Végül a legegyszerűbb megoldás mellett maradtam: a tőlünk két percre lévő állami bölcsibe került a kislányom. De még sokáig bizonytalan voltam a döntésem helyességében, és arra gondoltam, az oviválasztásnál majd még kétszer ilyen alaposan megfontolom a dolgokat.

El is kezdtem ovikat nézni szinte már abban a pillanatban, amikor bölcsis lett a gyerek: hiszen a jó magánoviknak várólistája van, kétéves korban már aktuális lehet a jelentkezés. Az egyik magánovi nagyon szimpatikus volt, de végül letettem róla. Ezekből az okokból:

+ Kiszámoltam, hogy havidíj gyanánt a 4 év alatt (mert valószínűleg ennyi ideig lesz óvodás a gyerekem) kábé 5 millió forintot hagynánk ott az oviban.

+ Nem győztek meg arról, hogy a gyerekem ott egészen bizonyosan sokkal többet kapna, mint az állami oviban.

+ Elmesélték, hogy az ismétlő nagycsoportosok külön töltik a napjukat az Okos Nyúl csoportban. Kérdeztem, hogy mit csinálnak nap mint nap. „Hát vesszük az elsős tankönyveket!” Na, ettől felállt a szőr a hátamon, és végleg döntöttem. Ide nem. Hiába mondták, hogy „tőlünk a kerület legjobb iskoláiba veszik fel a gyerekeket!”.

És itt elgondolkoztam. Nem akarom versenyistálló-oviba adni a gyerekemet: ez vajon azt jelentené, hogy a „jó” iskolába való bekerülés esélyeiről is lemondok? Vagy fordítva: ha „jó” iskolába akarom íratni a gyerekemet, akkor már kétéves korában pályára kell állítanom?

Nem akartam ilyen döntéseket meghozni kétéves korában. Úgyhogy a gyerekem most a tőlünk három percre lévő állami ovi boldog óvodása. És meggyőződésem, hogy így is ezer út állhat előtte.

Te is sokat tanulhatsz az ovitól...