Forrás: Pinterest
1/6

Eleget alszom

Ha egy mód van rá. Persze nem sikerül minden éjszaka, de egy nyugisabb estén simán nyugovóra térek 10 körül, aminek evidens módon egy csomó előnye van, többek között az, hogy sokszor még ébresztőre sincs szükségem a felkeléshez (lásd később). Ahhoz azonban, hogy tudjam, mennyi alvásidőre van szükségem és mettől meddig, azt is ki kellett tapasztalnom, hogy melyik állatfajba tartozom… (lapozz)

Neked ajánlott cikkek
Színészek, akik felnőttként gimist játszottak – késő harmincasok is voltak köztük!

A színészeknek a legkülönbözőbb karaktereket kell eljátszaniuk gond nélkül. Ez akkor igazán nehéz, amikor 10 vagy akár 20 évvel fiatalabb emberek bőrébe kell belebújniuk.

Pezsgőfürdő a lombok közt, szauna tóra néző kilátással – a noszvaji Treehouses azoknak való, akik tudnak élni

Kipróbáltuk, mit tud az a magyarországi élményszállás, amit a két évvel ezelőtti nyitás óta egyetlen éjszakára nem foglaltak csak le – erre mi gyorsan le is csaptunk.

A karrieremet választottam, remélem, a gyerekeim meg fogják érteni

Egy dolgozó anya őszintén szembenéz a tényekkel, azzal, hogy mennyi időt tölt a munkájával, a gyerekei nélkül. Állítja, hogy ha apa lenne, mindenki dicsérné érte.

Mennyezeti csillárok és függőlámpák

A régi korok báltermeinek hangulatát idéző csillárok a mai napig jelen vannak a köztudatban és az üzletek kínálatában. A gazdagság tökéletes szimbólumaként tartották őket számon. Manapság igen ritka, ha egy családi ház bálteremmel rendelkezik, de ennek ellenére a csillárok továbbra is népszerűek maradtak.

Itt az ősz, de sportolni most is lehet!

Bár beköszöntött a jó öreg bekuckózós, borongós ősz, ne hagyd, hogy a fokokkal együtt a kedved és az állóképességed is mélyrepülésbe kezdjen. Sportolj valamit, ami boldoggá tesz, és meglásd, nem csak a kondid lesz jó formában, de a lelked is szárnyalni fog!

Hogyan tartsd tisztán az arcüregedet egész télen?

Megfázás vagy allergia, mindegy. Ha szipogsz és nem tudod rendesen kiüríteni az arcüregedből a váladékot, akkor a trutyi alatt szenvedő szövetek mindenféle alattomos problémák, például gyakori fejfájás, ólmos fáradtság formájában jelezhetik, hogy nekik ez nem oké.

Hogyan tisztítsd a mosógéped, ha rossz szagú a belseje?

A mosógéptől azt várjuk el, hogy megtisztítson dolgokat, ezért ritkán gondolunk arra, hogy időnként őt magát is ki kellene takarítanunk. Legfeljebb akkor jut eszünkbe, amikor bosszantó módon rossz szagot áraszt, ha kivesszük belőle a tiszta ruhát. Ha ez bekövetkezik, ideje kezelésbe venni a mosógépet.

Szeretnéd, ha olyan tiszta lenne a fehér cipőd minden nap, mint új korában?

Egyszerűbb lesz, mint gondolnád: ha lépésről lépésre követed ezeket a módszereket, a cipőid visszanyerik eredeti hófehér színüket.

Kötelező lustálkodás és még 5 szokás, amitől kellemesen lelassul és élvezetessé válik minden reggelem (igen, még a hétfők is)

Minden reggel lustálkodom legalább öt percet, és/vagy csinálok valamit, amihez kedvem van. Ebből nem engedek. És még...
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Legyen tartalmas az ősz! Fizess elő egy évre (10 lapszám) 40% kedvezménnyel!

Csak 4150 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem