A legtöbben nem szívesen cseréljük le a mindennapos, megszokott biztonságot a hirtelen jött bizonytalanságra. Így van ez a munkahelyünkkel is: óvjuk, védjük akkor is, ha boldogtalanok vagyunk itt; sok mindent lenyelünk, amit a gyomrunk már alig bír el; hitegetjük magunkat, hogy majd jobb lesz; halogatjuk a döntést, hátha jön egy könnyebb időszak, vagy egy jobb lehetőség; mindeközben még az is lehet, hogy mást sem teszünk, mint önmagunkat verjük át újra és újra, annak titkolt reményében, hogy majd csak jön az a sült galamb magától. „De nem jön…pedig már megint eltelt egy év… és én még mindig itt vagyok! Mit csinálok rosszul?” Ha neked is voltak már hasonló gondolataid a munkáddal kapcsolatban és képtelen vagy dűlőre jutni magaddal, most adok egy kis löketet a döntéshez! Figyeld magadat és az alábbi jeleket, melyekből megtudhatod, mikor fogd menekülőre a dolgot! 1. Amikor kérésed ellenére ezredszerre is olyan feladatot kapsz, amihez úgy érzed, semmi közöd. 2. Ha a kollégáid energiavámpírok …Uhh! 3. Ha a főnöködre nem tudsz felnézni sem emberileg, sem pedig szakmailag. Utóbbi esetben igen nagy a baj. 4. Amikor tökéletesen átlátsz valamit, racionálisan érvelsz és pont olyan, mintha a falnak beszélnél. 5. Ha már nem tudsz hova fejlődni az adott pozícióban, nincs feljebb lépési lehetőség; és úgy érzed, ez neked nem elég. 6. Ha a vezetőség visszamenően v áltoztat a megállapodásotokon és nincs semmi a kezedben, amivel képviselhetnéd az érdekeidet. 7. Amikor ez utóbbi már sokadszorra történik meg. 8. Ha úgy érzed, számodra nem megfelelőek a munkakörülmények és a kérésedre sem történik változás. Tényleg szenvedni akarsz egész nap? 9. Ha a főnököd elvárja, hogy intézd el a privát dolgait is, holott ez nincs a munkaköri leírásodban. A visszautasításodra pedig vérig sértődik és/vagy abban a hónapban nem számolja el a bónuszodat. 10. Amikor az üzemorvos kifejezést csak az általad iktatott számlákról ismered, de még soha nem találkoztál vele személyesen. 11. Ha minden nap 2 vagy több órát utazással töltesz csak azért, hogy eljuss a munkahelyedre és vissza; és úgy érzed ez teljesen lefáraszt, ráadásul rengeteg hasznos időtől foszt meg téged…(amit akár a gyerekekkel is tölthetnél, igaz?) 12. Ha úgy érzed, te mindent megtettél, hogy beilleszkedj, de a kollégáid még egy év után sem fogadnak be; viszont már többször rajtakaptad őket, hogy rólad suttognak a hátad mögött. 13. Amikor még 3 év után sincskézzel fogható munkaköri leírásod, viszont mindent rád bíznak valami olyan szöveggel, hogy „ezt csak te tudod megcsinálni!” Akkor most mit is csinálsz pontosan? Ja, hogy mindent! Értem. 14. Ha a felettesed nem áll ki melletted egy vitában azt követően, hogy előzőleg biztosított a támogatásáról. 15. Ha már többször hívtak egy másik helyről, ahol köztudottan jobbak a feltételek, de eddig mindig hezitáltál. 16. Amikor úgy érzed, már nem tölt fel, amit most csinálsz; unod a kollektívát és különben is már korán reggel ideges vagy a puszta gondolattól, hogy be kell menned. +1 Ha szoros összefüggést vélsz felfedezni a munkába járásod és a gyakori megbetegedéseid között. Amennyiben fizikai tüneteket* produkálsz, ne várj tovább és kösd fel az útilaput! (*Hogy mik ezek a tünetek? Gyakori láz, fejfájás, felerősödött allergia, kialvatlanság és különböző, pánikra utaló jelek. A pánikról és a pánikbetegségről hasznos cikket olvashatsz a blogomon: katt ide !) A cikk szerzője coach. Ide kattintva kérdezhetsz tőle: popcoaching.hu