Hogyan használd ki gyönyörű képek fotózásához a kékórát?

férfi,fotózás,kamera,naplemente,ég,felhők,nap,kékóra Forrás: Unsplash
Körber László, a Foto Art Fotóiskola tanára magyarázta el, mikor van ez az időpont és miért érdemes ekkor előkapni a kamerát.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

A kékóra a napfelkelte előtti és a naplemente utáni időszak, amikor az ég már/még nem fekete, hanem kék, a város fényei pedig még/már be vannak kapcsolva. A két komplementer szín, a kék és a sárga remekül mutat együtt a képen. Persze a fotózásra optimális idősáv nem feltétlenül tesz ki egy teljes órát, inkább csak 30–35 percig tart (télen rövidebb).

Ha komoly terveid vannak, járj utána (nézd meg a naptárban), hogy mikor kel fel a nap, és számolj vissza egy órát, illetve hogy mikor megy le a nap, és számolj rá egy órát. A technikát is segítségül hívhatod: a magyar fejlesztésű bluehoursite.com kiszámolja neked a kékórát bármelyik városban, tetszőleges napon. Az okostelefonodra is letölthetsz hasonló appot, például a SunSurveyort vagy a SunSeekert.

Persze jó tudni, hogy ilyen fényviszonyok mellett csak állványról tudsz éles fotót készíteni. (Reggel még sötétben érdemes rákészülnöd, hogy elkaphasd a megfelelő pillanatokat.) A géped ne mozduljon be, de hagyd, hogy a képed tárgya bemozduljon: forgalmas utakat hosszú expozíciós idővel fotózva a járművek lámpái izgalmas fénycsíkokat húznak majd a képre. Ami az utcai lámpák fénykörét illeti: annál nagyobb lesz az aura, minél nagyobb a kontraszt a lámpák fénye és az ég sötétje között (tehát reggel minél korábban, este minél később). Ráadásul minél szűkebb rekesszel fotózol, a fénykör annál csillagszerűbbé válik. Kísérletezz!

Vannak helyek, ahol éjjel-nappal, napszaktól függetlenül nyüzsögnek az amatőr fotósok: