A szülő is ember

Bár gyermekeinket mindenképpen szeretnénk megvédeni, néha nehéz a konfliktusainkat tőlük biztonságos távolságban megoldani és az vesse ránk az első követ, aki mindig indulatoktól mentesen képes kezelni a bosszantó szituációkat. Miközben hangosan, esetleg nem a legszalonképesebb szókincsünket alkalmazva kommunikálunk a párunkkal, átfut az agyunkon, hogy mindezt a gyereknek talán mégsem kellene hallania. Aztán persze meggyőzzük magunkat, hogy úgysem érti, miről van szó.

A legrosszabb verzió pedig az, ha őt is bevonjuk a szócsatába, mondván, foglaljon csak állást. Ezzel azonban akkora pszichés terhet teszünk a vállára, amelynek feldolgozására még nem képes és akaratlanul is sérülést okozunk neki. Ennek jele lehet az alvászavar, fejfájás, hasfájás, a bezárkózás.

A gyerek az gyerek

Bármilyen őszinte kapcsolatban is állunk gyermekünkkel, párkapcsolati ügyeinkből, érzelmi kríziseinkből, nagy döntéseinkből semmi sem tartozik rá. A kisgyerek akkor érzi biztonságban magát, ha azt érzi, hogy szülei között azok a jó energiák áramolnak, amelyeknek a létét is köszönheti. Nem szerencsés őt egy generációs létrafokkal magasabb szinte emelni azzal, hogy bevonjuk őt az ott zajló ügyekbe. Ha az ő érdekeit tartjuk szem előtt, akkor hagynunk kell őt, hadd maradjon gyermek.

Míg generációkkal ezelőtt a hangos szóváltást a szülők lerendezhették zárt ajtók mögött és veszekedésükről a dadával, a ház másik felében játszó gyermek mit sem tudott, ma a nézeteltérések kulturált megoldására kisebb tér és kevesebb idő áll rendelkezésre, így a Kicsik és a Nagyok közötti történések elhatárolására szinte alig adódik lehetőség. Persze a kisebb-nagyobb konfliktusok egy egészséges kapcsolat természetes velejárói, feltéve, ha azokat a felek képesek megnyugtatóan és kulturáltan rendezni.

Vigyázat, sérülésveszély!

Ha a szülők közötti viták után a kisgyerek is úgy gondolja, hogy „Anya és apa összevesztek, ahogy én is szoktam az oviban a legjobb barátommal, de mindjárt kibékülnek, hiszen szeretik egymást és én is fontos vagyok nekik”, akkor nincs semmi baj. Ilyen esetben ugyanis a gyerek megkapja azt az érzelmi feloldást, amellyel képes a felhalmozódott feszültséget és félelmeket szétoszlatni, képes a megnyugvásra.

El lehet képzelni, hogy érzi magát valaki, aki egyszerre húz két, egymással ellentétes irányba. A gyermek mindkét szülőjét egyformán szereti. Akkor érzi jól magát és fejlődhet, ha mindezt nyíltan teheti és nem kell érte bűntudatot éreznie. Persze minden törekvés ellenére felbomolhat egy párkapcsolat és nagy erőfeszítést igényel a szülők részéről, hogy azt éreztessék csemetéjükkel, csupán a párkapcsolatuk ment tökre, a szülői kapcsolat életfogytig tart.

Nem kérhetjük, hogy párkapcsolati konfliktusainkban legyen velünk szolidáris. Ha mégis tanúja lesz egy hangosabb szóváltásnak, nyugtassuk meg, hogy neki mindehhez nincs köze, nem az ő hibája, hogy apa és anya veszekednek.

Ha egy rosszabb pillanatunkban elkövettük azt a hibát, hogy bevontuk őt a konfliktusba, mondjuk ki nyugodtan: sajnálom. Ne bocsánatot kérjünk, mert azzal magunk fölé emeljük a nálunk kisebbet.

Ezzel levesszük a válláról azt a terhet, amellyel életkoránál fogva még képtelen lenne megbirkózni, ugyanakkor példát is mutatunk arra vonatkozóan, hogy minden kapcsolatban vannak viták, az azonban már egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan rendezzük azokat.

És íme még 7 dolog, amit hibaként elkövethetsz veszekedés közben: