Egyszer meglátogattam egy ismerősömet Los Angeles valamelyik előkelő kertvárosában. Vásott bőrzekéje és a fülébe biggyesztett kellő számú fémkarika galamblelket és magas intelligenciát álcázott. Egyfajta munkaviselet lehetett ez nála, hisz nehéz sorsú fiatalok lelkét istápolta, és nyilván meg kellett nyernie az ügyfelei bizalmát. Lakásául egy nem éppen koldusszegény család kerti vityillója szolgált (közvetlenül az úszómedence mellett), ahova házi kedvencként befogadták. A kosztért-kvártélyért nem kellett fizetnie; ilyeténképpen nekem sem. Úszkáltunk az érett gyümölcstől roskadozó narancsfák alatt.

– Holnap elviszlek Beverly Hillsbe – mondta.

Beverly Hills történetesen a szomszéd negyed volt. Fel-alá autóztunk a bérház nagyságú villák közötti, járdátlan utcákon. Megmagyarázhatatlan, különös üresség lengte be a tájat. Olykor elsuhant mellettünk egy vagyont érő jármű, de
a parknyi kertekben egy lelket sem lehetett látni.

– Mit csinálnak itt az emberek? – húztam fel a szemöldökömet.

Széttárta a karját.

– Kábítószert fogyasztanak, extrém partikat adnak és pszichológushoz járnak.

– Pedig ez a csúcs, nem? – kérdeztem. – Ide vágyik a bolygó népe. Mindent megengedhetnek maguknak. Miért nem boldogok?

Vállat vont.

– Az utcagyerekek egy részénél elég jól működik a terápia. Hálásak minden kis segítségért. Ezekben a palotákban – mutatott körbe – nehezebb a helyzet. Szakmai körökben közhely, hogy itt a legdepressziósabbak az emberek.

Nem tudom, egykori barátomnak mennyire volt igaza, ráadásul az eset óta eltelt huszonöt év. Mindenesetre már én is észrevettem: a boldogságunk elég kevéssé függ attól, hogy mit birtoklunk vagy mennyi lehetőségünk van. Osszuk csak fel a világ jelenségeit aszerint, hogy rendelkezünk-e velük és hogy akarjuk-e őket! Négy osztályt kapunk:

1. Dolgok, amiket akarunk, és amikkel rendelkezünk.

2. Jelenségek, amiket szeretnénk az életünkben, de nincsenek.

3. Olyasmik, amiket nem szeretnénk, mégis vannak.

4. Olyan dolgok, amiket nem akarunk, és nincsenek is.

Azt hiszem, nem lepődsz meg nagyon, ha elárulom, hogy az emberek többségének a gondolatai legtöbbször a kettes és a hármas kategória körül forognak. Vajon te melyikkel foglalkozol a legsűrűbben?

Tekintsünk be egy kicsit a méltatlanul elhanyagolt egyes és négyes rubrikába; ezekben lakozik a hála. Ha egyáltalán nem oldott még kereket, ugyanis szegény hála a fogyasztói társadalom mostohagyereke. Pedig mindnyájunk életében előfordulnak nagyszerű dolgok. Mindnyájunkat ért már szerencse, mindnyájan képesek vagyunk olyasmire, amire más csak vágyakozik, mindannyian sikeresek vagyunk az élet valamilyen területén. Ha netán úgy vélnéd, hogy te nem, az biztos jele az egyoldalú szemléletnek.

A kettes mezőben tanyázó elégedetlenkedés, vágyódás bezzeg igencsak divat mifelénk. A hármasban lakó berzenkedés nemkülönben. Igazán kinevezhetnék a panaszkodást nemzeti sportnak – még stadion sem kellene hozzá, a bajnoki cím pedig garantált. Úristen, elzárták a vizet egy órára, hallatlan! Jaj, Ausztráliában milyen magas az órabér! Elég kevés emberrel találkozom, aki számításba veszi, mennyivel jobb dolga van, mint Líbiában, ahol megszűnt az állam, és fegyveres káosz uralkodik. Vagy mennyivel könnyebb az élete, mint Afrika ama részein, ahol nyolc kilométert kell gyalogolni a tűző napon egy vödör vízért. Az a helyzet, hogy a világ országainak a zömében az életszínvonal nem éppen a skandináv államokéra hajaz.

Talán azért legyek hálás, mert folyik a víz a csapból, vagy mert nem Bangladesben születtem? – húzzák el erre sokan a szájukat. Miért, a boldogtalanság menőbb? Miért ne gondoljunk olyasmire, amitől jobb lesz az életünk, és a kisujjunkat sem kell megmozdítanunk érte?

Jó – mondják erre. Rendben. Ha megkapom ezt és ezt, ígérem, hogy elégedett leszek. Próbáljuk ki! Előfordult-e már veled, hogy nagyon-nagyon vágytál valamire? Erősen kívántad, és úgy érezted, ha megkapod, végre boldog leszel. Csak a lelet negatív legyen, csak azt a lakást ne happolják el előlem, csak ezzel az emberrel lehessek, utána más világba kerülök. És sikerült! Megvan az egészség, a lakás, az a bizonyos személy. Néhány év elteltével hányszor jut eszedbe, hogy milyen piszok szerencsés vagy? Minden reggel, mikor felkelsz, könnybe lábad a szemed a hálától? A legtöbben pillanatok alatt magától értetődőnek veszik, amijük már megvan, és elkezdenek valami újabb után sóvárogni.

Amennyire én meg tudom állapítani, az elégedettség jelentős részben szokás vagy még inkább döntés kérdése. A hála pedig, amellett, hogy elég felemelő érzés, igencsak hozzájárul az elégedettséghez. A mindennapokban többféle rituáléval adhatunk nagyobb teret a hálának: például ünnepléssel. Időnként megállhatunk, és örülhetünk annak, ami működik, amit szeretünk, ami jó a saját életünkben vagy a közösségünkében. Erre adhat okot valamilyen teljesítmény, egy évforduló, sőt, csak úgy is rendezhetünk különleges örömnapot. Az ünnep színei aztán az utána következő hétköznapokra is rávetülhetnek. Úgy tudom, még azt sem tiltja törvény, hogy évtizedekkel ezelőtt történt dolgokért is hálát érezzünk, akár mindennap.

A Világegyetem mellett a hála célpontja lehet egy másik személy is. Az ilyen irányú érzésünket különösen addig hasznos kifejeznünk, amíg él az illető. Utólag már hiába vakarjuk a fejünket: Jaj, Csipi néninek meg kellett volna köszönnöm… Kinek tudod megköszönni most? Kinek tudod elmondani, hogy hát, amikor ezt és ezt tetted, az nekem bizony fontos volt, és azóta is hálás vagyok érte. Megváltoztatta az életemet. Vagy egyszerűen csak jólesett. Úgy sejtem, nem csupán a másik ember fogja kellemesen érezni magát az ilyenfajta elismeréstől, hanem te is.

Erről jut eszembe, magunknak is hálásak lehetünk. A mélyebb bölcsességünknek, az érzelmeinknek, amelyek sokszor a tudatos akaratunk ellenére ragaszkodnak valami fontosabbhoz. A magától begyógyuló bőrünknek, összeforró csontunknak. A gyermeki énünknek, amelyik tud örülni a napsütésnek vagy egy madárnak.

Vajon mi az az öt esemény az életedben, amiért mindennap hálát érezhetsz? Mert, hál’ istennek, a hála nem kerül semmibe. Még csak hálaadót sem kell fizetnünk a hálaadásért. Tisztára megéri.

Murányi Péter

író, olvasó; tanító, tanuló; utazó, ufó. A Föld nevű bolygón főleg a növényeket és a gyerekeket kedveli. Igyekszik tolmácsolni lények és világok között, lásd: termeszetesnyelvtanulas.hu, sarkanyfa.hu