája: Selma Blair is csatlakozott a nosztalgiázáshoz

A 2000-es évek egyik nagy kedvence minden kétséget kizáróan a Doktor Szöszi című film volt.

Kép
35 éve halt meg rejtélyes módon Bódy Gábor

A magyar filmművészet legrejtélyesebb sorsú rendezője korszakos műveket készített, s miközben igazi fenegyerekként tartották számon, szorgalmasan jelentett társairól a hatalomnak. Öngyilkos lett vagy megölték? 35 éve halt meg Bódy Gábor.

Kép
„Előttem van, ahogy szülés után guggolgatok a János Kórház folyosóján, mert annyira hiányzott a mozgás”

Kulcsár Vajda Enikő mozgást addict. Ezt nem én mondom róla, ezt ő mondja magáról. Naponta ugyanis több órát is mozog és mozgott, még a várandósságai utolsó napjaiban is. De teljesen normális és természetes módon az, hogy két gyermeket kihordott, az ő testét is megváltoztatta. A különbség közte és mondjuk (khm…) köztem viszont az, hogy ő ebbe nem törődött bele. Beleásta magát a témába, hogy is lehet a szülés utáni testet regenerálni, formálni és ma két gyermeke mellett már hivatásaként segít személyesen és online kurzusaival is nők százainak – ha nem ezreinek –, hogy mindenki boldog lehessen anyaként is a testével. Ez az ő projektje: az Anyatest Projekt.

Kép
Pozitív lett a koronavírus-tesztem: elmesélem, miért örültem neki

Nem őrültem meg, természetesen nem voltam boldog, hogy elkaptam a fertőzést. Elmondom, hogy volt.

Kép
Öt szuper kirándulóhely (nem csak) az őszi szünetre

Nincs jobb program az őszi szünetben, mint az újabb és újabb természeti csodák felfedezése, ami minden korosztály számára óriási élmény lehet.

Kép
Integrált kirekesztés – avagy mire nevel az oktatás?

Zoltán annak idején egy kertvárosi iskolában dolgozott, ahonnan néhány év után eljött. Megkérdeztük, miért, és talán túlságosan is részletes választ kaptunk tőle.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem