Leteszteltem a házilag készült sminklemosót, hogy neked már ne kelljen

Leteszteltem a házilag készült sminklemosót, hogy neked már ne kelljen
Forrás: Nóri

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

É

Én legtöbbször sima vattakoronggal és némi sminklemosó tejjel, vagy kókuszolajjal szabadulok meg az arcfestékemtől, de vitathatatlan, hogy a leghatékonyabban a nedves sminklemosókendőkkel és korongokkal lehet megszabadulni tőle. Gondoltam teszek egy próbát és kipróbálom, ha nagyjából ugyanezeket a komponenseket használom, de fúzionálom őket, és elkészítem a saját sminklemosó korongjaimat, akkor azok lesznek-e annyira hatásosak, mint megvásárolható társaik.

Hogy miért is döntöttem a házi verzió kipróbálása mellett?

Egyrészt azért, mert szeretek kísérletezni és ezekről persze szépen be is számolni neked, másrészt azért, mert erről a DIY verzióról pontosan tudom, hogy mit tartalmaz és persze azért is, mert sokkal kevésbé környezetszennyező, mint a boltban vásárolt sminklemosók többsége.

Nedves sminklemosó korongok

Azt kell mondjam egyáltalán nem csalódtam, így neked is csak ajánlani tudom! Ugyan én nem használok túl sok sminket magamon, ami rajtam volt, azt ez a remek sminklemosó gond nélkül lehozta: szemöldök- és szemceruza, arcpirosító, rúzs, és szempillaspirál - ami ugyan nem vízálló, de igen tartós darab. A nedves sminklemosó korongoknak ez sem okozott gondot.

Ha te is szívesen kipróbálnád, mutatom, hogyan készítheted el! A napokban pedig azt hiszem újra belevágok majd, mert tényleg hatékonynak bizonyult, pillanatok alatt elkészíthető és szuper költséghatékony is.

Ha kedved tartja, tehetsz bele egy kevés levendulaolajat is a keverékbe, ami nyugtatja a szem körüli területet, halványítja a sötét karikákat és jót tesz a ráncoknak. Emellett teafa olajjal is gazdagíthatod a sminklemosó korongokat, ami fertőtlenít és jót tesz a pattanásoknak, viszont ebben az esetben szemre nem használhatod majd a lemosódat.

Az illóolajos változatokhoz, mindenképp jó minőségű, 100%-os tisztaságú bio olajokat válassz! Ha az idő elteltével azt veszed észre, hogy egy kissé kiszáradtak a korongok, frissítsd fel őket egy kevés kókuszolajjal és újra használatra készek lesznek!

Olvasd el ezt is!
Nézd meg a galériánkat>3 kép
Sminklemosó korong lépésről lépésre
Tovább olvasok
Kép
Nyilván téged sem érdekel: az édeshármas kultúrtörténete

A hármas szex az egyik leggyakoribb erotikus fantázia: tízből kilenc felnőtt el-eljátszik a gondolattal. A megvalósításig sokkal kevesebben jutnak el. Mi olyan izgató és nehezen kivitelezhető a hármasban?

Kép
Palya Bea: „Netni vagy nem netni – ez itt a kérdés"

Megzabolázlak, betörlek, mint egy vadlovat – fenyegeti az internetet Palya Bea énekesnő, majd elmeséli, hogy miért nem olyan egyszerű ez.

Kép
Még most is csak 64 éves lenne Carrie Fisher

Mindenki Leia hercegnőként ismerte, pedig Carrie Fisher intelligens és sokoldalú személyiség volt.

Kép
Huzella Júlia: Miért kezdtem el hanyagolni az okostelefont

Huzella Júlia színésznőnek elege lett abból, hogy a telefonja szinte hozzánőtt a kezéhez. Úgy döntött, „lejön a szerről”, vagyis megpróbál okostelefon nélkül is létezni. Elmeséli, hogy sikerült.

Kép
Napi horoszkóp október 20.: a Mérlegek különös élethelyzetbe kerülnek, a Bakok a célegyenesbe fordulnak

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak!

Kép
A gyereklélek sötét oldala, avagy miért lesz bántalmazó egy gyerek?

Miért bánt az, aki bánt? Mi hajtja mások megfélemlítése felé, miért nyer erőt abból, ha visszaél a gyengeséggel? Az iskolai zaklatások kapcsán általában az áldozatok szemszögéből pillantunk rá a témára, most azonban azt nézzük meg, hogyan érzi magát az elkövető.

Kép
Gyomorszorítóan hiteles novella a nők elleni erőszakról

A gyönyörűen megterített asztal mellett ültek és csendben kanalazták a fácánlevest. Pillantása az ezüst gyertyatartóra esett. Nászajándékba kapták. Benne egy szál fehér gyertya. Ahogy a férje szereti. Nézte a pislákoló lángot. Szinte megbűvölte. Bucsi Mariann író novellájából pontosan kiderül a nők elleni erőszak természetrajza.

Kép
Nem akartam anya lenni. De ennél jobb nem történhetett velem!

A legújabb Mesélj, Anyukám! podcast adásunkban egy olyan anyuka lesz a vendégünk, aki nem készült édesanyának. Nagyon nem. Az anyaság aztán mégis megváltoztatta az életét.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem