És mégis miért kéne megvenned neki egy olyan cipőt, amit Kim Kardashian hord? – csattantam fel. Azért – válaszolta a kávéját kavargatva – mert ezen a budai környéken minden gyerek úgy öltözik, mintha éppen Billie Eilish és Taylor Swift közös házibulijába készülnének, amit egy tudor stílusú kastély kertjében celebrálnak. És ha a lányom nem tud lépést tartani velük, akkor nem állnak vele szóba.

Komolyan elgondolkoztam: vajon mit tehet az a szülő, aki átlagos jövedelemmel rendelkezik, de a gyereke osztálytársait bizonyítékként lehetne beidézni az adóhatóságnál? Milyen szinten kell részt vennie ebben a "fegyverkezési versenyben"? Írassa a gyereket másik gimnáziumba? Vállaljon még egy állást, amiben csak a ruhákra és cipőkre keres? Egyáltalán: el lehet-e magyarázni egy bezsongott tizenévesnek, hogy az emberi viszonyok minősége sokkal erősebb identitást ad, mint mondjuk egy felsőkategóriás táska? Amikor ennek pont az ellenkezőjét tapasztalja?

Lehet vagy sem, de meg kell próbálni, hiszen egy család nem dolgozhat azért, hogy a gyerekek divathóbortjait finanszírozza. Én mondjuk felhoznám neki, hogy Spielberg egy napszítta, kopott baseball sapkában megy forgatni, miközben a MOM mélygarázsában parkoló összes SUV-ot megvehetne egy havi jogdíjából. Ezzel talán beleültetném a bogarat a fülébe. Persze csak ha tudja egyáltalán, hogy ki az Speilberg.Justin Biebert bizonyára ismeri, szóval azt is szóba hoznám, hogy láthatóan ő is visel fast fashion ruhákat.

Persze 1969-ben apáink is bármit megtettek volna azért, hogy megszerezhessenek egy Lee farmert, aminek az ára akkor megfelelt egy felnőtt egy havi fizetésének. Na de akkoriban a farmer kérdés tényleg vérre ment, akinek nem volt jeans.e, az tutira „szűz maradt”, és neki „nem adott autogramot Levi, Tini vagy Mecky….” Van-e különbség a hatvanas évek márkamániája és a kortárs márkafétis között? Igen, mert az előbbi ellenkulturális lázadásból fakadt, ami erősen különbözik a mai „get rich or die tryin”-féle ideáktól.

Elmondanám neki azt is, hogy a főzős műsorokban a celebek nem a a saját lakásukban ütik össze a vacsorát, (miközben ki sem tudják mondani a fűszerek és a sajtok neveit), azok csak kamukérók, amiket a filmes stáb kibérel. Ahogyan a lakásukkal villogó rapperek "pecója" – ahol a fürdőszobában is flipper áll és a luxusgarázsban autók sora parkol - sem az övék, hanem szintén csak "díszlet".

A kamaszok könnyen befolyásolhatók, hiszen már nem mi, a szüleik vagyunk számunkra a legfontosabbak, hanem a társaik. Rólunk szeretnének leválni, a többiekkel pedig szeretnének minél szorosabb szövetséget kialakítani. A családi normák helyett a csoportnormák dominálják az életüket. Ebben az időszakban számunkra szinte "érinthetetlenek", szóval a szülő úgy érezheti, bármit mond, csak a száját koptatja vele, de az üzenet nem ér célba.

Azért én szeretném hinni, hogy egyszer mégis célba ér. Hogy a nevelés, a pozitív szülői példa csak beérik valamikor. Hogy a kamaszkor zűrzavara után ezek a mai srácok is eljutnak oda: az emberi minőség, a jellem, a barátság a legmenőbb dolog, ami soha nem megy ki a divatból, és amire nem csak egy év a garancia, mert örökre szól.

A sikeres filmsorozatok is erősen formálják a divatot, egy-egy kedvenc szereplő stílusát rengetegen kezdik másolni. Mutatunk néhány sorozatot, ahol nagy hangsúlyt kaptak a ruhák.