Forrás: maxpixel
1/5
Támogass, ne féltékenykedj.

Még akkor is, ha már a sokadik álszerénynek tűnő poszt jelenik meg a barátnőd üzenőfalán a készülő esküvőjéről. (Lehet, hogy nem is dicsekedni próbált, csak a boldogságát megosztani.) Hiszen ő a barátnőd, elvileg mindenben mellette állsz, nem? Akkor miért érzed ezt a helyzetet nyomasztónak vagy fenyegetőnek? Az ő sikere és boldogsága nem veszi el tőlünk a lehetőséget. A siker nem egy korlátozott számban elérhető készlet. Ha pedig úgy érzed, hogy eddig támogató voltál, de a sok tiarás szelfi negatív érzéseket idézett elő belőled, akkor lehet, hogy megint a közösségi média torzító hatása a felelős mindenért. Ez esetben inkább kérdezd ki a barátnődet arról, hogy hogy áll az esküvői helyszín keresése, az elég macerás ahhoz, hogy máris ne irigykedj annyira. Merthogy minden helyzet sokkal összetettebb, mint egy instagramfotó; ha tisztában vagyunk az összképpel, akkor ritkábban hatalmasodik el rajtunk a féltékenység.

Neked ajánlott cikkek
Kép
Anya huncutságai: Mit és hogyan füllentünk a gyerekeinknek

A Mesélj, Anyukám! podcast legújabb részében eláruljuk, melyek azok a kegyes hazugságok, füllentések, amelyek néha bevetünk anyaságunk során.

Kép
Hogyan kezeld a stresszt a csillagjegyed szerint?

Kimerült vagy? Lehet, hogy a csillagokba írva találod, hogyan engedd el a stresszt. Ha még sosem jutott eszedbe, hogy a különféle zennel és nyugalommal kapcsolatos szokásaidat a csillagjegyedhez igazítsd, itt az ideje – talán éppen itt lapul a titok, amit megfejtve egy kicsivel még hatékonyabbá teheted a stresszkezelésed.

Kép
A barátnőm sharentingben szenvedett, meglett a böjtje

Mindenki elolvad, ha cukin maszatos kisgyereket lát a kádban pancsolni, a homokozóban kacarászni, a mamája karjában fagyizni. De hol van a határ? Ki lehet-e tenni a gyereket a határtalan közérdeklődésnek? A barátnőm beleesett a sharenting csapdájába, meg is lett az ára.

Kép
Milyen gyógynövény vagy? Interjú a bükki füvesember lányával

Érdekes kvízt találtam a népszerű Györgytea honlapján. Kiderült, ha növény lennék, citromfű lennék. Imádom a citromfüvet! Szoktunk is szedni kirándulás közben egy csokorra valót. Erdei csavargással kezdődött a népi gyógyászat egyik legismertebb hazai képviselője, Gyuri bácsi, azaz a Bükki Füvesember gyógynövényes karrierje is. Lányával, Lopes Szabó Zsuzsannával beszélgettünk.

Kép
Napi horoszkóp október 26.: a Skorpiókat kellemes meglepetés éri, a Nyilasok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép
Hogyan ne tegyük tönkre a jövőt

Fenntarthatóság – a fogalom, amit mindenki hallott már, de gyermekeink, unokáink érdekében jó lenne meg is érteni.

Kép
Ezért nem szabadna éhgyomorra kávét innod soha!

El tudod képzelni, hogy a reggelt ne egy bögre kávéval indítsd? Hidd el, jó lenne…

Hogyan szállj ki az összehasonlítgatós játszmából a közösségi média korában: 5 tipp

A szomszéd fűje nem is zöldebb. Vagy ha mégis, ennek az az oka, hogy ő az idejét locsolgatással töltötte, nem pedig azzal, hogy mások pázsitja után emésztette az irigység. Most megmutatjuk, hogyan vedd észre, hogy mások életével hasonlítod össze a sajátodat és mit tehetsz a negatív gondolatok ellen.
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem