Hogyan kell macskát lakásban tartani – a tudomány szerint

macska,lakás Forrás: Unsplash
A lényeg: alakítsd úgy a környezetét és a körülményeket, hogy minél kevesebb stressz érje kedvencedet.

2030-ra a világ népességének 60 százaléka városban él majd, minden harmadik ember legalább félmillió másikkal osztja majd meg a várost, ahol lakik. Felmerül a kérdés: ha egyre több ember él zsúfolt városi környezetben, milyen jövőt tartogat ez a háziállatok számára?

A legtöbb házikedvencnek nem éppen ideális lakhely egy sokemeletes ház, hiszen nehezen oldható meg, hogy kijusson a szabadba, bent pedig csak korlátozott tér áll rendelkezésére. A macskáknál különösen korlátozza a benti életmód azt, hogy mennyire tudnak normálisan – mármint ösztöneiknek megfelelően – viselkedni.

Az afrikai vadmacska háziasított leszármazottaiként a macskák ragadozók – hús alapú étrendre van szükségük. Ebből az következik, hogy vadászniuk kell. Egy amerikai kutatás szerint a macskák évente nagyjából 4 milliárd madarat és 21 milliárd emlőst ejtenek el.

A házi őrizetben tartott macskák tehát jó hatással lehetnek a vadvilágra, de hogyan tudják biztosítani a gazdik, hogy a kedvenceik jól érezzék magukat a négy fal között?

A tudomány sajnálatosan keveset foglalkozik ezzel, de azért van néhány szempont, amivel tud segíteni: