Zaklatták egy munkatársamat, elmondom, mit léptem

Borítókép: Zaklatták egy munkatársamat, elmondom, mit léptem Forrás: Getty Images
„Sokat olvastam a meetoo-ról, mélyen együtt érzek minden színházban vagy filmforgatáson zaklatott színésszel, színésznővel. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan helyzetbe kerülök, ahol egy ilyen előre nem látható (?) helyzetet nekem kell megoldanom, és a feldolgozásán egyelőre nem is jutottam túl.” Bori története.

Tavaly történt. Egy nyári fesztiválon rendeztük meg az előadást – ennél közelebbit nem szeretnék mondani az egészről. A darabot ketten írtuk, egy jó barátom rendezte, és egy régi, összeszokott társulat adta elő. Az egyik színész, Nándi akkor negyvenegy éves volt. Mindenki kedvelte őt, mert sűrű ráncai és barázdált homloka ellenére olyan volt, mint egy kedves, nagy gyerek. Szerepelt az előadásban Feri is, aki a húszas évei végét taposta, viszont az iskoláslány szerepére a csapatban hiánycikk volt megfelelő életkorú színész, így keresgélni kezdtünk.
Klárit az egyik táborlakó mutatta be. Magas, vörös hajú, szép arcú lány volt, dráma szakkörbe járt, és színésznek készült. Húsz éves múlt, egy évvel korábban érettségizett le. Úgy tűnt, a két szereplőtárssal, Nándival és Ferivel rögtön megtalálják a közös hangot. Nagyokat röhögtek, Nándi bemutatta a fingótudományát, cigánykerekeket hányt, Dani béna szóvicceket gyártott. Jó volt a hangulat.
Feri Klári szerelmét játszotta, Nándi és Klári pedig szerepük szerint alá-fölé rendelt viszonyban álltak: Nándi egy elnyomó tanárt játszott, Klári pedig egy ártatlan, naiv gimnazistalányt. Volt egy jelenet, amikor mindketten kisétálnak az előadásból és egy fél órán keresztül nem térnek vissza. Őszintén megmondom, nekem akkor sem tűnt fel semmi szokatlan, amikor visszajöttek, és ezen máig gyötröm magam. Talán figyelmesen meg kellett volna néznem Klári arcát. A darab mindenesetre zavartalanul folyt tovább. Amikor véget ért, a színészek nagy tapsot kaptak, a készítők gratuláltak mindenkinek, és a három színész – Klári, Nándi, Feri – még aznap éjjel felautóztak Pestre.

Néhány nappal később felhívott az ismerősöm, aki Klári ajánlotta, és amit mondott, attól megállt bennem az ütő.

Nándi a kiserdőben, a fél órás távollét alatt többféle módon zaklatta Klárit. Fel akarta például melegíteni, s mindent elkövetett, hogy megölelgethesse. „Most azt tehetek itt veled, amit akarok.”-súgta a fülébe bizalmasan. A hazaúton a kocsiban végig a combját fogdosta, búcsúzásnál pedig kis híján lesmárolta, és amikor Klári elfordult, megragadta a fejét, és kényszerítette, hogy közvetlen közelről a szemébe nézzen.
-Klári eléggé ki van borulva. – mondta az ismerősöm. – Azt se akarta, hogy elmondjam nektek, de én mondtam, hogy nem kérhet ilyesmire.
Tudtam, hogy itt nincs helye a vacakolásnak. Rögtön felhívtam Klárit. Ő nekem is elmesélte, mi történt, én pedig biztosítottam arról, hogy mellette állunk, és eszünk ágában sincs a férfit védeni, aki ilyen durván átlépett egy határt. Felajánlottam egy segítő szakembert, amennyiben szükségét érzi, hogy beszéljen valakivel a történtekről. Elhárította, és megköszönte, hogy meghallgattam. Még ő köszöni meg? El voltam képedve, mégis mihez lehetnek szokva fiatal emberek, ha arról van szó, hogy a sérelmeikről kell beszámolniuk egy idősebb embernek.
Felhívtam Ferit is, tudni szerettem volna, mit látott. Annyit mondott, hogy amikor Nándi a kocsiban egyre sűrűbben fogdosta Klári combját, már ő szólt rá, hogy hagyja abba.
Nándival személyesen beszéltem. Először azt sem értette, miről van szó. „De hát nevetgélt! De hát nem jelezte, hogy zavarná!” Órákig kellett neki magyarázni, hogy ha egy fiatal lány lefagy egy idősebb, általa beérkezettnek tekintett színész közeledésétől, az nem jelenti azt, hogy élvezi. Végül megértette, hogy hiába tekint önmagára úgy, mintha huszonöt éves félkamasz lenne, ez nincs így. (mellesleg ha annyi idős lenne, akkor se lenne joga így viselkedni). Azt is felfogta, hogy nem bánunk így egy kollégával, a szerep és a valóság pedig soha nem folyhat egybe. És akkor nagyon elszégyellte magát.
Én azóta gondolkodom rajta, mit mulasztottam el, mit kellett volna tennem, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Mert felelőtlenül viselkedtünk, most már érzem. Vajon a korábbi előadásainkon történt hasonló, ahol egy fiatal lány esetleg szintén nem merte jelezni, hogyan viselkedett vele ez a „nagy gyerek”? Ahol nem volt közös felnőtt ismerős, aki szólt volna helyette? Ilyesmiken gondolkodom. És nagyon rosszul érzem magam.

Íme 5 film a zaklatásról: