10 olyan tulajdonság, amely a megjelenésedtől függetlenül vonzóvá tesz

vidámság,vonzó nő
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

R

Ricsi és én munkatársak voltunk Budapest egyik legismertebb szállodájában. Napi tizenkét órában, hetente öt napon át dolgoztunk együtt. Jól megértettük egymást, de nem vonzódtam hozzá, és soha nem gondoltam rá úgy, mint olyan emberre, akivel szívesen randiznék.

Ám az érzések egyszer csak megváltoztak. A kollégáink egy céges buli alkalmával a belvárosba akartak menni egy felkapott bárba. Az a néhány ember, aki tiltakozott, - köztük voltam én is - végül engedett a nyomásnak. Ricsi volt a kivétel. Mindenkit meglepett, mert kitartott amellett, hogy ha kell, egyedül is lemegy a sarki jazzbárba a menő és méregdrága pub helyett. A csoport néhány tagja elutasító pillantást vetett rá, de én imádtam, hogy szembe mer szállni a tömeggel, és nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek. Randizni kezdtünk, nemsokára összejöttünk, és azóta is együtt vagyunk.
A vonzerő nem csak a fizikai szépségről szól. Lehet, hogy az emberek először egy szép arc vagy egy bomba test felé fordítják a tekintetüket, de az első benyomások után már nem a külcsín, hanem a viselkedésünk tesz bennünket vonzóvá és tiszteletreméltóvá mások szemében.

Nézd meg a galériánkat>5 kép
Vonzónak lenni megjelenéstől függetlenül
Olvasd el ezt is!
Tovább olvasok
Kép
10 ikonikus divatpillanat a '80-as évekből, amit még ma is imádunk

Úgy tűnik lehetetlen kifogyni a mondanivalóból, ha a '80-as évekről van szó! Az instyle.hu összeállítása.

Kép
7 híres nő, aki kiállt a nemek szerinti megkülönböztetés ellen

A szórakoztatóiparban még ma is nagy problémát jelent a szexizmus. Szerencsére vannak olyan híres nők, akik fel mernek szólalni a hátrányos megkülönböztetés ellen.

Kép
"Úgy nézek ki, mint egy pedofil?" - akadt ki a férfi, aki kérdés nélkül fotózgatta a lányomat az utcán

Emeséék története a rémisztő bizonyíték arra, hogy a mai világban sajnos mennyire kell vigyáznunk a gyerekeinkre. Nem csak a közösségi médiában, nem csak ha egyedül vannak, hanem mindig. Mert a "gonosz" mindenhol ott ólálkodik.

Kép
Kitört a forradalom: valódi nők egy bikinireklámon

Nincs sok ideje megragadni egy reklámnak az ember figyelmét. Tizedmásodpercek legfeljebb. Átlapozunk egy magazinoldalt, kinézünk a villamosból – a hirdetés meg tovahussan. De van, ami befészkeli magát az ember agyába. Például az egyik hipermarket divatbrandjének bikinis női.

Kép
Márványos szépségű vegán banánkenyér csokival

Szóval vegyük át mégegyszer: vegán, banános és csokis! Már önmagában is vonzó kombináció, nem igaz? Emellett nagyon könnyű – nem csak az elkészítése -, és mindössze 45 perc alatt elkészül. Szerintünk megéri a rááldozott időt és energiát.

Kép
„Olyan vékony vagy, majd elfúj a szél!” - most akkor bókoltak vagy beszóltak?

Pár napja egy eseményen találkoztam néhány régen látott ismerőssel. Egyikük ezt mondta nekem: „Olyan vékony vagy, majd elfúj a szél!” Egy pillanatig haboztam, hogyan is reagáljak, majd kihúztam magam, és azt válaszoltam: „Köszönöm, sok munkám van benne!” Mire ő: „Ja, hogy ez cél?” Elbizonytalanodtam, hogy akkor a korábbi megjegyzése elismerés volt-e, vagy kritika.

Kép
Gondoltam, kiugrom a fizikai komfortzónámból és lenyírom 7 millisre a hajam

Végül csak lilára festettem. Vagy legalábbis megpróbáltam.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem