A közelmúltban idézte a fatherly.com apáknak szóló website egy amerikai oktatásszakértő, Dr. Cathy Vatterott nyilatkozatát, aki pályája nagy részét a házi feladatok és az osztályozás kutatásának szentelte, és könyvet is írt a témában. Dr. Vatterott egyetlen mondatban összegzi kutatásának eredményeit, nevezetesen:

Alá kell húznunk ebben a mondatban „a legjobb esetben sem” részt, mivel a professzorasszony szerint ez a legpozitívabb kimenetele a rendszeres leckefeladásnak – hogy nincs előnyös hatása. Hátrányos annál inkább, hiszen egy csomó más szempontot gyengít, amely a diákok jobb bizonyítványáért felelős, ilyen például a stresszmentes, kiegyensúlyozott mindennapok iránti igény vagy a megfelelő mennyiségű alvás.

Mivel a házi feladat az iskolai órákon felül is stresszt ró a gyerekekre, kötelezettségek elé állítja őket, ez nagy valószínűséggel csökkenti a tanulási kedvüket is. „Ugye senki sem szeretné, hogy a gyerekek megutálják az iskolát?” – teszi fel a kérdést Dr. Vatterott, aki szerint egyetlen teendő van, amit az iskolának valóban érdemes lenne kiadni a gyerekeknek otthonra: az olvasás.

A fenti érvelés természetesen a legkevésbé sem új a pedagógusok és a pszichológusok körében. Magyarországon is ismerik: Dr. Vekerdy Tamás pszichológus, akinek az Éva magazinban is megjelentek írásai, egyenesen értelmetlennek nevezi a házi feladatot és arra biztatja a szülőket, hogy ne szégyelljék megcsinálni (vagy bediktálni) a gyereküknek a megoldásokat.

A gyerekpszichológus inkább azt ajánlja, hogy a kölkök iskola utáni időben játsszanak, sportoljanak, unatkozzanak, nézzék az eget, mert ettől fejlődnek. Hasonlóképpen fogalmaz a fatherly.com-nak egy másik amerikai oktatáskutató, Dr. Kathryn Hirsh-Pasek is: „Aki társasjátékozik, az fejlődik matekból. Aki kisvasúttal játszik vagy legózik, az ismereteket szerez a világűrről. Aki együtt játszik másokkal, az fontos készségeket sajátít el például abban a tekintetben, hogy miképp kell más emberekkel kijönni. Sokkal fontosabb dolgokat tanul meg az a gyerek, aki tanulás helyett játszik otthon.”

Gyakorló (és sokszor a szorzótáblát is kénytelen-kelletlen gyakorló) szülők kérésünkre ezt csak megerősíteni tudták, hozzátéve, hogy a gyerekeket nevelő felnőttek számára is rengeteg hátránnyal bír a házi feladat. „Fontolgatom, hogy magániskolába adom a most még ovis kisebbik gyereket, kerül, amibe kerül” – jelenti ki egy általunk megkérdezett édesanya. Csak néhány érv a házi feladat ellen, amit érintett szülők említettek nekünk:

1)) A gyerekek már eleve 4-7 órát dolgoztak az iskolában. Ez az egyik legismertebb leckeellenes érv. Házi feladattal együtt a napi munkaórák száma 9-10-re is felemelkedhet (vagy még tovább). „Ami egy felnőttnek is sok! – jelenti ki . Fárasztó, csökkenti a koncentrációs képességet, valamint a pihenéssel, játékkal, feltöltődéssel tölthető órák számát.

2)) Ha napi 4–7 óra alatt (életkortól függően) nem sikerült átadni kellő mennyiségű tananyagot a gyereknek, az az oktatási rendszer hibája, amiért nem a gyereket (és szüleit) kellene további leckékkel büntetni.

3)) A házi feladat az egész család számára teher. „Egyetlen példa: a fiam nemzetiségi iskolába jár, ahol kötelező a népismeret óra. Elsőben azt adták fel nekik, hogy a falu összes kápolnáját fotózzák le a hétéves gyerekek. Ki kapja ezt a házi feladatot, ő vagy én?” – méltatlankodik Stefánia, az egyik általunk megkérdezett anyuka.

4)) Iszonyú időbeli elfoglaltságot is jelent. Napi két órát biztosan eltöltök tanulással, pedig elhihetitek, hogy nem én járok iskolába. És most még csak egy gyerekem érintett.

5)) A szülő a mumus. „Nekem kell mérlegelni, hogy mennyit segítsek neki, megcsináljam-e helyette vagy hagyjam rá az egészet, és a végén nekem kell kikérdeznem is. Vagyis a számonkérő szerepe (legalábbis részben) áttolódik a tanárról a szülőre, amire egyáltalán nincs szükségem, mert amúgy is éppen elégszer kell nevelnem és fegyelmeznem szegényt” – vázolja fel a helyzetet László.

6)) A gyerekeknek levegőre, rohangálásra, családi és társasági életre, játékra van szükségük a fejlődéshez, nem arra, hogy egész nap a tankönyv fölött görnyedjenek.

7)) A házi feladat még az okos, a tudományokra és a betűkre fogékony gyerekekkel is könnyen megutáltathatja iskolát és a tanulást (lásd még feljebb). Hát még azokkal, akik nem ilyen szerencsések.

8)) Hovatovább a házi feladat könnyen rendszert csinálhat a csalásból: vagy a szülők végzik el a munkát, vagy pedig a gyerek egyszerűen lemásolja a jobb tanulókról.

9)) A házi feladat stresszforrás, elmulasztásáért büntetés jár. „Nemrég az iskola úgy döntött, lazít a házifeladat-rendszeren: eltörölték a fekete pontot mint szankciót, amit azok a gyerekek kapnak, akik elmulasztják a házi feladat elkészítését. Ismereteim szerint a gyerekek teljesítménye nem romlott, a tantestület mégis úgy ítélte meg, hogy ha nincs szankció, az visszaélésekre ad alkalmat, ezért újra bevezették. Ha az elmulasztott házi feladat ellenére nem romlott a teljesítmény, akkor miért terhelik ezzel mégis a gyerekeket (és a szüleiket)? Ez bánt a legjobban” – magyarázza László.

10)) A tanárokról se feledkezzünk meg: rájuk is plusz terheket ró a házi feladat, amelyeket megtervezni, előkészíteni, ellenőrizni kell, ahelyett, hogy az órára készülnének vagy pihennének.

11)) Túl sok a rövid határidős, csuklóztatós házi. „Szerencsére, hogy pozitívumot is mondjak, a fiam iskolájában vannak hosszú távú projektfeladatok is, amiket csapatmunkában kell végezni. Ezt jónak tartom, mert egy ilyen projektnek van értelme és tovább megmarad a gyerekek fejében” – hangzik Anikó válasza kérdésünkre, hogy van-e olyan házifeladattípus, amit hasznosnak tart.

12)) A rengeteg otthoni tanulnivaló miatt anyagi kérdéssé is válik, hogy mennyire lesz sikeres a gyerek. A házi feladat mellett ugyanis az iskolai tananyag is elég nagy terhet ró a gyerekre ahhoz, hogy legalábbis kihívást jelentsen, hogy egyedül bele tudjon-e tömködni mindent az agyába. Ezért sok szülő korrepetitort vagy magántanárt fogad a gyereke mellé, nem csak azért, hogy felmentse magát a rengeteg elfoglaltság alól – ez is teljesen érthető lenne –, hanem azért is, mert nem biztos, hogy tud segíteni a gyerekének az adott tantárgyban! Az idegen nyelvek (ha a szülő nem beszéli, amit a gyereke épp tanul) például jellemzően ilyenek. Vagyis az a gyerek jár jól, akiknek a szülei meg tudják fizetni, hogy megtanulja (szabadidejében, tanórán kívül) azt, amit az iskolában kellene.