1

Anna igazán szép nő volt. És igazán magabiztos és előrelátó, nem az a fajta, aki tervek nélkül vág neki az életnek, hiszen az nem habostorta vagy kiszámíthatatlan kalandsorozat, inkább egy kibiztosított kézigránát. A körültekintőek fajtájához való csatlakozást egyébként akkor döntötte el, amikor fiatal lány volt, és munkában elcsigázott, magányos anyja eltört a hátán egy fakanalat, mert késve érkezett haza az iskolai bálról.

Tervek, céltudatosság volt a jelszava. Olyan férjet választott magának, aki szépen keres, a társadalmi létra magasabb fokán áll, ugyanakkor sok véleménye nincs a világról, aláírja Anna tizenötpontos, házilag barkácsolt házassági szerződését, és – betartva a tizenharmadik pontot - az esküvőt követő napon basszusgitárját végleg szögre akasztja.

Az ilyen ember őt soha nem hagyja el.

Ahogy a ház megtelt álmediterrán falburkolattal, kovácsoltvas korlátokkal, masszázs fürdőkáddal és angyalkás-unikornisos nippekkel, a család is szaporodott, sokasodott. A szótlan, soha el nem hagyó férj Annát két szép lánnyal ajándékozta meg. A bölcső mellett rögtön fel is állt a projekt: az első gyerek, Kriszta szállítsa az unokákat, a második, Melinda meg okosodjon. Külön-külön. Jobb a kettőt nem keverni, abból csak baj származik. Például egy széttört fakanál.

2

Kriszta, az elsőszülött negyven éves korára elvesztette az emlékeit: a gyerekkora például folyékony semmibe tűnt. Kamaszként rockerekkel lógott, ez azért megmaradt valahol a koponyája réseiben, itta velük a vébékát, éjfélkor telehányta a parkot, hazament, és összeveszett az anyjával. Miféle gyerekeket szülsz te, ha szétroncsolod a tested, valahogy így mondhatta Anna, de lehet, hogy Kriszta csak a gondolatait hallotta meg. Akkoriban jó messzire képzelte magát Annától. Másik városba ment főiskolára, ahol megismerkedett egy helyes, galamblelkű fiúval, és boldog volt, hogy elmenekülhet otthonról. De Anna is boldog volt. Egyenesre igazította az ajtó fölé akasztott démoncsapdát, és illatos libacombot meg hagymás tört burgonyát készített a fiataloknak. Hófehér abrosz, agyonsuvickolt evőeszközök, damasztszalvéták hirdették, hogy sínen van az elképzelés, és az események az Anna által elvárt ritmusban és pályán zakatolnak.

Kriszta és a galamblelkű férj a fővárosba költözött. Megszületett az első gyerek, aztán gyorsan jött a második. Két kislány. Kriszta alig-alig emlékezett a rocker évekre. Családi házat szeretett volna, amilyen a szüleinek van, és meg is kapta, mert a galamblelkű egyre jobban keresett. Napjait kitöltötte az álmodozás japán tóról, csobogóról, saját lugasról. Sokat takarított, szó se róla, nem kellett neki házvezetőnő, el tudott végezni mindent egymaga! Havonta hazautazott a szüleihez, a kislányokat beültette a gyerekkori hintájába, és kiglancolta a szülői házat a pincétől a padlásig.

Anna büszke volt az unokákra, és Kriszta is egyre közelebb érezte magához az anyját. A napok elsuhantak, délelőtt gyereknevelés, délután bébiszitter, ilyenkor zongora, dudorászás, majd séta az álmos napfényben: közben lustán hallgatta lassú szívverését. Esténként kicsit fázott a lehűlt konyhában, a kialvó gyertyákat nézte, és kísérteteket látott a kredenc mellé telepedni. Arra gondolt, amikor egy fiú rámászott a főiskolán, pedig akkor ő már jegyben járt a galamblelkűvel. A gondolatra megijedt, megkérte a férjét, szerezzen neki valahol egy félállást. Elvégzett néhány ezoterikus tanfolyamot, egy év alatt kettőt összesen. Kitette a végzettségeit a falra, ahogy a férje hozzá írt szerelmes verseit is, amiket mindig szívecskés formára vágott. Titokban ő is írt verseket, de senkinek se mutatta meg. Egyik kollégája összehozott egy blueszenekart, lejárt a próbákra énekelni: szerette a saját hangját, azt a bársonyos alaptónust, amit a főiskolán annyit dicsértek a csoporttársai. De a tudata dal közben néha lekapcsolt, és arra gondolt ilyenkor, miért nem emlékszik rá soha, hogy valaha mit akart.

3

Melinda alig több mint egy évvel Kriszta után született. A gyerekkora egyet jelentett a tanulással, ezen kívül csak arra emlékezett, hogy lenézte a nővérét a rockerek miatt. A szobája ajtaját mindig becsukta, és gyűlölte, ha kopogás nélkül rontanak be rajta. Párnája alatt tankönyvekkel aludt, a délutánjait különórákon töltötte. Ő lett az osztályelső, az évfolyamelső, a „kiváló Úttörő Munkáért” plecsni tulajdonosa. Aztán mintha csak egyet pillantott volna, az idő gyorsvonati sebességgel robogott tova, s ő az egyetemen találta magát: először hallgató, aztán tanársegéd, aztán kutató matematikus. Anna megint boldog volt. Kicsit összeráncolta a homlokát, amikor Melinda egy fiúval állított be a libacombos, hagymás tört burgonyás ebédre, de a fiú hamarosan ködbe veszett, Melinda doktorijának másolata pedig máris ott díszelgett bekeretezve Anna nappalijának falán.

Melinda negyvenéves korára elismert kutató lett, bár a pennsylvaniai állást elutasította, mert túl messze van a szüleitől. Időnként táltosokkal pucoltatta ki középnagy újbudai lakásának auráját. Kriszta lányait pho-étterembe vitte, és megkérdezte, hogy állnak a fiúkkal. Volt egy szeretője. Nem egy IQ-bajnok, de jó az ágyban. Az előző pasija muszlim volt, na annak nem mert szülni, még elrabolta volna a gyereket, vitte volna Szaúd-Arábiába gyerekharcosnak. Előtte egy mérnökkel járt, az is halálosan belépistult, de apának egyszerűen nem tudta elképzelni. Jobb ez így, mintha a biológiai óra ketyegésétől való félelmében beleszaladt volna egy halálraítélt kapcsolatba, mint egy éles konyhakésbe. Ahogy annyian teszik.

Gyakran látogatta a szüleit. Amíg Kriszta a házat takarította, ők hárman szívesen járták az őszi színekben hullámzó erdőt, Melinda elámult az egymásba olvadó narancstól, barnától, bíbortól. Esténként megállt a nappaliban a bekeretezett doktori előtt, és koncentrált, próbált valamire visszaemlékezni, de nem tudta, hogy mi az.

4

Anna férje megkapta a második sztrókját, és többé nem tudott magáról. Kriszta lemondta a másnapi klubkoncertet. Megkönnyebbült, valójában mindig feszengett a fellépésektől, csak a lányai körében érezte magát biztonságban, és a galamblelkű mellett, aki idegesítette ugyan, de nála jobb embert úgyse találna. Melinda sem utazott el a matematikus konferenciára. Egyértelműen csalódott volt, de nem hagyhatta cserben az anyját.

Anna mellett ott ült a soha el nem hagyó férj kerekesszékben, bárgyú vigyorral élőhalott arcán.

A projekt sikere teljes pompájában ragyogott előtte, akár egy drágakő, és ő boldog volt.

Még nem tudta, hogy a galamblelkű férj öt évvel később egyik napról a másikra elhagyja Krisztát, de előtte még azt vágja a fejéhez, hogy egy magatehetetlen, önállótlan zsarnok, aki a verseit puszta öntetszelgésből tűzi ki a falra. Kriszta erre majd összezuhan, mint egy hanyagul összerakott polc. A soha el nem hagyó férj is meg fog halni, ő maga pedig összetöpörödött öregasszonyként kerül fel Pestre a japán tó nélküli, elhanyagolt családi házba a lánya mellé. Üldögél majd a konyhában, fonnyadó derekáról lecsúszik a kilazult gumis tréningnadrág. Az unokák jelentik a legfőbb vigaszt, a legnagyobb félelmet pedig Melinda. Ő lesz ugyanis az új családfő, miután a kutatási programjait leállítják, és minden felszabadult energiáját a privátszférába öli. Krisztával pöröl, hogy legyen végre önálló és független, Annával pedig, ha teheti, nem beszél, csak valami megmagyarázhatatlan ellenségességgel figyeli a szeme sarkából.

Anna lassan már a konyhában sem mer megmaradni, inkább beköltözik a lépcső alatti szobába, és ki se dugja az orrát. Mégis kénytelen szembesülni azzal, ahogy Melinda a két unokát fix pályára állítja: Katinka úgyis szerelmes egy kedves fiúba, Laura meg kiváló fizikából. Szeretne tiltakozni, de nem teheti. Ekkor előkaparja az egyik fiókból a vidékről felhozott, szétcincálódott démoncsapdát, amit oly sokszor igazgatott egykoron, és úgy nézi, hosszan, tűnődve, mintha az összes kimondatlan kérdésére tőle kaphatna választ.

Íme pár híres szülő, akik nem fiúkat vagy lányokat, hanem gyerekeket nevelnek: