Hogyan párosíts borokhoz irodalmi műveket?

Borítókép: Hogyan párosíts borokhoz irodalmi műveket? Forrás: Photo by Aliis Sinisalu on Unsplash
Ughy Szabina költő kedves története.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

"Mivel a Somló lábánál nőttem föl, borászkodó nagyapámnak köszönhetően megtapasztalhattam, hogy mennyi munkát és odafigyelést igényel a szőlő. Csakúgy, mint egy-egy irodalmi mű. Mégis sokáig nem éreztem az összefüggést bor és művészetek között. Aztán néhány évvel ezelőtt Szabó Zsófi grafikus felkért egy boros könyv (a Kis borhatározó) megírására, emiatt több borásszal is találkoztam.

Ughy Szabina
Forrás: Lábady István

Az ő szenvedélyük rám és a páromra is átragadt – aki ugyancsak író –, ezt követően pedig a közös kirándulások, utazások általában egy-egy borvidékre vezettek.


Egy idő után játékból elkezdtünk egy-egy tételt egy irodalmi műhöz vagy dalhoz párosítani.

Ittunk már Ady-vers ízű vörösbort, Örkény-traminit vagy épp Szabó T. Anna-vers-szerű rozét, és másokat is csak arra tudok biztatni, hogy bátran kísérletezzenek ezzel az asszociációs játékkal. A jó bor, ugyanúgy, ahogy egy jó szöveg, többrétegű. Az első és a második korty során más jellegek válnak hangsúlyossá, ugyanúgy, ahogy egy szöveg is többszöri elolvasás után tud igazán megmutatkozni számunkra. A szöveg is lehet testes vagy épp könnyű, intenzív vagy inkább kiszámítható, tiszta vagy épp komplex. Ha az első kortynál nem is jut rögtön egy vers az eszünkbe, válasszunk mondjuk egy színt, amit felidéz a bor. Sötétebb vagy világosabb? Hideg vagy meleg szín? A következő lépésként vizsgáljuk meg, hogy milyen emlékek vagy érzések villannak be? Vidám, melankolikus, vagy épp valami boldog-szomorú hangulat? Innen már csak egy lépés választ el minket a verstől, vagy épp egy novellától, regénytől. A játék ugyanígy működhet zenékkel is.
Haladó szinten a kísérletező kedvűek utánajárhatnak a bor történetének is. Milyen volt az az év azon a vidéken? Kiváló vagy épp gyötrelmes? Kísérletezett-e valamivel a borász? Mi volt a koncepciója? Mi jellemzi azt a tájegységet? Így is nagyon inspiráló párhuzamokat találhatunk művekkel kapcsolatban.

Jó pár olyan rendezvényen voltunk már, ahol a jó szövegek mellé pocsék borokat szolgáltak fel, és voltunk sok nívós borkóstolón, ahol a tömegben és a hangzavarban elveszett a lényeg: a ráérős élvezet, a találkozás mű és befogadó között. Ezért hoztuk létre a VinoSofia borszínházat, ahol minden megkapja a maga méltóságát. Mivel irodalomterápiával is foglalkozom, tudom, hogy mely művek azok, amelyek egy színész tolmácsolásában valóban lélekemelő erővel bírnak. Kálmán Gábor borszakértő és író barátunk pedig a borok kitalálásában segít, hogy ne kelljen olyan sokáig keresnünk a kiválasztott szövegekhez illő tételeket."

Borral vagy bor nélkül, az irodalmi művek képesek megváltoztatni az életünket: