Hogyan nyírjuk ki a Mikulást?

Borítókép: Hogyan nyírjuk ki a Mikulást? Forrás: Jonathan Borba - Unsplash
A Mikulás – és a Nyuszi, a Fogtündér és a többiek – egy kedves hagyományhoz kapcsolódó jól felépített mese, de nyilván mindannyiunkban felmerül, hogy ezek életben tartásával tulajdonképpen nem mondunk igazat a gyerekünknek. Kérdés, hogy ez rossz-e, és mikor jön el az a pillanat, amikor beavathatjuk gyermekünket az igazságba.

Ez a cikk először a famiily.hu-n jelent meg.

A nyáron kölcsönkaptam egy autót a barátomtól. Nyaralni mentek, úgyhogy amit kipakoltam a csomagtartóból, azt egyszerűen csak leraktam a nappalijukban. Többek között a hónapok óta ott pihenő karácsonyfa díszeket. Amikor hazaértek, meg is kaptam a lecseszést, mert náluk a karácsonyfát is a Jézuska hozza, így a gyerekek nem értették, hogy kerültek nyár közepén a nappaliba a díszek. Illetve valószínűleg azonnal megértették.

És nem ez volt az egyetlen esetem: nem is olyan régen a nyolcéves fiam kérdezett rá, hogy most akkor mi a helyzet ezzel az egész jézuskás, mikulásos, ajándékozós dologgal. Éreztem, hogy ez nem lesz könnyű menet, szóval összeszedtem magam és beszélgetni kezdtünk. Azt azért szerintem már rég összerakta fejben, hogy ugyanazokat a legós dobozokat látja a boltban, mint amiket a fa alatt talál. Mivel egyenesen rákérdezett, nem volt mese, nem hazudhattam. Elmondtam neki, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot. Ez láthatóan nem volt jó hír számára, de felülemelkedett rajta valahogy. A következő kérdés már keményebb volt: létezik-e egyáltalán a Jézuska? Márpedig ez – a látszat ellenére – nagyon nem eldöntendő kérdés. Meséltem neki arról, miben hisznek az emberek, meg arról, hogy sokan senkiben sem hisznek. Beszéltem arról, hányféle vallás létezik és arról, hogy neki magának kell majd döntenie a saját élményei alapján, hogy kiben vagy miben hisz. Ez láthatóan elgondolkodtatta, de ami fontosabb, nagyon meg is viselte. Később azért még rákérdezett a Mikulásra, a húsvéti nyuszira meg a fogtündérre, de látszott, hogy már pontosan tudja, mi lesz a válaszom.

Mivel ilyen előzmények után úgy érzem, komoly rutint szereztem a gyerekek álmainak összetörésében, megkérdeztem Czimmerman Edit gyermekpszichológust, tulajdonképpen mekkora kárt is tettem bennük.

Apa: Hazudok-e a gyerekemnek azzal, ha azt mondom, hogy létezik a Jézuska?

Czimmerman Edit: Azt gondolom, hogy nem hazudsz. Sokkal inkább egy olyan világot teremtesz az ünnepeink, a karácsony, a Mikulás köré, amire a gyerekednek egy bizonyos életkorban nagyon nagy szüksége van. A kisgyermekek világában számtalan dolog jól megfér egymás mellett. Ahogyan létezik olyan játékmanó, amivel beszélget, vagy olyan autó, ami repülni tud, úgy az ő világképébe abszolút belefér egy jóságos, mosolygós, nagypapaszerű figura is, aki a rénszarvasaival képes minden gyereknek ajándékot vinni akár egyetlen éjszaka leforgása alatt.

A Mikulás egy szimbólum, amely sok mindent sűríthet magába: a világ jóságába vetett hitet, hogy jó dolgok történnek, hogy a világ biztonságos. Ezért jó, hogy vannak mesehősök, hiszen a gyermek sok mindent nem tud még megoldani az életkora miatt.

Ezekkel a hősökkel azonosulva viszont úgy érezheti, hogy mindenre képes, és hogy van valaki, aki megvédi őt a nehéz helyzetekben. Fontos, hogy a gyerek ezeket átélje. Azért is, mert lehetnek olyan időszakok, amelyekben különösen nagy szüksége van a pozitív érzésekre, például ha válnak a szülők, vagy valaki beteg a családban.

Apa: Mi a helyzet, ha apaként a kezdetektől fogva azt mondom a gyerekemnek, hogy nem léteznek mesebeli lények?

Cz. E.: Munkám során azt tapasztalom, hogy nagyon jó, ha a gyerekre bízzuk ezt a döntést. Ez egy, a növekedésükkel együtt járó folyamat, amelynek az elején még hisznek a meseszerű lényekben. Azután később, az iskoláskor elejére, azaz nagyjából 8-9 éves korukra kezdenek rájönni arra, hogy mi a valóság.

Egy kutatás szerint a négyévesek 85 százaléka hisz a Télapóban, a 6 éveseknél ez 65 százalék, míg a 8-9 éveseknél 13 százalék.

Az iskoláskorban bekövetkezik egy kognitív ugrás az érésben, ennek eredményeképp a gyerekek már összerakják a mozaikot és átlépnek a mitikus-mágikus világokból egy racionális-logikus világnézet felé. Ők saját maguktól is el tudják dönteni, mit gondoljanak egy-egy dologról. Az sem jó, ha túlságosan erősen hangsúlyozod azt, hogy nincs Mikulás, ahogyan az sem, ha a valósággal tisztában lévő gyereknek próbálod bemagyarázni, hogy létezik. Beszélgess vele, és érezni fogod, mit szeretne. Lehet, hogy az igazat szeretné tudni, vagy ő még hisz benne, de fél, hogy társai kicsúfolják, emiatt tőled vár megerősítést, hogy nem butaság hinni a Mikulásban. Érdemes megvárnod, amíg magától kezd el kérdezgetni. Akkor viszont nyugodtan mondhatod az igazat. Ha konkrétan rákérdez arra, hogy honnan jön az ajándék, és anya meg apa veszik-e, akkor el kell mondanod, hogy nem a Jézuska hozza, hanem bizony ti vásároljátok.

Apa: Hogyan mondjam el neki?

Cz. E.: A legfontosabb, hogy légy vele őszinte. Nem az a lényeg, hogy mindenre tökéletes választ adj, hanem hogy hiteles légy. Nincsenek minden esetben jól használható mondatok, de azt érezni fogja, ha a legjobb tudásod szerint igyekszel megválaszolni a kérdéseit. Az is fontos, hogy beszélj neki a legendák valóságalapjáról. Szent Miklósról, az adakozás fontosságáról, vagy épp Jézus életéről. Mesélhetsz neki arról is, mennyi kutatás zajlik a mai napig, hogy megismerjük ezeknek a történelmi személyiségeknek
az életét.

Apa: Mekkora traumát okoz a gyerekeknek az, amikor szembesülnek a valósággal?

Cz. E.:Nem találkoztam még olyan gyerekkel, akinek ez traumát jelentett. Ez az esetek döntő részében természetes folyamat, ha pedig jól kezeled a kérdést, akkor a gyerek nem csalódásként éli meg a valóság megismerését. Sok esetben ez komolyabb problémát jelent a szülőknek, mint a gyerekeknek, és ezt a környezetemben lévő felnőttek között is tapasztaltam már. A gyermek akkor engedi el a Mikulás-témát és jön rá az igazságra, amikor erre készen áll. Amíg hinni akar, addig nagyon nem fogja zavarni, hogy a Mikulás ugyanolyan csokit hoz a zsákjában, mint amilyet ő a boltban is látott. Ezért nem zavarja az sem, hogy nem igazi a szakálla, sőt az sem, hogy egyszerre sok Mikulás szaladgál az utcán. Akkor látja át, hogy valami nem stimmel, amikor készen áll rá, hogy elfogadja a valóságot. Ez az a pillanat, amikor már elég érett a logikai gondolkodása, amikor átlép egy másik kognitív szakaszba, és ilyenkor következik be az is, hogy végigtúrja az összes szekrényt karácsonyi ajándékok után kutatva.

Apa: Túlaggódom a kérdést?

Cz. E.: Egyszerűen el kell fogadnod, hogy a gyerekeid másként gondolkodnak és ez neked is segít. Ha a gyereked számára létezik a fogtündér, Batman, Superman, miért ne létezhetne a Mikulás is?

Az a fantasztikus a gondolkodásában, hogy képes fenntartani egy mintha-valóságot. Ez azt jelenti, hogy bár tudja nagyon jól, hogy az előtte lévő doboz csak egy doboz, játék közben ez a doboz mégis repülővé, palotává, vagy bármi mássá változik. A Mikulás kapcsán is fennállhat ez a kettős tudatállapot, amikor – bár már tudja, hogy nem létezik – mégis szereti eljátszani, hiszen ez (például a család közös öröme, a várakozás) örömet okoz neki.

Hagyd a gyereked hinni ebben a csodában egészen addig, amíg ő hinni akar benne. A gyerekek gondolkodásába nagyon sok minden belefér, ők addig hisznek valamiben, amíg hinni akarnak.

Apa: Mennyi információt kell adni a gyereknek?

Cz. E.: A Mikulás kapcsán általánosságban is elmondható, hogy annyit mondj el neki, amennyit kérdez. A gyereked csak arra fog rákérdezni, amire kíváncsi, tehát ha azt látod rajta, hogy megnyugtatta a válasz, akkor nem kell továbbmenned a témában. Próbálj megbizonyosodni róla, hogy számára kielégítő-e a kapott információ. Sokszor a gyerekek inkább csak azt akarják elmondani, amit gondolnak, vagy amit az iskolában, óvodában hallottak. Ilyenkor nem is igazán válaszokra, csak visszaigazolásra van szükségük.

Apa: Mi a helyzet akkor, ha két vagy több különböző korú gyerek van a családban? A nagyobb már tudja, a kisebb meg még nem?

Cz. E.: Próbáld meg bevonni a nagyobbat a titokba. Ez olyasvalami, amit csak a felnőttek tudnak és aminek mostantól ő is a részesévé válik. Ha elmagyarázod neki, hogy ez egy olyan történet, amit a felnőttek nagyon régóta mesélnek a gyermekeiknek mindenhol a világon, és közben cinkosan rámosolyogsz, akkor részesévé válik valaminek, ami eddig csak a felnőttek kiváltsága volt – ez nagy kincs, amit bizonyára meg akar őrizni. Innentől tehát van egy közös titkotok, ami nem arról szól, hogy ketten csapjátok be a legkisebb gyereket. Épp ellenkezőleg: ez a titok segít, hogy mindenki számára megmaradjon a varázslat.

Mikulás közeledtével mi mást is néznénk, mint mikulásos filmeket. Mutatjuk a kedvenceinket!