Forrás: Getty Images
1/6
Amikor a gyerekeid együtt játszanak, mindig a kistesó veszít

Megoldást jelenthet erre a problémára, ha olyan játékot is játszanak, ahol a szerencsén múlik, ki nyer (pl. a huszonegyezés kártyával). Itt hol az egyik nyer, hol a másik. Ezen kívül bátoríthatod a gyerekeid az olyan játékokra, ahol a felnőttek ellen kell játszani, vagy akár a kooperatív játékokra, melyeknél kénytelenek összedolgozni.

Egy másik stratégia, amit a szakértők javasolnak: változtasd meg a szabályokat annak érdekében, hogy kiegyenlítsd az esélyeket. Pl. a kosárlabdában megengedheted a kisebbnek, hogy többet lépjen a labdával pattogtatás nélkül, vagy többször dobhasson kosárra.

Lehet, hogy az idősebb gyereked nehezményezni fogja a kettős mércét, de ha megérti, hogy erre azért van szükség, mert a kistesó még nem olyan ügyes, mint ő, azzal empátiára tanítod. Emlékeztesd arra, hogy a verseny sokkal izgalmasabb, ha kiegyenlítettek az erőviszonyok, és ez nem ugyanaz, mint hagyni a másikat nyerni.

Mivel az életben nagyon fontos, hogy el tudjuk viselni a kudarcot, néha rendjén van az is, ha hagyod, hogy a kisebbik gyereked olyan játékot játsszon, amiben egész biztosan veszíteni fog. Csak előtte készítsd fel rá! Például, ha dámajátékot akar játszani a tapasztaltabb nagytestvérével, mondd neki: „valószínűleg meg fog verni a testvéred ebben a játékban, mivel több éve volt gyakorolni, mint neked. De hidd el, amikor idősebb leszel, te is olyan jól fogsz tudni játszani, mint ő.”

Neked ajánlott cikkek
Kép
Anya huncutságai: Mit és hogyan füllentünk a gyerekeinknek

A Mesélj, Anyukám! podcast legújabb részében eláruljuk, melyek azok a kegyes hazugságok, füllentések, amelyek néha bevetünk anyaságunk során.

Kép
Hogyan kezeld a stresszt a csillagjegyed szerint?

Kimerült vagy? Lehet, hogy a csillagokba írva találod, hogyan engedd el a stresszt. Ha még sosem jutott eszedbe, hogy a különféle zennel és nyugalommal kapcsolatos szokásaidat a csillagjegyedhez igazítsd, itt az ideje – talán éppen itt lapul a titok, amit megfejtve egy kicsivel még hatékonyabbá teheted a stresszkezelésed.

Kép
A barátnőm sharentingben szenvedett, meglett a böjtje

Mindenki elolvad, ha cukin maszatos kisgyereket lát a kádban pancsolni, a homokozóban kacarászni, a mamája karjában fagyizni. De hol van a határ? Ki lehet-e tenni a gyereket a határtalan közérdeklődésnek? A barátnőm beleesett a sharenting csapdájába, meg is lett az ára.

Kép
Milyen gyógynövény vagy? Interjú a bükki füvesember lányával

Érdekes kvízt találtam a népszerű Györgytea honlapján. Kiderült, ha növény lennék, citromfű lennék. Imádom a citromfüvet! Szoktunk is szedni kirándulás közben egy csokorra valót. Erdei csavargással kezdődött a népi gyógyászat egyik legismertebb hazai képviselője, Gyuri bácsi, azaz a Bükki Füvesember gyógynövényes karrierje is. Lányával, Lopes Szabó Zsuzsannával beszélgettünk.

Kép
Napi horoszkóp október 26.: a Skorpiókat kellemes meglepetés éri, a Nyilasok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép
Hogyan ne tegyük tönkre a jövőt

Fenntarthatóság – a fogalom, amit mindenki hallott már, de gyermekeink, unokáink érdekében jó lenne meg is érteni.

Kép
Ezért nem szabadna éhgyomorra kávét innod soha!

El tudod képzelni, hogy a reggelt ne egy bögre kávéval indítsd? Hidd el, jó lenne…

Mi a megoldás a testvérharcokra?

Mert ez a legjobb családban is előfordul.
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem