Hogyan készíts bébiételt házilag?

bébiétel,házilag,diy, Forrás: Fotó: Unsplash/@logancam3
Érdemes megpróbálni, hidd el, nem olyan nagy ördöngősség!

Talán te is már hetek óta arra vársz, hogy végre lőhess egy képet arról, amint a gyereked az egész arcát összekeni pépesített borsóval. Hiszen az első falat szilárd étel egy lenyűgöző – és imádnivaló! – pillanat egy gyerek életében. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint három feltételnek kell teljesülnie, hogy ez a pillanat létrejöhessen: a kicsinek már tudnia kell felülni, jól kell koordinálnia a nyeléshez használt valamennyi izmot (vagyis a kanálról a torkába juttatni az ételt), és már érdekelnie kell, hogy te mit eszel. (Csak hogy tudd: ez általában a hatodik hónap környékén szokott megtörténni – de bármikor megkérdezheted a gyerekorvosodat, ha úgy érzed, a te gyerekednél korábban vagy később jött el a nagy pillanat.)

Ha ezek a feltételek teljesültek, kezdődhet a (maszatos) kaland. Kíváncsi vagy, hogyan készítheted el a saját püréidet és turmixaidat? Ezzel nemcsak, hogy új és egészséges ízekkel ismertetheted meg a gyereked, hanem hosszabb távon még spórolhatsz is. Ráadásul profi bébiétel-készítővé válni könnyebb, mint gondolnád. Alább leírok mindent, amit a házi bébiétel-készítésről és -tálalásról tudnod kell.

Amire szükséged lesz

A jó hír az, hogy a saját bébiételed elkészítéséhez nem lesz szükséged semmilyen különleges felszerelésre azon kívül, amit valószínűleg már most is megtalálsz a konyhádban. Ezek a gépek fognak igazán jól jönni:

  • Egy botmixer, turmixgép vagy univerzális konyhagép az aprításhoz és pürésítéshez. Persze használhatsz olyan minden-egyben céleszközöket is, mint amilyen a bébiétel készítő gép: ez nemcsak aprítani, hanem párolni is tud.
  • Egy párológép
  • Jégkockatartók

Vigyázz, kész, főzz!

Hogyan készítsd elő a bébiétel hozzávalóit?

Gyümölcsök és zöldségek: Aprítás vagy pürésítés előtt mindig mosd és hámozd meg a friss hozzávalókat! A zöldségeket és a kemény gyümölcsöket (amilyen az alma és a körte) először meg kell főzni, míg a puha gyümölcsöket (mint az avokádó és a különféle bogyók) főzés nélkül is lehet pürésíteni. Pürésítéshez adj a hozzávalókhoz folyadékot (vizet, anyatejet vagy tápszert), amíg a megfelelő állagot el nem éred. Ahogy a gyereked idősödik, úgy adhatsz neki egyre sűrűbb bébiételt.

Gabonafélék: A rizst, kinoát, zabkását, hajdinát, árpát főzd a csomagolásra írt ideig, és utána pürésítsd vagy őröld, annyi folyadékot töltve hozzá, amivel megfelelő állagú lesz. Mielőtt először etetnél gabonafélékkel, az őrölt magvakhoz adj annyi forró vizet, hogy sűrű és krémes legyen a pép, majd várd meg, amíg kihűl (melegen használd fel, de ne forrón!).

Hús, szárnyasok és hal: Mielőtt teljesen puhára főznéd ezeket, ha szükséges, távolítsd el a bőrt. Folyadékkal lazítsd a pürét a szükséges mértékben.

Bébiétel-készítéskor fontos, hogy valamennyi munkafelületet, konyhai eszközt és a kezedet is tisztán tartsd, és hogy a húshoz, szárnyasokhoz és a halhoz külön vágódeszkát használj.

Hogyan tárold a házi bébiételt?

Saját készítésű püréid legfeljebb három napig állnak el a hűtőben és három hónapig a mélyhűtőben.

Adagoláshoz tökéletes, ha a házi bébiételt jégkockatartóban fagyasztod le. Így elég, ha az etetés előtti este egy-egy kockát átteszel a hűtőbe, hogy kiengedjen vagy ha ugyanerre a célra a mikród olvasztó funkcióját használod. Fagyasztás előtt mindig címkézd fel a bébiételt és írd rá a készítési dátumot! Ha az ételt már egyszer felolvasztottad, ne fagyaszd le újra.

Tiltott ételek

Az általános szabály az, hogy ha megfelelően van elkészítve, a picik szinte bármit ehetnek. Viszont néhány étel valóban nem kerülhet terítékre addig, amíg a gyermeked egy kicsit idősebb nem lesz. Ezek közül a legfontosabb a méz, amely növeli a botulizmus kockázatát, ezért a szakértők azt javasolják, hogy ezt kerüljük a kicsi egy éves koráig. A gyermekorvosok szintén ellenjavallják a finomított cukrokat és az erősen sós ételeket is.

De mi a helyzet azzal az üveges bébiétellel, amit éppen most láttál a bolt polcán, és amin az áll, hogy „8 hónapos kortól”? Következik ebből, hogy ugyanazokból az alapanyagokból te nem adhatsz a hat hónapos gyerekednek? Egy érdekesség: a bolti bébiétel életkorra vonatkozó ajánlásának nincs köze az összetevőkhöz, csakis az állaghoz, ezért nem érdemes neki túl nagy jelentőséget tulajdonítanod (annál inkább az ízesítéseknek: nagyon inspiráló kombinációk vannak!).

A legjobb bébiételek életkor szerint

Hat hónapos korban: Említettem már, hogy kevés étel van tiltólistán – és így is van. A legnagyobb eséllyel mégis akkor fogsz célhoz érni, ha olyasmit választasz, ami a gyermekorvosok és a szülők szerint is beválik. „Az édesburgonya, a répa, a borsó és a pasztinák mind jó kezdet lehet”, mondja Laura Lacey táplálkozási tanácsadó, aki tanítja is az otthoni bébiétel-készítést. „Az avokádó és a banán pedig igazi ’gyorsételek’, mivel nem kell őket megfőznöd – csak felaprítod és kész.” (Mindegy, milyen sorrendben ismerteted meg a gyerekeddel ezeket; csak arra figyelj, hogy állagát tekintve minden lágy legyen, amit adsz neki!)

Kilenc hónapos korban: Ahogy a gyereked nő és egyre inkább megtanul szilárd ételt is enni, ne habozz odaadni neki bármit, ami a család többi tagjának étlapján szerepel. Igen, akár még tilápiát is párolt brokkolival. Egyszerűen aprítsd fel az egészet vagy pürésítsd megfelelő állagúra (a gyereked valószínűleg már el tud bánni apróbb darabos puha ételekkel). Először fűszerezés nélküli életeket készíts neki, de néhány hónap elteltével már hozzátehetsz fahéjat, fokhagymát és borsot is.

Egy éves korban: Ekkorra a gyereked már minden bizonnyal szintet lépett, és a püréktől eljutott az apróbb darab gyümölcsökig, a főtt zöldségekig, a puha hús-, szárnyas- és haldarabokig és tovább. Mostanra már sokkal többet odaadhatsz neki abból is, amit te eszel: pl. egy darabot a zsömlédből vagy egy kisebb adagot a (kihűlt) zöldségragudból.

egy utolsó dolog…

Soha ne szegje kedvedet, ha a gyereked az első falat után elutasítja a házikészítésű pürédet! Egy gyerek számára 15 próbálkozás is kell, mire egy új ízt élvezni kezd. Tehát ha előszörre nem jársz sikerrel, próbáld meg újra és újra!

Addig pedig íme neked pár isteni reggeli, ami vacsinak is kiváló!