Nem túlzás azt mondani, hogy Meghan Markle színrelépése fenekestül felforgatta a brit királyi család életét. Már maga az a tény kiverte a britek egy részénél a biztosítékot, hogy Harry egy elvált, katolikus, félvér amerikai színésznőt választott élete párjául. Meghan a kezdetektől fogva a bulvársajtó céltáblája volt: bármit tett is – vagy éppen nem tett –, abban állandóan a hibát keresték. A hercegi pár függetlenedési szándéka pedig csak tovább szította a gyűlölethullámot: az emberek természetesen Meghant tették felelőssé a királyi család szétszakadásáért.

Harry és Meghan tehát úgy döntöttek, hogy a brit királyi családtól, a paparazzóktól és a bulvársajtótól messze, Kanadában szeretnének új életet kezdeni. És bár a döntésük mögötti valódi okokról inkább csak spekulációink lehetnek, az egyértelműen látszik, hogy a függetlenedéssel gyakorlatilag közös életük saját határait próbálják meghúzni – ez pedig valójában egy olyan lépés, amiről mindannyian példát vehetnénk.

Tény, hogy Harryék esete nem éppen mindennapi, hiszen egy átlagos fiatalt párt nem feltétlenül bullyingol halálra a bulvársajtó… De ha elvonatkoztatunk egy kicsit Meghan és Harry angol monarchiában betöltött szerepétől, és úgy általában attól, hogy egy arisztokrata családról beszélünk, egy fontos tanulságot máris leszűrhetünk a történetükből. Méghozzá azt, hogy érdemes néha meghúzni a határt magad és a családod között – még akkor is, ha ezzel hatalmas konfliktust robbantasz ki.

Persze leválás és az egészséges határok felállítása egyáltalán nem könnyű feladat, de ahhoz, hogy felnőtt életed kiegyensúlyozottan tudjon működni, erre mindenképp szükséged lesz. Mutatjuk, hogy mire gondolunk!

Amikor felnőve is gyerek marad az ember

Kisgyerekként teljesen normális, ha szüleink többé-kevésbé, de irányítják életünket. Függünk tőlük, hiszen a szükségleteink jó részét csak ők tudják kielégíteni. Az évek múlásával aztán szépen lassan saját személyiség is kialakul, ehhez pedig hozzátartozik, hogy mind érzelmileg, mind fizikailag önállósodni kezd az ember.

Míg gyerekként a család szemén keresztül figyelted a bennünket körülvevő a világot, felnőve saját tapasztalatokat szereztél, kialakítottad saját véleményedet és saját értékrendszeredet. És hát nagyon is gyakori, hogy minden igyekezeted ellenére ezen a pontos súlyos akadályba ütközöl. Előfordulhat ugyanis, hogy hiába múltál már el harminc éves is, a szüleid nem képesek érzelmileg leválni rólad és akarva-akaratlanul, de továbbra is nevelni, befolyásolni próbálnak.

Ez a befolyásolás sokszor mindössze kéretlen tanácsokban nyilvánul meg, ám extrémebb esetben a szülő a felnőtt gyereke egész életére rátelepedhet. Beleszólhat abba, hogy „a gyerek” hogyan élje az életét, aki pedig a folyamatosan rá nehezedő nyomás és elvárás hatására nem lesz képes felvállalni saját véleményét és saját személyiségét. Nem fog tudni a szüleinek nemet mondani és retteg attól, hogy konfliktusba kerüljön velük. Ismerős a helyzet? Bár az érzelmi leválás a szülőkről a felnőttség alapvető, ha nem a legfontosabb mozzanata, a szakértők szerint sajnos nagyon gyakori, hogy ez a leválás mégsem tud megtörténni. És hogy ez miért baj?

Ha nem tudod meghúzni az egészséges határokat és nem tudsz érzelmileg leválni a szüleidről, gyakorlatilag saját személyiségedet, vágyaidat, szükségleteidet rendeled alá mások, jelen esetben családod igényeinek.

Hogy mit is jelent pontosan a határok meghúzása?

Például, hogy bármennyire nehéz is, de belátod: nem tartozol felelősséggel a szüleid szükségleteiért és érzéseiért. Hogy el tudd viselni, ha döntéseiddel, véleményeddel a család nem ért egyet. Hogy tudomásul veszed: nem a te feladatod a család életét rendbe hozni, másokat boldoggá tenni. Hogy nemet tudj mondani a kéréseikre, és nem félsz attól, hogy másként éld az életedet, mint ahogyan ők gondolnák.

Mindezt persze egyáltalán nem könnyű elérni

Hiába vannak túl a harmincon vagy akár a negyvenen, a felnőttek jelentős részének bizony nagyon nehéz határokat felállítania a saját szüleivel szemben. Ennek a többi között az az oka, hogy a szülők és gyerekek kapcsolata általában nem az egyenrangúságon alapul. A szülők a legtöbb családban az irányító, tekintélyszemély szerepét töltik be, ezt a szerep pedig hajlamosak akkor is megtartani, mikor a gyerekek már önálló, felnőtt emberek.

Mindezek után már sejteni lehet, hogy az érzelmi leválás a legtöbb esetben nem megy konfliktusok nélkül. Nagyon gyakori, hogy a határok meghúzására sértődés, támadás vagy érzelmi zsarolás lesz a válasz a családtól. Ezt a konfliktust azonban saját érdekedben muszáj lesz felvállalni, nem érdemes arra várni, hogy a szülők egy napon majd maguktól képesek lesznek háttérbe húzódni.

Ahhoz, hogy a szülőkkel való kapcsolatát felnőtt szinten rendezni tudja az ember, a szakértők szerint először magán, az önismeretén kell dolgoznia. Tehát kezdő lépésként saját magában kell tudatosítani azokat a határokat, amelyekre egy kiegyensúlyozott, önálló felnőtt élethez szüksége lesz. Ha pedig a saját igényeivel tisztába került, jöhet a legfontosabb feladat: őszinte, nyílt kommunikációval szülei tudtára kell ezeket adnia. De sajnos az is benne van a pakliban, hogy mi bármennyire is szeretnéd, de szüleid ettől még nem fognak megváltozni… Ám valójában ez nem is feltétele annak, hogy te változz és új alapokra helyezd a hozzájuk fűződő kapcsolatodat.

Nézd meg ezt a galériát is: