Figyelnem kellett, hogy a fogyás után a bőröm ne úgy nézzen ki, mint egy szottyadt szatyor

gyomorszűkítő műtét Forrás: Kéky Kira
Képtelen voltam aludni a gyomorszűkítő műtét után. A nappalokat és az éjszakákat is a kanapén töltöttem, egyébként meg törpejárásban vánszorogtam a lakásban. Hát kellett ez nekem?

Akik velem tartottak az előző részben, megtudhatták, milyen átesni Magyarországon egy gyomorszűkítő műtéten, most pedig mutatom a lábadozást!

Bizony néha sziszegtem, csendben (?) káromkodtam, mert éreztem egy különösen fájdalmas pontot a hasamban, ami miatt aludni sem voltam képes (egy darabig).
Jobb híján az ülve alvás maradt opció, egészen addig, míg ezt a farokcsontom és a 4 macskánk is engedélyezte számomra.

Előbbi fáj, utóbbiak pihe-puha (hiszen majdnem 100 kilós voltam!) párnaként tekintettek rám. Nem elég, hogy a lehető legönzőbb módon nyúltak el rajtam, hogy mozdulni sem tudjak, a lábamra, a mellkasomra, a nyakam mellé, még fel is voltak háborodva, ha megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy ne haljon el a vérkeringés a lábamban és lehetőleg légcserélni is képes legyek – a fülemen kívül legalább az orromon.

De persze megtanultam azt is, hogy inkább befogjam az orrom, ha tüsszenteni támadt kedvem (a fenét támad kedve az embernek ilyesmire, nem szagolgatok én tubákot!), és vígjátékot sem volt szabad néznem unalmas óráimban – az oka kiderül a videómból, melyen (a kamerával tüntetőleg háttal) Áfonya cicánk is szerepel.

Mi kerülhet bele egy másfél decis, titánkapcsokkal megtűzdelt csőgyomorba?

Mire volt szükségem ahhoz, hogy a gyors fogyás alatt se nézzen ki a bőröm úgy, mint egy szottyadt szatyor? Ezt is elmesélem a videós blogbejegyzésben, amit 2 éve készítettem. Az akkori 100 kiló helyett most már csupán 62 kiló vagyok és ezt a súlyt már bő fél éve tartom, és igyekszem inspirálni az elhízásuk miatt már csak a műtétben bízókat a Facebook oldalamon. https://www.facebook.com/sleevemutottek/

A cikk szerzője Kéky Kira, 46 éves egészségügyi újságíró. 2018 nyarán végezték el rajta a gyomorszűkítő műtétet. A beavatkozás után másfél év alatt fogyott le a megcélzott súlyra. Történetét azért vállalta fel, hogy segítsen vele azoknak, akik hozzá hasonlóan az egészségük rovására híznak (és fogynak) éveken át, és akiknél a sleeve műtét elvégzése orvosilag is indokoltnak bizonyul. A beavatkozás a veszélyes tartományba eső testtömegindex esetében megfontolandó, 40-es BMI felett társbetegségek nélkül, 35-ös MBI felett csak társbetegségek megléte esetén végzik el.