Gyászolom a férfit, akivel viszonyom volt. De mit mondjak a férjemnek?

nő,gyász
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Hogyan gyászoljunk, ha olyasvalaki halt meg, akit sosem kellett volna szeretni? És mit szól ehhez a jelenlegi társ? Szintia története.

Bánatos emotikonokkal megtűzdelt Messengerből tudtam meg, hogy vége. Az egyik barátnőm küldte az üzenetet kora reggel. Tömegkarambol volt éjjel az M0-son, több kocsi ripityára tört, a szürke Ford sofőrje azonnal meghalt. Ő volt az. Lehanyatlottam a szőnyegre, és sírtam órákon át. A férjem szerencsére nem volt otthon, épp külföldön dolgozott, és amikor pár nappal később hazajött, már összeszedtem magam annyira, hogy higgadtan meséljem el neki a történteket, mintha nem is érintett volna meg.
Nimród, a férjem jól ismerte a múltamat, de azt hitte, már rég túl vagyok rajta, és ami azt illeti, én is. A fekete betűs napig alig gondoltam arra a férfira, akit már 8 éve nem láttam. De a baleset másnapján felszakadt minden.

23 évesen hozzámentem egy kölyökhöz.

Túl fiatalok voltunk mind a ketten, a férjemről hamar kiderült, hogy egyelőre nem sikerült felnőnie. Csapodár volt, éretlen, anyagilag és lelkileg is függött a szüleitől, a jegygyűrű nem jelentett számára semmit. Én pedig a csalódástól meghasadt szívvel belemenekültem egy viszonyba. Balázs idősebb volt nálam hét évvel, feleség és két gyerek várta odahaza. Egymásba szerettünk, és titkos viszonyba kezdtünk az összes klisével együtt: romantikus vacsorák eldugott, külvárosi éttermekben, séták a Naplás-tónál, üzleti ebédekből lett gyertyafényes vacsorák, hotelszobák, röpke külföldi utazások. Én egy évvel később elváltam, ő benne maradt a házasságában. Négy évig voltunk együtt, az idegeim cafatokban lógtak, a szeretőlét megalázottsága depresszióba sodort.

Akkor ismertem meg Nimródot, és rájöttem, hogy a szerelem másmilyen is lehet: béke, biztonság, nyugalom. Szinte gondolkodás nélkül, a bosszú édes érzésével szakítottam Balázzsal. Megviselte a dolog. Heteken át hívogatott, sírt, könyörgött, ígérgette, hogy elhagyja a családját. Én azonban már nem akartam tőle semmit. A bosszúvágy sajnálattá enyhült, egy idő után nem vettem fel a telefont, nem válaszoltam a leveleire. Végül elhallgatott.
8 év alatt felépítettem magamnak egy körbepárnázott életet. Nimródnak mindent elmeséltem, nem volt titkunk egymás előtt. Két gyerekünk született, két csodálatos kislány. Nimród főnyereménynek bizonyult: boldog voltam és büszke, hogy labilis, sodrodó múltamat magam mögött hagyva erős, öntudatos feleség és anya lettem mellette.
És akkor beütött a mennykő.

Balázs váratlan halálhíre visszarepített azokba a zaklatott időkbe.

Annak ellenére, hogy 8 éve nem hallottam felőle, minden úgy tért vissza az emlékezetembe, mintha tegnap történt volna. A mosolya, a hangja, az érintése, a nevetése ott kísértett minden pillanatomban, és belopózott az álmaimba is. Bűntudat gyötört, amiért olyan hirtelen szakítottam vele, és bármennyire irracionális gondolat volt, egyre azon töprengtem, vajon meg tudtam volna-e akadályozni a halálát. Azt se tudtam eldönteni, el kéne-e mondani a férjemnek, hogy ennyire megvisel a volt szeretőm halála, vagy csak felesleges kínoknak tenném ki. Mit csinál ilyenkor egy jó feleség? Hiszen nem csalom meg őt: vagy mégis? Az, hogy visszaköszönnek a szenvedélyes érzelmek a múltból, ráadásul egy halott iránt, hűtlenné és bűnössé tesznek? Kit szeretek valójában? Mindig is Balázsba voltam szerelmes, csak bebeszéltem magamnak, hogy Nimród az igazi, mert annyira kapóra jött a kedvessége, és kielégített, hogy mellette magabiztos nőnek érezhetem magam? A házasságomat vajon megoldatlan érzelmek zűrzavaros kavalkádjára építettem?
Magányos és rejtett gyászom, megválaszolatlan kérdéseim teljesen kimerítettek. Hónapok teltek el, mire elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy beszéljek a férjemmel. Azt hiszem, még mindig küzdök Balázs halálával, vallottam be neki egy este. És nem tudom, mit tegyek.

Nimród sokáig hallgatott, aztán annyit mondott: neked mindig csak a melodráma kell. Váratlan nyersessége még nagyobb kétségbeesésbe taszított. Hisz most lenne rá igazán szükségem, miért intézi el ennyivel? Miért ráz le? Nem akart beszélni velem erről. A távirányító után nyúlt, és odavetette, hogy oldjam meg a lelki problémáimat egyedül.
Hirtelen rájöttem, hogy a látszat ellenére mégsem változtam olyan nagyot. Nimród csak addig volt kedves és megértő, amíg egyetértésben, hullámvölgyek nélkül éltünk. Erős nőt akart, a lelkizés nem érdekelte, a kétségbeesett, bizonytalan Szintia nem kellett neki. Rémisztő volt a felismerés. Arra gondoltam, hogy 23 éves korom óta minden kapcsolatommal újra és újra becsaptam magamat, az első férjemmel, Balázzsal, és Nimróddal is légvárra építettem. Az első a családi otthonból akart megszökni, a második szexuálisan kihasznált, a harmadik pedig egy tökéletes, praktikus, mindig mosolygó feleséget akart az oldalára. Engem kifelejtettek a céljaikból.
Egyelőre a gyerekeimben keresek vigaszt. Nimród továbbra is fenntartja a látszatot, és eljátssza a kedves és megértő férjet, de most már tisztában vagyok vele, hogy ez a kapcsolat életem legnagyobb hazugsága.
Be fogom fejezni.

Tovább olvasok
Kép
Nyilván téged sem érdekel: az édeshármas kultúrtörténete

A hármas szex az egyik leggyakoribb erotikus fantázia: tízből kilenc felnőtt el-eljátszik a gondolattal. A megvalósításig sokkal kevesebben jutnak el. Mi olyan izgató és nehezen kivitelezhető a hármasban?

Kép
Palya Bea: „Netni vagy nem netni – ez itt a kérdés"

Megzabolázlak, betörlek, mint egy vadlovat – fenyegeti az internetet Palya Bea énekesnő, majd elmeséli, hogy miért nem olyan egyszerű ez.

Kép
Még most is csak 64 éves lenne Carrie Fisher

Mindenki Leia hercegnőként ismerte, pedig Carrie Fisher intelligens és sokoldalú személyiség volt.

Kép
Huzella Júlia: Miért kezdtem el hanyagolni az okostelefont

Huzella Júlia színésznőnek elege lett abból, hogy a telefonja szinte hozzánőtt a kezéhez. Úgy döntött, „lejön a szerről”, vagyis megpróbál okostelefon nélkül is létezni. Elmeséli, hogy sikerült.

Kép
Napi horoszkóp október 20.: a Mérlegek különös élethelyzetbe kerülnek, a Bakok a célegyenesbe fordulnak

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak!

Kép
A gyereklélek sötét oldala, avagy miért lesz bántalmazó egy gyerek?

Miért bánt az, aki bánt? Mi hajtja mások megfélemlítése felé, miért nyer erőt abból, ha visszaél a gyengeséggel? Az iskolai zaklatások kapcsán általában az áldozatok szemszögéből pillantunk rá a témára, most azonban azt nézzük meg, hogyan érzi magát az elkövető.

Kép
Gyomorszorítóan hiteles novella a nők elleni erőszakról

A gyönyörűen megterített asztal mellett ültek és csendben kanalazták a fácánlevest. Pillantása az ezüst gyertyatartóra esett. Nászajándékba kapták. Benne egy szál fehér gyertya. Ahogy a férje szereti. Nézte a pislákoló lángot. Szinte megbűvölte. Bucsi Mariann író novellájából pontosan kiderül a nők elleni erőszak természetrajza.

Kép
Nem akartam anya lenni. De ennél jobb nem történhetett velem!

A legújabb Mesélj, Anyukám! podcast adásunkban egy olyan anyuka lesz a vendégünk, aki nem készült édesanyának. Nagyon nem. Az anyaság aztán mégis megváltoztatta az életét.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem