Amikor édesapám összepakolt és elköltözött a családi házból, anya azonnal a borosüveg után nyúlt, és évtizedekig le se tette. Hamar a vérévé vált, szokássá, amely az övé, akárcsak a magassága vagy a kedvenc étele. A félzugivók népes táborába tartozott: társaságban nem dugdosta az italt, nyíltan kortyolgatott, közben szellemes volt és lezser, de a második-harmadik üveg bort már akkor húzta elő, amikor a vendégek elmentek. A szekrény mélyén tartotta a piakészletét, talán azt hitte, mi, gyerekek nem látjuk. Persze láttuk: az öcsém kiskorában könyörgött is neki, hogy ne legyen mindig ilyen büdös, de anyám úgy tett, mintha nem értené, miről beszél. Okozott borzasztóan kellemetlen pillanatokat: gimiben áthívtam hozzánk a barátaimat, és amikor benyitottam a vécébe, anyám letolt nadrággal hortyogott a deszkán. Félig lecsúszott a földre, és a kis helyiségben mindenütt gomolygott a borszag.

A súlyosbodó alkoholizmussal párhuzamosan a hallgatást, valamint a süketté és a kámforrá válást is sikerrel gyakorolta. Apám ugyanis újranősült, és három év múlva ikrei születtek. Anyám nem volt hajlandó velük találkozni, még hallani róluk sem igazán. Amikor kiderült, hogy féltestvéreink lesznek, gúnyosan felkiáltott: „Na, ennyivel is kevesebb jut nektek az örökségből!” Estére üveges lett a szeme a piától. Nem jött el a ballagásomra, a szalagavatómra: rejtély, miért apámnak és a feleségének adta meg az engedélyt. Egyszer véletlenül összefutottunk apa feleségének a testvérével, anya egyetlen szó nélkül hátat fordított neki és elinalt.

A válás óta tizenöt év telt el, amikor diplomázott az öcsém. Készültünk a szokásosra: apa és a felesége jönnek, anya otthon marad. De egészen másként történt. Anya váratlanul megjelent egy csinos barna ruhában, fekete magas sarkú cipőben, színjózanul. Kérdő tekintetünkre megjegyezte: „Most mit néztek? Jövök én is. Elég volt a haragszomrádból.”

Attól a naptól kezdve – eleinte mindenkit zavarba ejtve – barátkozni kezdett apukám új családjával. Gyakran telefonált a második feleségnek, az ikreknek ajándékokat hordott, a családi ünnepeken mindig részt vett. Hiába faggattuk, maga sem volt képes megfogalmazni a színeváltozást, azt, hogy tizenöt év gyűlölködés hogyan égett hamuvá semmi perc alatt. „Nem tudom. Egyszer csak úgy éreztem, felesleges ez az egész színjáték, hiszen igazából már nem haragszom senkire. Elmúlt, vége.”

Az alkoholizmus valamivel keményebb dió volt. Anyám több balesetet is szenvedett ittasan: egyszer elcsúszott a kádban és beverte a fejét, amit tíz öltéssel kellett összevarrni. Nem sokkal később másnaposan karambolozott, az öcsém ült mellette, mindketten súlyosan megsérültek. Ez a trauma csak kábé egy hónapnyi alkoholmegvonást eredményezett, utána kettőzött erővel vetette magát a borosüvegre. A szörnyű élmény valahogy mégis közrejátszhatott a leszokásban, ugyanis néhány évvel később elég volt arról hallania, hogy az egyik rokonunk részegen lezuhant a tetőről és meghalt. Csodák csodájára soha többet nem ivott egyetlen kortyot sem, pedig gyakran láttam, amikor bulikon, esküvőkön borral, sörrel, koktélokkal kínálgatják. Köszönettel visszautasította őket, a szekrényből pedig eltűntek a borosüvegek. Anyám mindenféle külső segítség nélkül, pusztán egy mindent megváltoztató sugallat hatására tőrölmetszett antialkoholista lett.

De nemcsak az életét megmételyező, toxikus lelki élményektől volt képes egyetlen pillanat alatt megszabadulni. Hogy egy könnyedebb példát is idecitáljak: huszonöt éves korától minden egyes héten vett egy lottószelvényt, és izgatottan várta a milliókat (soha nem nyert semmit). Negyven évvel később a sors úgy hozta, hogy be tudott fizetni egy kéthetes spanyolországi útra. Engem kért meg, hogy ezalatt vegyek neki lottószelvényt. A kérést az első héten teljesítettem is, nyugtáztam, hogy megint nem nyert, és azzal az egészet elfelejtettem. Amikor a második héten telefonált, hogy na, mi lett a lottóval, azt hittem, megnyílik alattam a föld. Negyven éves tradíciót törtem meg a hülye feledékenységemmel, szidtam magam. De anya néhány másodperc hallgatás után elröhögte magát. „Tudod mit? Igazad van. Úgyis csak pénzkidobás volt az egész.”

És soha többet nem vett szelvényt sem. Inkább utazgatott.

Galériánkban megmutatjuk a legfurább függőségeket!