Pásztory Dóra: Hunglishwoman in London

Pásztory Dóra,London

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Amikor az ember új országba költözik – ráadásul egy éppen csak cseperedésnek induló gyerekkel –, előbb-utóbb felteszi a kérdést magának, hogy miként tartja meg szülőhazája identitását és miket épít be a hétköznapjaiba az új kulturális környezetből. Ha pedig ez a kérdezz-felelek a világ egyik legsokszínűbb városában zajlik le, akkor szinte sosem kerül pont a belső dialógus végére.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

Néhány hónappal a kiköltözésünk után történt, amikor is március 15-e egybeesett az itteni anyák napjával. Barni még nem volt másfél éves és nem járt semmilyen intézménybe, így azon nem kellett gondolkodnom, hogy viseljek-e kokárdát az anyák napi ünnepségen vagy sem, azon viszont már igen, hogy mennyire tartom fontosnak ezeket az alapvetően történelmi-politikai ünnepeket, illetve hogy akkor majd egyszer csak el kell döntenem, hogy márciusban vagy májusban ünnepeltetem-e meg anyai identitásomat. Keressek-e kokárdát a költözés után néhány hónappal az ismeretlen tartalmú dobozok mélyén, vagy inkább használjuk ki a kedvenc helyi kávézónk anyák napi kedvezményét? Utóbbi mellett döntöttünk, és a kokárdákat három évvel és egy költözéssel később sem találom.

Most, négy évvel később még aktuálisabb a kérdés, hiszen emlékszem, ahogy a palotabozsoki óvodában készültünk a március 15-i ünnepre, és az iskolás éveimet abszolút meghatározták az ezen jeles napok köré épült hagyományok. Az én kisfiam viszont már itt jár iskolába, ahol egészen más kultúrája van ezeknek a megemlékezéseknek, ráadásul az osztályában annyiféle gyerek van, hogy gyakorlatilag az év minden napján ünnepelhetnének valamit. Mikor és hogyan kezdjek el beszélni ezekről a napokról, amelyek ma már sokkal inkább szólnak az ünnepi beszédek elemzéséről és az aktuális politikai eseményekről, mint a múltba révedésről?



Meglehetősen nehéz helyzetbe kerültünk tavaly decemberben is, amikor 5-én este lelkesen pucoltuk a cipőket, melyekben másnap reggelre hagyott egy kis ajándékot a Mikulás. December 6-án Barni minden osztálytársa úgy ment haza az iskolából, hogy magyar állampolgárságért könyörgött a szüleinek, mert akkor nemcsak karácsonykor, de még egyszer előtte is jöhet a Télapó. Nekem fontos volt, hogy decemberben magyarul is hallgassunk ünnepre hangolódó dalokat, azt viszont könnyedén el tudtam engedni, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát, ráadásul titokban. Sokkal egyszerűbb megoldás december elején együtt díszíteni a karácsonyfát, amiben aztán hetekig gyönyörködhetünk, fokozatosan öltöztetve ünneplőbe a szívünket.

Hétköznapi szokásaink változásai is ilyen átláthatatlan egyveleget képeznek. Nagyon igyekszem több udvariasságot és tapintatot magamra szedni, mert nagyon élvezem ennek a pozitív hozadékait itt. (Miközben kigyomlálhatatlan a személyiségemből a szókimondás, a nyersebb megfogalmazás vagy az olyan témák felhozatala, amikről nekem eszembe se jut, hogy talán nem illendő ilyen mélységben vagy a kapcsolat ezen szintjén belemenni.) Ettől függetlenül, London nagyon sokat tanított a sokszínűség elfogadására és megszeretésére. Sosem gondoltam, hogy ilyen sok pozitív energiával tud feltölteni az a tény, hogy a világ minden pontjáról érkező emberek vesznek körül, és a szűk baráti köröm nyitottságának köszönhetően rengeteget tanulok országokról, népekről, vallásokról, kultúrákról.

Azért ha anyukám meglátogat minket, akkor mindig hoz egy kis ropogós szélű kakaós csigát a kedvenc pékségünkből.

Talán az étkezési szokásokban mérhető a leglátványosabban a kultúrák összemosódása. Az asztalunkon ma már ott van a zabkása reggel, amihez nekem négy és fél évig kellett gyúrnom az ízlésemet. Azért ha anyukám meglátogat minket, akkor mindig hoz egy kis ropogós szélű kakaós csigát a kedvenc pékségünkből. A tea szeretetét és tiszteletét is itt tanultam meg, de mindig büszkeséggel és boldogsággal tölt el minket, amikor egy jobb étterem étlapján magyar borra leszünk figyelmesek. A külföldi lét motivált arra, hogy a magyar konyha alapvető receptjeit elsajátítsam, és arra is, hogy nyissak a világ konyhája iránt. Otthon, a nagymamám és anyukám közelsége mindig biztosította azt a kényelmet, amivel el tudtam kerülni a konfrontációt az olyan összetett receptekkel, mint a töltött káposztáé vagy a krumplis lángosé. Mondjuk a dobostortához még legalább 10 év emigráció kell.... Ellenben az alapanyagok könnyű beszerzése miatt olyan fogásokkal is próbálkozom, amikről korábban még sosem hallottam.



A szokásaink változása sok-sok rétegben mérhető, de azért ugyanúgy ébredünk fel reggel, mossuk a fogunkat és indulunk iskolába/munkába, mint ahogy a világon több száz millióan. A gondjaink, félelmeink, szorongásaink, örömeink is hasonlóak, mert itt is ugyanúgy lehet találni kritizálni való dolgokat, ahogy örömforrást is. Ez nem ország- és kultúrafüggő. Leginkább tehát az ünnepekben és a nyelvünkben őrizzük a magyarságunkat, s ebből a sorból nálunk az utóbbira helyeződik a legnagyobb hangsúly. Abból nem csinálok ügyet, hogy az évek során majd kikerül-e a kokárda a gyerekem kabátjára, abból viszont igen, hogy az esti mese mindig magyarul hangozzék el. Hogy megőrizhesse a kapcsolatot a nagyszülőkkel, a szeretteinkkel, és nekik is lehetőségük legyen úgy látni a személyiségét, az intellektusát, a természetét, ahogy az iskolában az angolul kommunikáló tanárainak és barátainak. Hogy egyszer el tudja olvasni ezt a cikket és jobban megértse az anyukája mondanivalóját, gondolatvilágát, értékrendjét, amit magyarul tud a legjobban kifejezni.

Londonban sokféle embertől lehet ellesni gyereknevelési tippeket:

Nézd meg a galériánkat>15 kép
Kate Middleton ezeket a dolgokat tartja fontosnak a gyereknevelésben
Tovább olvasok
Kép
Eszel te eleget? Íme 5 jel, hogy több kalóriára van szükséged

Már pedig borzasztóan fontos, hogy figyelj erre, máskülönben számíthatsz rá, hogy idővel hanyatlani fog az erőnléted futóként (is). A runnersworld.hu cikke.

Kép
Ha én lépek ki egy kapcsolatból, nehezebben viselem, mint amikor engem hagynak el

Apológia az Elhagyóért, akit közmegvetés sújt, pedig neki is van szíve. Adrienn története.

Kép
Immunrendszer erősítése? 3 mítosz, amit nem szabad elhinned ezzel kapcsolatban

Hogyan lehet az immunrendszert megerősíteni? Mindenekelőtt tudnod kell, mi az, amit nem szabad többé elhinned ezzel kapcsolatban!

Kép
11 dolog, amit anyák csinálnak, amikor senki nem látja őket

A WC-ben sírunk, dugicsokit eszünk és alvás helyett a gyerekeink fotóit nézegetjük. De ezzel még nincs vége a listának...

Kép
Most akkor tényleg fel akart szedni a 70 éves tanárom?

Felnőtt fejjel ültem be ismét az iskolapadba, coachingot tanulni. Imádtam minden percét. Imádtuk Frigyes tanár urat is, mert szellemes volt és elbűvölő. Később egy cukrászdában is megpróbált elbűvölni. Franci története

Kép
Így borozik Molnár Andi

Szeretjük, tiszteljük, használjuk és élvezzük. A bor mindennapjaink része. Ezerarcú nedű, melyben mindenki megtalálja a maga ízlésének leginkább tetszőt. De kinek mit is jelent igazán? Sorozatunkban ismert emberek mesélnek erről. Ezúttal Molnár Andrea táncost kérdeztük.

Kép
A férjem kedvéért sterilizáltattam magam, majd épp ezért hagyott el

Három lányunk született. Szerettünk volna fiút, persze, de azt mondtuk, hogy 3 gyerek azért elég. A férjem mondta ki a végszót: ne próbálkozzunk tovább. A harmadik császármetszés alkalmával éltem is a sterilizálás lehetőségével. Aztán két év múlva közölte: mégis szeretne egy fiút. „És ki fogja tovább vinni a családnevet?” – kérdezte. Majd bejelentette, hogy mivel nekem már nem lehet gyerekem, így elhagy.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem