1/6

Szabó T. Anna: Határ (Magvető, 2018)

Szabó T. Anna elsősorban költőként ismert, de prózában is emlékezetes műveket alkot. Népszerűségét jól illusztrálja, hogy amikor Határ című novelláskötetét bemutatták az idei Könyvfesztiválon, a terem zsúfolásig megtelt, és szemlátomást nem csak a szűk irodalmi belterj prominensei képviseltették magukat a közönség soraiban. A Határ írásainak középpontjában az egyén és a család áll, a szövegek elsősorban személyes élményekből, emlékekből épülnek fel, és nagy távlatokat szelnek át mind térben, mint időben. Szabó T. kötetét olvasgatva hipnotikus világba süppedhetünk, hisz ahogy a fülszöveg is írja: „Ez a könyv úgy keres otthont a világban, hogy nyitva hagyja az ablakot az égre.”

Neked ajánlott cikkek
Színészek, akik felnőttként gimist játszottak – késő harmincasok is voltak köztük!

A színészeknek a legkülönbözőbb karaktereket kell eljátszaniuk gond nélkül. Ez akkor igazán nehéz, amikor 10 vagy akár 20 évvel fiatalabb emberek bőrébe kell belebújniuk.

Pezsgőfürdő a lombok közt, szauna tóra néző kilátással – a noszvaji Treehouses azoknak való, akik tudnak élni

Kipróbáltuk, mit tud az a magyarországi élményszállás, amit a két évvel ezelőtti nyitás óta egyetlen éjszakára nem foglaltak csak le – erre mi gyorsan le is csaptunk.

A karrieremet választottam, remélem, a gyerekeim meg fogják érteni

Egy dolgozó anya őszintén szembenéz a tényekkel, azzal, hogy mennyi időt tölt a munkájával, a gyerekei nélkül. Állítja, hogy ha apa lenne, mindenki dicsérné érte.

Mennyezeti csillárok és függőlámpák

A régi korok báltermeinek hangulatát idéző csillárok a mai napig jelen vannak a köztudatban és az üzletek kínálatában. A gazdagság tökéletes szimbólumaként tartották őket számon. Manapság igen ritka, ha egy családi ház bálteremmel rendelkezik, de ennek ellenére a csillárok továbbra is népszerűek maradtak.

Itt az ősz, de sportolni most is lehet!

Bár beköszöntött a jó öreg bekuckózós, borongós ősz, ne hagyd, hogy a fokokkal együtt a kedved és az állóképességed is mélyrepülésbe kezdjen. Sportolj valamit, ami boldoggá tesz, és meglásd, nem csak a kondid lesz jó formában, de a lelked is szárnyalni fog!

Hogyan tartsd tisztán az arcüregedet egész télen?

Megfázás vagy allergia, mindegy. Ha szipogsz és nem tudod rendesen kiüríteni az arcüregedből a váladékot, akkor a trutyi alatt szenvedő szövetek mindenféle alattomos problémák, például gyakori fejfájás, ólmos fáradtság formájában jelezhetik, hogy nekik ez nem oké.

Hogyan tisztítsd a mosógéped, ha rossz szagú a belseje?

A mosógéptől azt várjuk el, hogy megtisztítson dolgokat, ezért ritkán gondolunk arra, hogy időnként őt magát is ki kellene takarítanunk. Legfeljebb akkor jut eszünkbe, amikor bosszantó módon rossz szagot áraszt, ha kivesszük belőle a tiszta ruhát. Ha ez bekövetkezik, ideje kezelésbe venni a mosógépet.

Szeretnéd, ha olyan tiszta lenne a fehér cipőd minden nap, mint új korában?

Egyszerűbb lesz, mint gondolnád: ha lépésről lépésre követed ezeket a módszereket, a cipőid visszanyerik eredeti hófehér színüket.

Meséből, krimiből, erotikából sosem elég – Hat könyv nő tollából

Senki ne lepődjön meg, kakukktojásként betettünk egy férfi szerzőt is, az írónők karéjába; lentebb kiderül, miért.
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Legyen tartalmas az ősz! Fizess elő egy évre (10 lapszám) 40% kedvezménnyel!

Csak 4150 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem