Szabadság, küzdelem, elengedés – Goda Krisztina interjúja Szávai Viktóriával

goda krisztina,szávai viktória,interjú Forrás: Éva magazin / Papp Éva, Schneider Zoltán
Igen, jól olvastátok: az utóbbi idők egyik legismertebb magyar filmrendezője és forgatókönyvírója tett fel kérdéseket a színésznőnek. Olvasd el január–februári Éva magazinban megjelent interjút!

Ismerem jó pár éve, de többnyire a kamera két különböző oldalán állunk. Legutóbb a BÚÉK című filmben rendeztem őt, amelyben ismét új arcát mutatja meg. Most azonban én bújtam új szerepbe: riporterként faggatom őt, és még nekem is sikerült megtudnom róla olyasmit, amit nem sejtettem.

Tavaly szabadúszó lettél. Nehéz volt meghozni egy ilyen nagy horderejű döntést?

Nem volt könnyű döntés, de valahogy egyértelműnek tűnt, hogy ezt meg kell lépnem. A kérdés csak az volt, hogy megvan-e hozzá a kellő bátorságom. A Radnótihoz tizenhét év fűzött, ez nagyon hosszú idő ahhoz, hogy az ember csak úgy simán átlépjen rajta, de mivel a döntés után még játszottam a kifutó előadásaimat, szépen lassan el tudtam engedni a színházat. Éppen olyan volt, mint egy válás, lassú folyamat, kellemetlen beszélgetések, osztozkodás, ki viszi a tévét, ki viszi a zongorát. A szabadúszás viszont pont nekem való létforma, egyelőre nagyon élvezem.

Klasszikus, nagy szerepeket is eljátszottál, mint például Júliát vagy Mását. Lehet, hogy másnak ezek örök szerepálmok maradnak, neked pedig megvoltak. Jó érzés?

Minden szerep szerep, nem szoktam azon pörögni, hogy klasszikust játszom-e vagy sem. Említed Júliát, hát, az például egyáltalán nem sikerült. Huszonkét évesen játszottam, és egy csomó mindent nem tudtam megoldani benne, ma már százszor beljebb lennék, de negyvenkét évesen nyilván nem fogok újra Júliát játszani.

Színészként érezted valaha, hogy beskatulyáztak? Ha igen, mi volt ez a kategória? Hogyan törtél ki belőle?

Igen, volt egy ilyen korszak, és eléggé idegesített. Úgynevezett szépasszonyokat játszottam zsinórban, és borzasztóan zavart, hogy nem tudtam igazán megmutatni magam. Egy ilyen szériát csak egy olyan rendező tud megtörni, aki többet, mást is ki akar piszkálni belőled. Nekem Mohácsi Jánossal jött el ez a fordulat, egyrészt nem ismertük egymást korábban, másrészt egyáltalán nem voltak velem szemben előítéletei, és ez borzasztóan fölszabadítólag hatott rám.

szávai viktória,goda krisztina,interjú
Forrás: Éva magazin / Papp Éva, Schneider Zoltán

Mi vonz jobban, a flm vagy a színház?

Lehet egyáltalán rangsorolni? Képtelen lennék választani. Két teljesen különböző műfaj. Egész más jelenlétet kíván a flm, más technikát, másfajta kondíciót. A flmezést a spontaneitása és a koncentrációja miatt szeretem jobban, a színházat meg a kísérletezés és a műhelymunka miatt. Nagyon jó, hogy Magyarországon mindkettőt lehet egyszerre csinálni. Ez máshol nem jellemző, külföldön egy színész többnyire vagy flmezik, vagy színpadon játszik

Korábban mesélted, hogy több flmszerep is kicsúszott a kezed közül. Hogyan élted meg?

Hát, ezeket nem könnyű földolgozni. Volt olyan, amikor az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy mégsem én leszek az, akivel együtt akarnak dolgozni, sőt olyan is előfordult, hogy konkrétan attól a színésznőtől tudtam meg a negatív döntést, akit helyettem választottak. Ezek elég kellemetlen dolgok, és őszintén szólva sosem értettem, hogy a flmes közegben miért csinálják ezt ilyen bénán, tisztességtelenül. Egyszer voltam egy castingon, és néhány nap múlva kaptam egy sms-t, hogy nem engem választottak. Csodálkoztam is ezen a nem szokványos gesztuson, pedig tényleg, miből áll a színészt értesíteni, hogy ne ringassa magát illúziókba?

Egyáltalán, milyen érzés egy színésznek castingokra járni?

Alapvetően szeretem a castingokat, de én ilyen elvetemült vagyok, imádok minden megméretést. Persze volt néhány nagyon kellemetlen élményem, nem fogok nevet mondani, de egyszer egy rendezőnőnek az volt a legnagyobb problémája, hogy a castingjelenetben a partneremnek kifessük-e a szempilláját. Ott álltunk, mindenki egy kicsit zavarodottan, hogy most tényleg ez a lényeg, hogy a srácnak kifessék-e a pilláit?! Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a rendezőnő csöppet sem kíváncsi rám. Persze vannak, akik ennél sokkal érzékenyebben és intelligensebben bánnak a színészekkel, és ha kialakul egy bizalmi helyzet, akkor egy casting egyáltalán nem kellemetlen élmény. Odamész, ezt tudod, ilyen vagy, kell vagy nem kell...

Mi volt a leghülyébb instrukció, amit valaha kaptál egy rendezőtől?

Hát, volt egy pár. Talán ami mindent visz, az az, hogy játsszam úgy, mint egy albán színész. A mai napig gondolkodom azon, hogy ez mit akart jelenteni.

És mi volt a leghasznosabb?

Ascher Tamás mondta még a Színművészetin egy Turgenyev-vizsgaelőadásban, hogy amit játszom, annak nem kell igaznak lennie. Más a szerep igazsága, meg az én igazságom. Azt is ő mondta, hogy negyvenéves koromra leszek jó színésznő. Gondolhatod, ennek a mondatnak hogy örültem húszévesen.

A BÚÉK-ban egy elvált, a kamasz lányát egyedül nevelő nőt játszol, aki görcsösen fent akarja tartani annak a látszatát, hogy az élete rendben van. Volt neked is ilyen időszakod? Van olyan vonása ennek a karakternek,amit a magadénak érzel?

Persze! Nagyon sok átfedés van közöttünk. Az én életemben is voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, és egyszerűen nem engedtem meg magamnak, hogy szétessem. Ez nemcsak a látszatról szól, hanem a küzdelemről is. Az nem lehet, hogy egy probléma legyűrjön, és kicsússzon a lábam alól a talaj. A flmbeli karakterem, Alíz ott téved, hogy egy folyamatos önhazugságot nyomat magának, ami a flmben aztán szépen le is lepleződik.

Színésznőnek és anyának lenni egyszerre nem könnyű. Hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni? Mit jelent az egy családban, ha esténként sokszor nem vagy otthon, mert előadásra kell menned?

Én nem látom ezt annyira problémásnak, mint ahogy kívülről tűnik. A lányom ebben nőtt föl, pici korától ehhez alkalmazkodik, teljesen természetes neki, hogy este elmegyek játszani, vagy hogy egy forgatási időszakban keveset lát. Máskor meg teljesen szabadon gazdálkodom az időmmel, és bármi belefér az életünkbe. A lényeg a fgyelem, és hogy a fontos dolgok mindig helyet kapjanak.

A BÚÉK-ban is van egy kamasz lányod. Milyen egy tinédzser lány anyukájának lenni? Szigorú vagy, vagy inkább elnéző?

Uhh, a kamaszkor kegyetlen. Arra jöttem rá, hogy a kamaszkor sokkal nagyobb próbatétel a szülőnek, mint magának a kamasznak. Minden addig fölépített rendszer meginog, és iszonyúan rugalmasnak, okosnak kell lenni, hogy ne omoljon össze. Van egy-két dolog, amiben szigorú vagyok, de minden másban alkalmazkodom az éppen aktuális helyzethez, és mindig azt tartom szem előtt, hogy a lányomnak hogy lenne a legjobb.

Hogyan változtatott meg az anyaság? Volt olyan rossz tulajdonságod, amit a gyereked hatására sikerült leküzdened?

Nekem az anyává válás kulcskérdés volt az életemben. Máshová került a fókusz, mások lettek az arányok, le kellett nyomnom az egómat. Azt hiszem, sokkal alkalmazkodóbb, spontánabb lettem, ami egy Bikának nem könnyű feladat.

Tudom, ez furán hangzik, de a szép nőknek vannak a leghalmozottabban problémáik önmagukkal. Ami kívülről nézve egészen nevetséges.

Az egyik szerepedben nemrég egy rendezőnőt játszottál. Mi alapján formáltad meg?

Nem konkrét minta után dolgoztam, mégis nagyon sokan mondták utána, hogy tök ilyen a Székely Kriszta, pedig sosem dolgoztunk együtt. Néha az ember beletalál típusokba, és az könnyen azonosítható.

Milyen az ideális kapcsolat számodra egy rendezővel?

Utálok autokrata, kíméletlen rendezővel dolgozni, hacsak nem egy zseni, mert akkor beáldozom magam. Alapjáraton azt szeretem, ha kíváncsiak, nyitottak rám, az sem feltétlen baj, ha egy rendező bizonytalan, mert akkor van mód az együtt gondolkodásra.

Van-e olyan, amit színészként nem viselsz jól?

Két dolog. Az egyik az, ha bántanak és megaláznak. Vannak rendezők, akik azt gondolják, hogy egy színész akkor lesz igazán jó egy szerepben, ha széttrancsírozzák. Innen üzenem nekik, hogy menjenek a francba! A másik dolog, ha valaki nem fogad el alkotótársnak azért, mert nő vagyok. Ez most ilyen hülye emancipált szövegnek tűnik, de sajnos a színházi szakma még mindig rettentően hímsoviniszta.

Van-e számodra különbség egy női és egy férf rendező között? Melyik nemmel dolgozol szívesebben?

Nem hiszem, hogy van különbség. Van jó rendező meg rossz rendező.

Volt-e bármilyen tapasztalatod, ami kapcsolódik a metooügyekhez? Neked volt részed zaklatásban?

Hát, enyhe formában igen, de az az én hülyeségemen és naivitásomon is múlott. Viszont rengeteg valóban kínos esetet hallottam, láttam a pályám során, és itt csatolnék vissza ahhoz, hogy ez a szakma erősen hímsoviniszta. Ha idővel egyre több női rendező és színházigazgató lesz, akkor majd nyilván nem csak a nők lesznek kitéve a zaklatásnak, mert ez a jelenség a hatalomról szól: arról a kontrollálhatatlanságról, amikor valaki a pozíciójánál fogva azt gondolja, hogy következmények nélkül játszhat másokkal.

A Csak színház és más semmi című tévésorozatban a szétszórt, okos, szerethető, de kicsit önző Petra karakterében már negyedik évada brillírozol. Volt olyan vonása ennek a karakternek, amit magadban is megtalálsz, van közöttetek párhuzam?

Naná! Sőt, sokszor volt olyan érzésem, amikor a szöveget tanultam, hogy ezeket a mondatokat akár én is mondhatnám. Vannak ilyen szerepek, amelyekben úgy összemosódnak a határok, hogy nem is tudom igazán, hol végződik Petra, és hol kezdődik Szávai Viki.

Szervét Tibor alakította a férjedet négy évadon át, akivel a szerep szerint egy fentekkel és lentekkel teli, húszéves házasságban élsz, de a gyerekek és a színház szeretete összeköt benneteket. Merítettél ehhez a karakterhez a saját életedből?

Na, most nagyon őszintén válaszolok. Nem, mert sosem éltem házasságban, nincs az életemben ilyenfajta tapasztalat, hogy mit jelent egy férj és két gyerek mellett karriert építeni. Minden téren teljesíteni, mint ahogyan Petra teszi mindenféle akadályokkal nehezítve. Persze irigylésre méltó, ahogyan csinálja, még akkor is, ha szétszórt, elesett és figyelmetlen.

Szerinted mi a jó párkapcsolat titka? Hogyan lehet fenntartani egy hosszú kapcsolatot?

Én úgy gondolom, hogy nincs recept. Személyiségek vannak. Teljesen más igaz a jelenlegi párkapcsolatomra, mint az előzőre. Az emberek ott tévednek nagyot, hogy egy párkapcsolatba be akarják húzni az előzőekben tapasztaltakat, aztán egy idő után rájönnek, hogy semmi sem működik az elvárásaiknak megfelelően. Meg kell tanulni a másik embert. Ehhez pedig végtelen nyitottság és rugalmasság kell.

goda krisztina,szávai viktória,interjú
Forrás: Éva magazin / Papp Éva, Schneider Zoltán
Olvass még többet a január–februári Éva magazinban!

A színésznők gyakran rosszul viselik a születésnapjaikat, te viszont nagyon kiegyensúlyozottnak tűnsz, ha a korodról esik szó. Mit gondolsz, mi az oka ennek?

Az, hogy még csak negyvenkét éves vagyok. Majd kérdezz rá tíz év múlva. De van erre egy komoly válaszom is: egyszerűen jól érzem magam a bőrömben. Sok idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam magam, tudom, ez furán hangzik, de a szép nőknek vannak a leghalmozottabban problémáik önmagukkal. Ami kívülről nézve egészen nevetséges. És mindez azért, mert a környezet azt sugallja, hogy egy szép nőnek egyben tökéletesnek is kell lennie, és ez nagyon nagy teher. Ma már nem akarok megfelelni semmilyen elvárásnak, olyan vagyok, amilyen.

Hol és hogyan telt a legutóbbi születésnapod?

Várj, gondolkodnom kell, mert májusban volt… Ja, igen, még javában forgattuk a BÚÉK-ot, sőt éjszakai forgatás volt, és az egyik felvételben, amikor is kirontottam egy lakásból a lépcsőházba, a „Tessék!” után kinyitottam az ajtót, és ott állt velem szemben az egész stáb, tortával, ajándékokkal, énekelve… Még azok is ott voltak, akik nem forgattak aznap éjszaka, iszonyúan jólesett!

Lesz újévi fogadalmad? Ha igen, mi lesz az?

Igen, lesz. Nem fogok többet hisztériázni.