A legnagyobb hiba, amit maszkviselés közben elkövethetsz

maszk Forrás: Unsplash
A maszkviselésnek nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében a jelenlegi helyzetben, de nem mindegy, mennyire figyelsz a részletekre! A joy.hu cikke.

Bár a koronavírus miatt még most is fontos odafigyelni a távolságtartásra, és a bevásárlást is nagy körültekintéssel kell végezni, azért szerencsére már lazulnak a korlátozások. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy a maszkviselés még mindig elvárás, ha boltba megyünk, és az ezzel kapcsolatos szabályokat be kell tartani. Például tudtad, hogy ilyen gyakorisággal kellene mosnod a mosható maszkokat?

Szakértők szerint pedig van egy nagy hiba, amit az emberek jelentős része elkövet, ha maszkot vesz fel. Ez pedig nem más, mint hogy mosatlan kézzel fogják meg vagy érnek hozzá az eszközhöz! Mielőtt egyáltalán felhelyezed az arcodra a maszkot, fontos lenne kezet mosni, majd ha kilépsz a lakásból, semmiképp se nyúlj hozzá, míg haza nem érsz. Ha ugyanis közben megvakarod ezen keresztül az orrod, vagy leveszed a boltból kijőve, és a postánál ismét felrakod, máris növeled az esélyét egy esetleges fertőzésnek, hiszen a kezedről könnyedén átkerülhetnek rá a baktériumok és vírusok.