A filteres kávét egy drezdai háziasszony találta fel

kávé,filter Forrás: unsplash / @calebscamera
A fia iskolai füzetéből készítette az első papírfiltert a kávé leszűréséhez.

1908-ban egy új termékmodellt regisztráltak a berlini Kaiserliches Patentamt (Császári Szabadalmi Hivatal) intézményében, amely több szempontból is fontos történelmi eseménynek számított. Először is azért, mert a kérvényező egyike volt az első nőknek, aki saját találmányát óhajtotta szabadalmi védelem alá helyeztetni. Másodszor a találmány rendkívül sikeresnek bizonyult és számtalan háztartásban használják minden nap.

Az illető hölgyet Melitta Bentznek hívták (1873-1950). A drezdai háziasszony 1908. június 20-án vétette nyilvántartásba új kávéfilterét. Azt megelőzően a kávét úgy készítették, hogy forró vízbe kanalazták a ledarált kávét és megvárták, amíg az őrlemény leülepszik az edény alján. Vagy leszűrték. Ám az eredmény ritkán bizonyult tiszta fekete nedűnek, mivel a szűrőkben található lyukak vagy túl kicsiknek bizonyultak, hovatovább eltömődtek, vagy túl nagyoknak, ergó könnyen átszökhettek rajta a rakoncátlan kávészemcsék. Ráadásul a szűrést követően a kávé kihűlt vagy legalábbis langyossá vált, a benne levő üledék pedig kellemetlen mellékízt hagyott maga után.

Erre a problémahalmazra keresett megoldást Frau Bentz. Ez a háromgyerekes édesanya többféle szűrőt kipróbált, végül a fia iskolai füzetének egy kitépett papírja bizonyult a leghatékonyabbnak. Ezen a ponton kezdődött a kávékészítés forradalma.

filteres kávé,találmány
Forrás: Wikimedia Commons
Melitta Bentz, a filteres kávé megalkotója

Melitta hamar felismerte a találmányában az üzleti lehetőséget. Rögtön neki is állt piacot találni az új filternek, és első lépésként regisztráltatta azt a szabadalmi hivatalban. Ez a szöveg szerepel az oklevélen: „Kávéfilter kupolás aljzattal, süllyesztett fenékrésszel és haránt irányban elhelyezkedő folyadéknyílásokkal.” Néhány nappal később valóban nyilvántartásba is vették a terméket, amely egy vállalkozói sikertörténet prototípusának bizonyult.

Alig néhány hónappal később, 1908. december 15-én bejegyeztek egy új vállalatot, amely a Melitta kávéfilter népszerűsítésére jött létre. A vállalat székhelye ekkor még a Bentz család drezdai lakása volt.

Melitta Bentz és férje, Hugo eredetileg 100 köteg szűrőpapírt és 50 szűrőt gyártott. Ezt követően elkezdték végigjárni a kávéüzleteket és bemutatni a találmányt. 1909-ben a kávéfilter felbukkant a Lipcsei Kereskedelmi Vásárban és több mint 1200 darabot adtak el belőle.

kávé,filter
Forrás: Wikimedia Commons
Az eredeti Melitta filter

A családi vállalkozás lassan, de biztosan terjeszkedett és ezzel párhuzamosan tovább fejlesztették a termékeiket. Az első világháborút az ő üzletük is megsínylette: stagnálni kezdett a kávéimport, hiánycikk lett a papír, ráadásul Melitta férjét és fiát behívták a frontra. Az asszony a háború évei alatt és az azt követő nehéz időszakban is szakadatlanul vezette a céget.

1923-ban a legidősebb Bentz fiú, Willy társtulajdonossá vált, amitől felpörgött az üzlet. Az 1930-as években egy új változatát szabadalmaztatták a filterpapírnak, azt, amit a mai napig is a legtöbben használnak. Nem sokkal később a vállalat Németország nyugati felében található Minden városába költözött, és azóta is ott található a székhelyük. Ma naponta 50 millió kávéfiltert állítanak elő, amelyeknek népszerűségét nem homályosította el a kapszulák térhódítása.

via vintage-everyday.com, dpma.de

Te milyen kávét iszol ma? Válassz egy egzotikus receptet: