Ha a másik az agyadra megy… Hogyan szakíts karantén alatt?

szakítás,karantén,koronavírus Forrás: Getty Images
Az összezártság még a legstabilabbnak tűnő párkapcsolatokat is kikezdheti. Olyan eddig ki nem mondott sérelmek kerülhetnek most a felszínre, amelyeket korábban jobb híján inkább csak szőnyeg alá söpörtél - és amelyek elől most egész egyszerűen nincs menekvés. De vajon mi a megoldás egy ilyen helyzetre? Érdemes, vagy lehet egyáltalán szakítani a házi karantén idején úgy, hogy közben továbbra is együtt kell élned a másikkal? Szakértőt kérdeztünk

Persze az, hogy most felszínre kerül néhány megoldatlan ellentét, még nem jelenti, hogy rögtön szakítani is kell a másikkal. Ha viszont úgy érzed, hogy ebben az összezártságban töltött néhány hét csak megerősítette a korábbi bizonytalanságaidat, vagy megadta a kapcsolatotok számára a kegyelemdöfést, akkor igenis reális lehet a karanténszakítás gondolata.

A következőkben Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta ad néhány tanácsot erre a kényes helyzetre.

Mielőtt még meghoznád a végső döntést

Habis Melinda leszögezte, hogy a „szakítani vagy együtt maradni kérdésre” valójában nem lehet általános érvényű választ adni, hiszen mint mondja, ahogy minden ember, úgy minden párkapcsolat más és más. Egy valami azonban a szakértő szerint semmiképpen nem szerencsés: úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben fejben már rég külön utakon jársz.

Mielőtt azonban meghoznád ezt a bizonyos végső döntést, fontos, hogy jól végig gondold a kapcsolatotok történetét. Milyen volt a közös életetek a karantén előtt? Ha voltak gondjaitok, azokat korábban megtudtátok felnőtthöz méltó módon oldani?

szakítás,karantén
Forrás: Getty Images

Ha a koronavírus-járvány kirobbanása előtt eszedbe sem jutott a szakítás gondolata, akkor érdemes kicsit lelassítanod. Nem szabad elfeledkezned arról, hogy ez az időszak mindannyiunk számára rendkívüli és szokatlan, a megváltozott mindennapok pedig nem csak rád, hanem párodra is nyomasztóan hathatnak. Ha - az összezártságon kívül - egyébként nincsenek köztetek leküzdhetetlen ellentétek, akkor érdemes lehet a szakítás helyett a megoldáson munkálkodnod.

Kommunikáció és önismeret

Beszélni, beszélni, beszélni – talán nem olyan meglepő, de a kulcs most is a kommunikáció. Teremtsetek nyugodt környezetet és őszintén beszéljétek meg egymással az érzéseiteket valamint a kétségeiteket. Ha a kapcsolati problémáitokat a bezártság, a stressz, a megváltozott mindennapok okozták, akkor ezeket az akadályokat jó eséllyel le is tudjátok majd győzni.

Azt is tartsd szem előtt, hogy hullámvölgyek – koronavírus ide vagy oda - minden kapcsolatban lehetnek, és ahhoz, hogy ezeken túl tudjatok jutni, mindkettőtöknek - tehát neked is! - erőfeszítéseket kell tenni. A karantén jó alkalom lehet arra, hogy egy kis önismeretet gyakorolj, szembe nézz a saját hibáiddal, és dolgozni kezdj ezek kijavításán.

Van, amikor muszáj lépni

És bár a legtöbb kapcsolati probléma megfelelő kommunikációval jól kezelhető, fontos hangsúlyozni, hogy a párkapcsolati erőszak nem tartozik e problémák közé. „Ha egy agresszorral élünk együtt, akkor nincs mit tovább gondolkozni, minél előbb meg kell teremteni a biztonságos távolságot, tehát a közös lakásból olyan helyre kell távozni, ahol védelem alatt vagyunk” – mondja Habis Melinda. A szakértő arra is figyelmeztet, hogy a legtöbb testi bántalmazás a statisztikák szerint a párok szakítása idején szokott történni, ezért, ha a párkapcsolatodban korábban voltak már erőszakosságra utaló jelek, akkor legyél nagyon körültekintő. Beszéld át a dolgot a családoddal, barátaiddal és bátran kérj tőlük segítséget.

Külön utakon, de összezárva

Hiába beszélitek át századjára is a problémákat, úgy érzed, a szavaid süket fülekre találnak? Elmúlt a szerelem, és mindenképpen külön utakon szeretnéd folytatni? A szakértő azt mondja, hogy megfelelő kommunikációval ebben a faramuci helyzetben is meg lehet oldani a szakítást, egy valamire azonban jó, ha előre felkészülsz. Ha a szakítás után továbbra is együtt kell laknod az exeddel - aminek most megvan az esélye -, akkor nagy a valószínűsége annak is, hogy érzelmileg egy ideig még nem fogod tudni feldolgozni a különválást. „A gyakori találkozás rendszerint ellehetetleníti a gyászmunkát. A legtöbb esetben szükséges a fizikai eltávolodás is, hogy reálisan lássuk a másik és a kapcsolatunk pozitív és negatív aspektusait is és integrálni tudjuk ezeket az élettörténetünkbe.”

A koronavírus a legtöbb kapcsolaton nyomot fog hagyni

Vagy így vagy úgy, de ez az összezártság a legtöbb párkapcsolaton nyomot fog hagyni – ez azonban nem feltétlenül rossz dolog. Az összezártság és a koronavírus-helyzettel összefüggő veszteségek mindannyiunk számára nagy lelki megterhelést jelentenek, ám az, hogy ezekkel a tapasztalatokkal később mit kezdünk, a szakértő szerint csakis rajtunk múlik. Habis Melinda hangsúlyozza, hogy ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor a nehéz helyzetekből is megerősödve jöhetünk ki. Ha viszont nem, ha nem ismerjük magunkat vagy nem merünk/tudunk az érzéseinkről, gondolatinkról őszintén beszélni a kedvesünkkel, akkor könnyen egymás idegeire mehetünk az összezártság miatt.

„Érdemes ilyenkor is megtartani a privát szféránkat, feltöltő tevékenységeinket. Egy jól működő párkapcsolatban ez összeegyeztethető az összezártsággal. Sőt a sok együtt tölthető idő jó lehetőség lehet önmagunk és egymás mélyebb megismerésére. Új lehetőségek felfedezésére. A jelen helyzetben az is könnyen kiderülhet, mit kezdünk a frusztrációnkkal: a feszült helyzetek egymás piszkálásába torkollnak, vagy új, konstruktívabb viselkedésformákban nyilvánulnak meg.”

A konfliktuskezelés tanulható, most pedig van is időnk begyakorolni!

Kíváncsi vagy az erős, boldog párkapcsolat alappillérjeire? Kattints: