Így mentette meg a fogamzásgátló az életemet – igaz történet

Borítókép: Így mentette meg a fogamzásgátló az életemet – igaz történet
Az okok, amelyek a tablettaszedés hátterében állnak, épp annyira különbözőek lehetnek, mint maguk a nők – írja Caroline.

Az alábbi történet fordítás – azért szerettük volna megmutatni nektek, mert sokak számára talán teljesen új szemszögből mutatja meg a fogamzásgátlás jelentőségét. Amúgy az írás eredeti apropója a Trump-kormány megszorító intézkedése a fogamzásgátló eszközök után járó állami támogatások tekintetében; azt igyekszik bizonyítani, hogy ezek a tabletták életet is menthetnek, tehát nem szabadna vallási vagy világnézeti alapon visszavenni az állami támogatásból. Caroline esszéjéből közlünk részleteket.

A fogamzásgátlás az elmúlt évtizedekben kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a családok tudatosan tervezhessenek és a nők nyugodtan vállalhassanak munkát. De a fogamzásgátló tabletták használata nemcsak a családtervezés szempontjából bír jelentőséggel, hanem más egészségügyi kérdések tekintetében is: szabályozza a havi ciklust, megszünteti vagy mérsékli a PMS-t és a menstruációs görcsöket, az akné kialakulását, segít megelőzni a petefészekciszta és az endometriózis kialakulását, s csökkenti a méhen belüli fibróma (jóindulatú kötőszöveti sejtburjánzás) következtében létrejövő vérzést.

Én magam is azon nők közé tartozom, akik a fogamzásgátló tablettát nem csak azért használják, hogy ne essenek teherbe. És elmondhatom, hogy ha nem szedném, nem biztos, hogy ma is élnék. Íme a történetem.

A ciklusom sosem volt szabályos, de ezzel más nők is küszködnek, így normálisnak tekintettem. Aktívan sportolok, amióta csak megtanultam járni; 12 évesen kezdtem versenyezni hosszútávfutásban, és tizedikes koromra volt, hogy 100 kilométert futottam egy héten. A futók körében elég gyakori a szabálytalan menstruáció, ezért az orvosaim és én úgy gondoltuk, hogy nincs semmi kirívó az esetemben.

De tévedtünk.

Az egyetem alatt gyakornokoskodtam, és a munkám részeként egészségügyi felvilágosító kurzusukat tartottam diákoknak. Az egyik munkatársam, aki szintén egyetemista volt, ugyanilyen kurzusokat tartott ugyanabban az időpontban, mint én hetente kétszer, úgyhogy előfordult, hogy összevontuk az óránkat egy nagy teremben és közösen vezényeltük le az egészet.

Ez történt akkor is, amikor majdnem elvéreztem.

Jól indult az óra – a kollégám és én felváltva adtunk elő, válaszoltunk kérdésekre és készítettük fel a diákokat a következő feladatokra. Húsz perccel az óra kezdete után éreztem, hogy kicsit szédülök. Leültem egy nagy íróasztal mögé.

A szédülés erősödött, a fülem csengeni kezdett, néhány perc múlva elhomályosult a látásom. Az utolsó dolgok egyike, amikre emlékszem, hogy lenéztem és láttam, hogy vér gyűlik alattam egy sötét tócsába, amely egyre nagyobb lett.

Meg voltam rémülve és éreztem, hogy kezdem elveszteni az eszméletemet. Félbeszakítottam a kollégát és azt motyogtam neki, hogy kísérje ki a diákokat. Egy pillanatra azt hitte, hogy viccelek. Aztán a padlóra esett a pillantása.

Innentől csak homályosan tudom felidézni az eseményeket. Emlékszem arra, az egyik diákom hátramaradt, hogy segítsen. Emlékszem, hogy a munkatársam mellettem volt; sose felejtem el az arcát. Emlékszem arra, hogy valaki a földre fektetett és feltette a lábam. Valaki hívta a mentőket.

Arra is emlékszem, hogy körülnéztem és vért láttam. Mindenütt. Vérrögök – volt köztük golflabda, sőt grapefruit nagyságú is – gyülekeztek nagy, vörös tócsákban a padlón. Aztán elsötétült minden. Nagyon fáradtnak éreztem magam, miközben keményen küzdöttem – hogy nyitva tartsam a szemem, hogy eszméletemnél maradjak, hogy életben maradjak.

Kórházban ébredtem – addigra már túl voltam egy műtéten és egy vérátömlesztésen. Csodával határos módon az orvos, aki megmentette az életemet, ismerte azt a rendkívül ritka betegséget, amely majdnem az életembe került.

Veleszületett méhen belüli arteriovenosus malformatio (AVM) – így hívják ezt a ritka, viszont gyakran halálos kimenetelű betegséget, amely nagy erejű vérzést okoz az érrendszerben levő abnormalitások miatt. Előttem mindössze 73 ilyen esetet diagnosztizáltak az Egyesült Államokban. A kutatók úgy gondolják, hogy a magzati fejlődési szakaszban vagy rögtön születés után alakul ki azáltal, hogy a vénák és az artériák „összeakadnak”, és ez veszélyes módon befolyásolja a vérnyomást, illetve a véráramlás ütemét az artériákban. Vagyis hol túl gyorsan, hol túl lassan folyik a vér a különböző vérerekben, ami tulajdonképpen egy időzített bombává teszi a beteg testét. Az AVM előfordulhat az agyban, a tüdőben vagy a vesében; a méhben elég ritka.

Az én problémámra a méheltávolítás lett volna a legkézenfekvőbb megoldás, de olyan nők számára, akik termékenyek szeretnének maradni, az embolizációs terápiát szokták ajánlani. Mivel eszméletlen voltam, viszont 22 éves, az orvosom az artéria-embolizációt választotta. Egy neuroradiológus katétert vezetett be a combi verőeremen keresztül egészen odáig, ahol az AVM található. A katéteren keresztül különböző vegyületeket kapok, például véráramlás-csökkentőt, de olyan is van, ami egyszerűen blokkolja a vér áramlását az adott területen.

Az embolizáció nem volt sikeres, ezért a következő hónapokban több vérzésrohamom is volt. Minden alkalommal vérátömlesztéseken és további embolizációs terápiákon estem át, és a véráramlásgátlók következtében a szervezetem igen találékonyan újabb és újabb pontokon alakított ki AVM-eket, hogy biztosítsa az abnormális vérfolyamot. A következmény: újabb roham.

Az orvosom ekkor már sötétben tapogatózva kereste a megoldást, és szinte találomra írt fel nekem egy alacsony ösztrogéntartalmú, egyfázisú fogamzásgátlót. A cél az volt, hogy kordában tartsuk a hormoningadozásokat, ezzel beállítsuk a menstruációs ciklust, és csökkentsük a véráramlást ezen a területen. Egy újabb rohamba bele is halhattam volna.

Ettől a pillanattól egyetlen „balesetem” se volt. A fogamzásgátló tabletta bizonyult az egyetlen módszernek, ami megmentette az életemet.

Nem azért írtam ezt a cikket, mert azt hinném, hogy az esetem fontosabb, mint bárki másé, hanem azért, mert egy alapvető fontosságú érvre mutat rá: minden nő egyedi, és az, hogy ki milyen fogamzásgátló módszert használ, annak az orvosi rendelőben kellene eldőlnie, nem pedig a munkaadó személyes világnézeti meggyőződésén kellene múlnia.