A gyerekek irányítják az életünket egy-két napon át

unicef,gyerekjogok,világnap,goblue Forrás: unicef facebook
Pontosabban hát… ez mindig így van, nemde? Igen ám, de most konkrétan fordított nap is kezdődik november 19-én és 20-án: gyerekek veszik át a felnőtt szerepeket a reptéren, a rendőrségen, a könyvtárban, a vasútnál és az újságok szerkesztőségeiben is. Például a mi kiadónkban.

November 20-a a gyerekjogok világnapja. Ezen a napon az UNICEF kezdeményezésére az egész ország kékbe öltözik, és a gyerekek pedig felnőtt szerepekben tűnnek fel az élet több területén is: színházakban, bankfiókokban, rendőrkapitányságon, nagykövetségeken és Ferihegyen is. (Itt a csatlakozók listája.)

November 19-én és 20-án is változatos akciók várhatók az egész országban. Hétfőn az Éva kiadója, a Marquard Media Magyarország épületét is meglátogatja néhány gyerek, és mi azon leszünk, hogy minél jobban meghallhassuk a hangjukat, és aktívan hozzájárulhassanak a mindennapi munkánkhoz. Az UNICEF arra is biztatja a gyerekeket, hogy november 20-án ők tartsák meg a tanárok helyett az órákat (a pedagógusokkal való egyeztetés után, nyilván).

Az UNICEF arra kéri a gyerekeket és a felnőtteket, hogy november 20-án mindenki öltözzön kékbe. Ehhez inspiráló videó is készült a Stranger Thingsből ismert tinisztár, a 14 éves Millie Bobby Brown főszereplésével, és a videóban felbukkan Liam Neeson és Orlando Bloom és más hírességek is. (Akik ezúttal Millie Bobby Blue, Orlando Bluem etc. néven szerepelnek.) Nézzétek:

Millie Bobby Brown üzenete a Gyerekhangra: Go Blue!

Millie Bobby 'Blue', Orlando 'Bluem', 'Blua' Lipa, Liam Neeson és Lilly Singh is csatlakozott az UNICEF #GoBlue akciójához! Tartsatok velünk Ti is november 20-án, a Gyerekek Világnapján, borítsuk kékbe együtt az egész világot, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekek jogainak védelmére! 💙 Tudj meg többet ➡️ unicef.hu/gyerekhang #gyerekhang #WorldChildrensDay #unicef #unicefhungary #gyerekjogok #BluaLipa #MillieBobbyBlue #OrlandoBluem

Posted by UNICEF Magyarország on Thursday, November 15, 2018
Miért november 20.?

Nézd meg ezt a galériát is: