Hevesi Flórát, az Éva munkatársát meghívta műsorába az exe, Puzsér Róbert, hogy kitárgyalják a tíz leghitványabb szakítós szöveget

Borítókép: Hevesi Flórát, az Éva munkatársát meghívta műsorába az exe, Puzsér Róbert, hogy kitárgyalják a tíz leghitványabb szakítós szöveget
– Te emlékszel arra, hogy én mit mondtam szakítási szöveg gyanánt? – A 6-ost meg a 2-est is mondtad.

A Puzsér Róbert nevű hivatásos troll (biztos vagyok benne, hogy hízelgőnek fogja találni ezt a megnevezést) egy Sznobjektív nevű műsort vezet többek között a Hír TV-n, amelybe a napokban ellátogatott az Éva magazin állandó szerzője, Hevesi Flóra.

És mivel a műsor témája „A 10 leghitványabb szakítós szöveg” volt, ezért kénytelen-kelletlen bevallották már az elején, hogy ők bizony egymás exei, és egymásnak is mondták már egyiket-másikat a toplistában szereplő szövegek közül.

Maga a tízes lista nem kifejezetten társadalomtudományi szempontból megalapozott igénnyel lett összeállítva; közös vonásuk az, hogy mindegyik hazugság. Ahelyett, hogy a szakító fél azt mondaná partnerének, hogy „már nem akarok veled lenni”, leakaszt a fogasról valami közhelyes hazugságot, teszem azt, hogy „túl fiatal vagyok, még ki kell tombolnom magam”, vagy „nem állok még készen egy komoly kapcsolatra”. Hevesi és Puzsér mindegyiket kielemezték a műsorban, hogy miért megalázó és/vagy tiszteletlen dolog ezt vagy azt mondani ahelyett, hogy őszintén a szemébe mondanánk, hogy… lásd fent.

Nézzétek meg az adást az alábbi play gombra kattintva, és írjátok meg a véleményeteket!

10 férfitípus, aki össze fogja törni a szívedet – kattints a galériára!