Hogyan nem sikerült soha megtapasztalnom a vadászat eufóriáját

Borítókép: Hogyan nem sikerült soha megtapasztalnom a vadászat eufóriáját Forrás: Hruska Dóra
„Híres vadász zsákmánya lenni nem lehet olyan megalázó, mint egy jelentéktelené” – írja Szabó Magda. Én mindenesetre jól belefutottam… amikor megismerkedtem egy vadásszal.

Múlt héten felrobbantotta az internetet Sebestyén Balázs vadászatról alkotott véleménye, tartok tőle, hogy soha nem értett még vele annyi ember egyet, mint ez alkalommal. Szóval eszembe jutottak a saját, igencsak áttételes, mondhatni sosemvolt élményeim a vadászattal kapcsolatban. Nem tudom, ki mit gondol róla, tulajdonképpen azt sem pontosan tudom, én mit gondoljak. De nem is olyan régen igyekeztem sokat kérdezni egy vadásztól, megérteni, mi motiválja egy védtelen élőlény elpusztításában. Kegyetlennek tartottam, viszolyogtató úri huncutságnak, és egy kicsit a potenciazavarral és/vagy kapuzárási pánikkal küzdő férfiak céltalan és minden könyörülettől mentes játékának.

Mindez persze így, ebben a formában tudatlan és reflektálatlan ítélet, vadgazdálkodás, állatgondozás, stb., de hát mit tehetnék: állatokért és gyerekekért a világ végére is, vissza is bármikor, önként és dalolva megyek. Van egy kutyám, szenvedélyesen szeretem a lovakat, lovagolok is, és az egyetlen mozgalom, aminek a céljával valaha tökéletesen egyetértettem, az a segítsük a békákat az úton átkelni-mozgalom volt.

Mit ad Isten, megismerkedtem egy vadásszal.

Elsőre ezt persze nem tudtam róla, csak hogy orvos − az orvosok körében különben a vadászat valahogy egyébként is másképpen tradicionális −, bár hogy a szakma trancsírozós részével foglalkozik, már ébreszthetett volna bennem némi gyanakvást. (Viccelek.)

Aztán jött ez a vadászat dolog, hogy ő most elmegy a hegyekbe, és a gyomromba mintha valami kést szúrtak volna, úgy rettentem meg, de nem szóltam semmit, beláttam, ismeretlen számomra ez a terület, és tudatlanul ítélkezni nem a legszebb, legnemesebb dolog. Egyébként pedig szeretek számomra idegen dolgokról is hallani, tágítani a horizontomat, belátni mások világaiba.

Forrás: Hruska Dóra
A kérdezős technikát választottam.

Heteken át faggattam, hogy is van ez a természetközelséggel, milyen lőni, megfogni egy fegyvert, mik a szabályok, milyen állatot lehet kilőni, milyet tilos, és végül csak kibukott belőlem a kérdés is: milyen érzés ölni, mit mondasz utána magadnak, hogy nézel tükörbe?

A válasz szokásához híven alapos és kimerítő volt, és vessetek a mókusok elé, de ez az egész engem egyre jobban érdekelt. Egyszerre akartam mind többet tudni róla és viszolyogtam tőle végérvényesen. Kértem, vigyen el lőni, na nem állatra, csak egy lőpályára, fogjak fegyvert a kezembe, ismerkedjek meg − még ha taszít is valamelyest − az ő egyébként otthonról örökölt szokásaival.

Hogy a vadászat nem pusztán a vad elejtéséről szól, erről sokat mesélt: a vadászatba beletartozik a vadgazdálkodás, a vadvédelem, az állatok gondozása, szükség esetén befogása is. Beszámolt arról, hányféleképpen lehet művelni ezt; és benne amúgy sincs lődüh, ami a fiatalokat egyébként jellemzi; hogy számtalanszor lőhetett volna, mégsem tette. És hogy a természetközelség, az állatok közelsége milyen fontos a számára, blablabla. Meg hogy mennyiféleképpen lehet vadászni: a vadászles kicsit megúszós változat, ő cserkel, azaz aprólékos gonddal kutatva, ha kell órákat, sőt napokat megy a vad után… Ó, Sherlock Holmes-om, nem is vagy te kegyetlen!

Elgondolkodtatóak voltak a válaszai, képzeletet megindítóak a történetei, félelmetes a feltételezett kíméletlensége. De ezen a ponton már ezt az egészet látni akartam. Látni akartam ezt a férfit ott az erdőben, amint vadászni indul, miközben keresi a vadat, és leírhatatlanul rettegtem attól, hogy látni fogok elpusztulni egy állatot, hogy én azt a látványt nem bírom ki, és rettegtem attól is, hogy őt fogom látni állatot ölni, hogy egyszerre omlik majd össze a látvány után minden vele kapcsolatos illúzió és kedves, szerethető kép.

Nos, csak a kétségeimről tudok beszámolni, nem vitt el vadászni ugyanis.

Ahogyan nem vitt el lőni sem, vagy nem hozta el a hónapokkal korábban nekem adott virágot sem. Kicsit egyedül maradtam ezekkel a kételyeimmel és a kíváncsiságommal egy, a fantáziám számára ismeretlen, rideg és könyörületmentes világgal kapcsolatban.

De volt egy pont, ahol mégsem éreztem többé tét nélkülinek a szemlélő szerepemet ebben a játékban. Üzenetet írt, hogy épp azért nem tud hívni, mert szarvast lőtt, és le kell hozni a hegyről. Ez volt az a pont, ahol felelősséget éreztem, hogy most már nekem is közöm van ehhez, hiszen olyan helyzetben találtam magam, ahol a másik fél tevékenysége valamiképpen az én életemre is hatást gyakorolt. Nem volt jó ezt megélni és tulajdonképpen haragszom rá, amiért ezzel az érzéssel egyedül hagyott.

Forrás: Hruska Dóra
A fotós, Hruska Dóri a barátnőm. A családjában hagyomány a vadászat, diplomamunkáját kicsit az enyémhez hasonló kérdések mentén a vadászatról készítette. Köszönöm, hogy hozzájárul a közléshez.
Haragudhatnék persze sok más dologért.

Már nem haragszom semmiért, de Szabó Magdának azért szívesen megmondanám, hogy prédának lenni végső soron mindenhogyan megalázó. Persze a szarvassal ellentétben én legalább életben maradtam, de így történt, hogy nem ismertem meg egy, az enyémtől nagyon különböző világot.

A szerző író, a Corvina Könyvkiadó szerkesztője. A róla készült fotót Kaszás Tamás készítette.