Forrás: Pinterest
1/10
1978-as Luke Skywalker akciófigura



Amikor 2015-ben Nigo, a japán tervező úgy döntött, hogy megválik Star Wars-gyűjteményétől, az akciófigurákat feltette egy aukciós oldalra. Szinte hihetetlen, de a 20 darabért összesen fél millió dollárt (126 millió forintot) adtak. Köztük volt ez a Luke Skywalker akciófigura, ami 25 ezer dollárt (6 millió forintot) ért, de például a magyar Boba Fett bábúért 15 ezer dollárt (közel 4 millió forintot) adtak.
Neked ajánlott cikkek
Kép
Elmondom, hogyan őrizzük a házasságunkat a férjemmel 3 gyerek mellett

A hamarosan megjelenő nyomtatott lapszámban azt a költői kérdést teszem fel a cikkemben, hogy „neked a férjed az első vagy a gyerek?”. Előrebocsátom, a pszichológusok azt javasolják, hogy – többek között a gyerekek érdekében! – a házasságodat tedd az első helyre. Te képes vagy erre? Egyáltalán hogyan lehetséges? Ismerősöm, Smohayné Simon Gyöngyvér elmeséli, hogyan csinálja – a férjével együtt.

Kép
A saját esküvőmön ismertem meg életem szerelmét, aki nem a vőlegényem volt

Azért a többségünk úgy készül a saját esküvőjére, hogy aznap élete szerelmének mondja ki a boldogító igent, fogad örök hűséget, megy bele a jóban-rosszbanba, holtunkiglag, holtáiglan. Eszter is így kelt fel azon a fülledt, nyári, szombati napon, amikor szentül meg volt győződve arról, hogy pár óra múlva ahhoz a bizonyos nagy Ő-höz megy hozzá. De nem. A nagy Ő ugyanis ott várta őt a saját lagziján, a vendégek között.

Kép
Híres emberek, akik a húsosabb csajokért vannak oda

Hollywoodról a vékony, gyönyörű nők és sármos férfiak jutnak az eszünkbe. De ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki számára ők lennének az etalonok. A szerelem az szerelem, ami közel sem a ruhaméreten múlik.

Kép
Miért olyan különlegesek az októberi gyerekek?

A tudománynak erre is megvan a válasza. Egészen pontosan 5 válasza.

Kép
Napi horoszkóp október 21.: a Skorpiók kilépnek a komfortzónájukból, a Vízöntők komoly kihívás előtt állnak

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz izgalmas üzeneteket küldtek ismét a csillagok!

Kép
Sipos Pál tettei nem évülnek el: Visszatérés Epipóba

Kávéztunk tanár barátnőmmel, fecsegtünk mindenféléről, és akkor egyszer csak nekem szegezte a kérdést: Olvastad azt a cikket? Milyen cikket, kérdeztem. Nézett. Nem is tudsz róla? Mindenki erről beszél. Én akkor hallottam életemben először Sipos Pálról.

Gyerekkori játékok, amik ma rengeteg pénzt érhetnek

Lehet, hogy a te padlásodon is vannak értékes kincsek?
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem